Kategória: Blog

  • Kóborlásaim: Kazincbarcika, Ózd, dezindusztrializáció

    Kóborlásaim: Kazincbarcika, Ózd, dezindusztrializáció

    Megint borsodi téma következik, úgy érzem. Az ember csak igyekszik a határait. Amíg Nyíregyházán az északi részben vagyok otthonos, Sóstótól és Sóstóhegytől kiindulva, egészen az állomás környékéig bezárólag (Víztorony, illetve Arany János utca, pontosabban Dózis és Csillag), addig Borsodban Miskolcon kívül egészen Kazincbarcikáig és Ózdig vezetett az utam. Jó, Ózdon csak egy fél órát voltam, […]

  • A Mad In Hungary mint nonprofit franchise

    A Mad In Hungary mint nonprofit franchise

    Chip Heath és Dan Heath Megragad című könyve alapján Az évek során számos terápiás naplóval találkoztam az interneten. Egy közös vonásukat sikerült felfedeznem: mind abbamaradtak egy idő után. 2013-ban (a freeblog összeomlásakor) merült fel az ötlet, hogy mi lenne, ha egy terápiás napló nem maradna abba… Pontosabban már előtte felmerült, a Reblog felületén (vagyis akkori […]

  • Buszállomás, de fent a Malév is jár…

    Buszállomás, de fent a Malév is jár…

    Több MAN Lion’s City 18E buszt fognak Nyíregyházán forgalomba állítani. Amúgy bocsánat, hogy lekötöttpályásoztam a buszsofőröket, az a villamos és a kisvonat. BDB Alfie-ként egy kicsit hamar felkapom a vizet arra, hogy pl. Nikinél csak a buszsofőrök vásárolhatnak, stb… Tiszta MÁV… Mert Edit meg az övék, szerintük… Most kezdjem el sorolni Béla-sant, ahogy egész délután […]

  • A Dungeon Keeper-es ABC

    A Dungeon Keeper-es ABC

    A dungeon keeperes Reál, és a hajléktalan Robika, aki szerint Attila vagyok… Szervizben a kocsi, új cipő vásárlása. Most, hogy már nem 42 éves vagyok, hanem 43, a lábméretem is megnőtt 1-gyel… 🙂 A cipőboltban nem volt, csak 43-as, zöld, cipzáros fűzős cipő, és 43 és feles, fűzős, kék cipő. Mind a kettőt megvettem, ugyanis […]

  • Antropológiai megfigyelések a Skizofrén Rezervátumban

    Antropológiai megfigyelések a Skizofrén Rezervátumban

    Jut eszembe: Tavaly Halloween körül otthagytam egy tököt meg egy kávét a Jafiban. Az félig direkt volt. Mit félig, teljesen. Csak nem tudtam megmagyarázni, miért csináltam. Most már, ha nagyon akarnám, tudnék rá értelmes magyarázatot találni. Amúgy az egész az Edit ajándéka volt. Anikó pedig b#gyit adott Editnek a pszichiátrián. Ha nem a saját fülemmel […]

  • Húsvéti útjaim

    Húsvéti útjaim

    “A hatalmadat érezvén egy körmöt levágatsz, és akaratán kívül egy szőke nőt a táncba hívsz… de egy másik napon egy mikrobuszból intő hivatalnok látása miatt beteg szíved majdnem a sírba visz, de a hatalmat gúnyolod, és senki nincs, aki erősebbnek látszana nálad… Minden mondatra emlékszel, és minden mondatod telitalálat… Óriás szívedet derűs mosollyal a világra […]

  • A kontrollra csavargó skizó celeb

    A kontrollra csavargó skizó celeb

    Ma megpróbálok egyedül eljutni A-ból B-be. Mindig bírom, amikor ismeretlenek felteszik a kérdést: “Hogy mentél el Nagykállóba? Hogy jutottál el Debrecenbe?” Megvettem a jegyet, oszt kész. Egy skizofrén általában nem azért nem utazik, mert teljesen debil, hanem mert nincs pénze. Hát, Nagykállóba eljutni sokszor nem nagy kunszt, de visszajutni onnan már érdekes, ugye van az […]

  • Szilágyi Attila: Nyolcadik bejegyzés

    Szilágyi Attila: Nyolcadik bejegyzés

    … műanyagflakonok a kiállítást nyert ezüst pergetésű díszpoharak között. Kb. ilyen érzéseim vannak utólag a pszichiáter, kontra “beteg” összefüggésben. De  szakdolgozók se aprózzák el. A szakma  díszcsillogásából Ők is legalább egy harmatnyi hajnalpír dicsőséget igyekeznek megkaparintani. Szóval “mi”, betegek időnként lázadtunk. Lázadozgattunk. De nem valami forradalmi szellembe ültetett mél igazságszeretetből, hanem pusztán túlélésből. Elég hamar […]

  • Tényelgő története: Ötödik bejegyzés

    Tényelgő története: Ötödik bejegyzés

    …nagyon úgy tűnt, sokan élvezték, talán mind a mai napig élvezik a pszichiáterrek és szakdolgozók  a pozíciójukból adódó hatalmukat. Ha valaki a munkáját végzi örömmel, ezzel nincs gond. Ha pedig valakinek a segítségnyújtás a hivatása, az lelkiismeretesen dolgozik. Csak ezzel meg a gond, hogy gyógyító munka nem történt… illetve az ezt igazoló gyógyulások nem következtek […]

  • A David Cooperezésről

    A David Cooperezésről

    David Cooperezni akkor kell, ha valami turbó táp antipszichiátriai protokollra van szükség. 2 nagy David Cooperezési korszakom volt: Az egyik a nagymamám halálát megelőző időszakban, a másik a Világgép kezdetén, tehát lényegében a 2 egybeesett. Sokan lényegében képtelenek többet felfogni az antipszichiátriából, mint a davidcooperezés, és tantrikus gonosz protokollal folyamatosan David Coopereztetik a fő ottoni […]

  • Tényelgő története: Tizennegyedik bejegyzés

    Tényelgő története: Tizennegyedik bejegyzés

    …szóval meggyült a bajom a rendőrséggel is. Ezen magánszámom után rabosítottak. Ujjlenyomat minden ujjamról, tenyérről. Profilkép és premier-plán… Bírósági tárgyalás nélkül elrendelték ekkor először a kényszergyógykezelésemet. Nem tudtam pontosan milyen jogalappal, de később megtudtam, hogy garázdasággal vádoltak meg. Négy hónapig tartott az első kényszergyógykezelésem. Az első hónap, mint egy magánzárka. Nem hagyhattam el a kórtermet. […]

  • Szilágyi Attila: Tizenharmadik bejegyzés

    Szilágyi Attila: Tizenharmadik bejegyzés

    …leérettségiztem, de egészséges munkahelyre nem vettek fel sehova. Sok helyen próbálkoztam. Többet akartam keresni, hogy önálló életet tudjak élni, de sehová nem voltam jó munkaerő. Még konyhai kisegítőnek se vettek fel. A pszichés betegek nem túl jó robotosok. Még a hírük is rossz. Jártam kontrollvizsgálatra havonta egyszer, de sose éreztem magam igazán jól. Egyik módszer […]

  • Tényelgő története: Tizenkettedik bejegyzés

    Tényelgő története: Tizenkettedik bejegyzés

    …jártam kontrollvizsgálatokra mint a kisdobos. Nem volt benne hiba. Egy kb. velem egykorú kis aranyos pszichiáter lett a kezelőorvosom. Nem tudtam eleinte, hogy létezik az un. szabad orvosválasztás intézménye. Mindenkinek joga van olyan orvost választani, akihez szeretne járni. Bár hozzáteszem, csak az adott kínálatból lehet választani, akihez szeretne járni. Bár hozzáteszem, csak az adott kínálatból […]

  • Márciusi program (Hello, Marc :-))

    Márciusi program (Hello, Marc :-))

    Márciusi posztolási ötletek: 03.02. Ima világnapja 03.03. Könyvek világnapja 03.06. Energiatakarékossági világnap 03.08. Nőnap 03.15. Nemzeti ünnep 03.20. Boldogság világnapja pic.twitter.com/7wXaUgR3Gb — Viktória Szommer – Webdesigner (@VSzommer) March 1, 2022 A falunk legszebb épülete ez továbbra is https://t.co/20FvhFNAGX pic.twitter.com/xmRAw7NZ7w — cѕαвoѕz (@csabosz) March 1, 2022 pic.twitter.com/0AAIVGdcrt — 🌓relax🌓 (@imnotill) March 1, 2022 Ne legyetek elmebetegek, […]

  • Tényelgő története: Tizenegyedik bejegyzés

    Tényelgő története: Tizenegyedik bejegyzés

    …gyámság alá helyeztek, sőt később a cselekvőképességet teljesen kizáró gyámságot is kezdeményezték. Annyi jogom se lett volna, mint egy kétéves gyereknek. De ez már jócskán a betegség felütése után volt. Addig még sok mindent megéltem. Ahogy mondják, semmit nem adnak ingyen. Mindenért meg kell küzdeni. Én lassan feketeőves pszichés beteggé fejlesztettem magam. Jó kiképzés kezdődött […]

  • Koda oldal és a koda oldal koda oldala

    Koda oldal és a koda oldal koda oldala

    Jó reggelt kívánok! Az új Vörös postakocsi lapszámbemutatót Budapesten tartják 2022. február 18-án pénteken 19 órakor a Mersz Klubban (Budapest, Csobánc u. 10.) Tényleg nagyon “merészek” az író és költő urak és hölgyek, hogy Budapestig mennek, csak hogy nehogy megjelenjek rajta. Remélem, a következő lapszámbemutató már 5 év múlva a Holdon lesz Mark Zuckerbergéknél, az […]

  • Élő Naprendszer, Organikus Szerver

    Élő Naprendszer, Organikus Szerver

    Azt hiszem, ideje leszámolni egy illúzióval. Minden igyekezetem, hogy WordPress blogmotorból portált hozzak létre, kudarcba fulladt. Bár a WordPress használható önállóan honlapmotornak, portál létrehozására nem teljesen alkalmas, pláne nem saját szerveren. Egy idő múlva kezd előjönni az a hiba, amit én “Szellem a gépben” effektusként tartok számon. Egyszerre csak elkezd a szerver (és a szerveren […]

  • Antiharcimarci, Kárpátalja, Anti-BDK

    Antiharcimarci, Kárpátalja, Anti-BDK

    Mókás fémzenész true metalcore-t bömböltetett a 12-esen, a leértékelt helltől és a kiárusított hollandertől másnapos nyanyáknak, breaktáncolt közben egy nyomorék, amíg én egy maszturbáltató robottal támadtam az elméjüket. Kicsit büntiben voltak Somamamagésa és papaszamuráj miatt. Mivel az első emberről annyit már biztosan tudunk, hogy mentőstiszt volt a szakmája (vagy annak készült), már csak arra lennénk […]

  • Tényelgő története: Tizedik bejegyzés

    Tényelgő története: Tizedik bejegyzés

    …és igen. Jobban aludtam aznap este. Ha leszedálják az embert, akkor az eszéről se tud. Én voltam így egy igen perdöntő napon… Sokadjára rendelték el későbbiekben a kényszergyógykezelésemet, valamilyen számomra máig ismeretlen indokkal. Valaki hasraütésre bemondta, hogy rosszul vagyok, és az orvosok már meg se vizsgáltak. Tudták a diagnózist és kész. Valaki hasraütésre bemondta, hogy […]

  • Utca szint – turbóhajléktalanság – Nyíregyháza (kicsit Miskolc)

    Utca szint – turbóhajléktalanság – Nyíregyháza (kicsit Miskolc)

    Szerintem a nagyvárosi létnek inkább velejárója a hajléktalanság, mint a bunkóság, bár nyilván a bunkóság ereje is jelentős… Már otthon vagyok. Találkoztam Robikával, ott ült a szoláltató ház előtt a kis űrhajóján. Adtam neki egy L&M-et, kicsit dumáltunk, ittam egy kis Dr. Pepper-t, ő meg Várdát, meg Rákóczit. Úgy látszik, ha az ember már nem […]

  • Gyenge testpoén… (Sámánprotokoll…) Működhet 😛

    Gyenge testpoén… (Sámánprotokoll…) Működhet :P

    Jó reggelt kívánok! Volt egy kis lidércnyomásom… Anina? Succubus? Incubus? Kuminho? Ji-ah? John Wick? Mátrix 4? Lovarda? Klinikák mozi? Erősebb tárgypoén… azaz bűvészet:   Ilyen táncikák voltak fiatal koromban a Nyíregyházi Főiskolán… RUN DMC, Jason Nevins – It’s Like That (Official HD Video) https://t.co/Ge2OM0L8NA @YouTube által — 🌗Ry’lëh, a bárdolatlan bárd 🌓 (@imnotill) January 30, […]

  • A magyar vándor – 7 vezér vagy 8?

    A magyar vándor – 7 vezér vagy 8?

    Ava Van jóra törekvő Whiskey is, csak azt lopva isszák, a padokon, meg az utcán. 🙁 Avagy hogy ne pöffents rá a fűre, ha töményet iszol a lakótelepen… A Miskolci Egyetemen mindössze 2 ötletem volt, amit “lenyúltak”, az egyik “A 8 vezér”, amiből lett A magyar vándor, a másik a “Kibaszott gép”, amiből lett Ernest […]

  • Hajnali Zanz-ásítás

    Hajnali Zanz-ásítás

    A vagyoni helyzet feltárása és aládúcolása A “zanzásítás” a rendszerváltás kora előtt gyakran használt műszó, jelentése: rövidítés, tömörítés, egyébként voltak akkoriban ilyen okoskodó, levegőben röpködő szavak akkoriban, amiket gyakran használtak, anélkül, hogy tudták volna a jelentésüket, a szamizdatnak például ma sem tudom, valami a dátummal lehet összefüggésben, ez ilyen szocialista újbeszél volt akkoriban. Vájtfülűek ismerték […]

  • Lakásnadrág (,többlaki élet, bázisaim közé sorolnám) lakáskultúrája

    Lakásnadrág (,többlaki élet, bázisaim közé sorolnám) lakáskultúrája

    avagy Robi papa lakáskultúrája (egyket, goodnite-para, pasziv, roboman, Robo-san, kávés szájú fiú, sentence editor, Kobra Parancsnok, meg még mit tudom, mit ki nem találtam a Twitteren, avagy stb, lakáskultúrája) Ami történik, előbb-utóbb be kellett következnie, akár velem, akár nélkülem, különben a tisztelt illetékesek szétbaszták volna a múltat, a jövőt, a jelent, hogy ne derüljön fény […]

  • Tényelgő története: Kilencedik bejegyzés

    Tényelgő története: Kilencedik bejegyzés

    … nem marad más választása az embernek egy abszolút kiszolgáltatott helyzetben, mint a lázadás. Lázadozgatás, ami korántsem egyenlő az agresszióval vagy a szervezett gerillaháborúval… Túlzás egyébként háborút emlegetni ilyen helyzetben, de küzdelmet talán nem. Küzdelem egyik napot túlélni a másik után, és ha már az ember nem lát kiutat, marad a teljes önfeladás, amivel az […]

  • Mi lesz jövőre velem?

    Mi lesz jövőre velem?

    Maszkolok egy Tervet Néha úgy érzem, távoli rokonságban állok Hide the Pain Harolddal. Valahol én is egy herold vagyok, amikor megyek az utcán, és gyáröm az arcom a kiskölykök hülyeségén, és kockásra marom a képem az emberi ostobaságon, és azon sakkozom. Én is ilyen megváltóvá torzított emberekről gondolkodom a nagy nyíregyházi Dzsumandsziban (“Hú! Há! Hepp!”), […]

  • Karácsonyi családi beszélgetés

    Karácsonyi családi beszélgetés

    Itt, kérem szépen, fészbükkönyi dógok vannak! 1:08 DrPapp DrPapp Laszlo Te hívtál a 20-as számról 0:44-kor? Te küldted Én nem. DrPapp Pedig többször is csörgött nálam. DrPapp A Stadionon vagy? DrPapp A Stadion vezetékes én is hívtalak. DrPapp DrPapp Laszlo Vezetékesen DrPapp DrPapp DrPapp Laszlo Vedd már fel valamelyik telefont!! Te küldted Miért? DrPapp Mert […]

  • Boldog karácsonyt 2021-ben is!

    Boldog karácsonyt 2021-ben is!

    Nem nagyon akartam írni semmit karácsonyra, de nem bírom megállni, úgyhogy kezdem. Tegnap állítólag bemutatták a Mátrix 4-et, aminek nagyon örülök, igazából még a Mátrix és a Mátrix 2-3 “dógait” sem tanulmányztam még ki eléggé alaposan, de én amúgy sem vagyok túl nagy mozis, hanem inkább csak ilyen utólag tanulmányozós, nézős, kritizálós, úgyhogy mindegy. Na, […]

  • Időutazás a múltba: 2011-es év végi problémáim

    Időutazás a múltba: 2011-es év végi problémáim

    Kellett neked rongybicigli (“A szöveg forrása a kattintható linken található!”) Ékezetes karakterek beolvasása Windows konzolon Javában Megoldottam a rejtélyt. 😉 Csak kisbetűkre csináltam meg, egyelőre… de az elv helyes. int ch; String inputLine = “”; // will hold the full input line System.out.print(“>”); boolean done = false; while (!done) { try { ch = System.in.read(); […]

  • Tenyészvárosi reggeli séta

    Tenyészvárosi reggeli séta

    Kit városkám Hopp, reggeli sétám során kikerülök 1-2 pitbullt, annak is a vidéki, turbómutáns változatát, bedobok egy Red Bullt (mondjuk, azt nem), megnézek pár fakivégzést, ez a Faholocaust, gondolom, a hely kisteherautós-tefus-seftes társaságok még “kiszervezik” az összes fát télire ebből a buliból, hogy karácsonyra legyen mivel égetni valamit… A környéken szinte nem is maradt már […]

  • Kalandjaim a Dudukkal

    Kalandjaim a Dudukkal

    Néha szoktam rádiózni. Most is bekapcsoltam 4 élőtt, és rádióztam, Mezőkövesdről beszélt valaki, egy Tóth Erika nevű hölgy. Annyit tudok Mezőkövesdről, hogy a népművészeti kultúra ott nagyon fejlett, büdös gyógyvizeik vannak, meg amikor arrafelé autókáztam, mindig elkeveredtem. Ja, az autókázás annyit jelentett nálam, hogy beültem a családunk egyik kocsijába (a jogosítványommal a zsebemben), és össze-vissza […]

  • Szilágyi Attila: Hetedik bejegyzés

    Szilágyi Attila: Hetedik bejegyzés

    …az orvosok, de a pszichiáterek is mindenre tudnak valamilyen gyógyszert felírni. Akár betegségre, akár egészségre. Igazi gyógymóddal azonban alig tud szolgálni a modern orvostudomány. Minden betegséget csak “szinten tartani” tudnak. Vannak általáns népbetegségek / ide tartozik most már a depresszió és egyéb betegségek is/, de ezek közül knkrétan gyógyítani egyiket se tudják. “szinten tartó” kezelések […]

  • Tényelgő története: Hatodik bejegyzés

    Tényelgő története: Hatodik bejegyzés

    … elektromos sokk-kezelést alkalmaztak rajtam. De hozzáteszem, az én kérésemre. Mindent a betegért. Tudni lehetett akkoriban, az ottani pszichiátrián (zártosztályként funkcionált, annak minden hátrányával), hogy az osztályvezető asszony a mindenek felett álló szak- és egyéb tekintély. Vitába lehetet szállni vele, csak nem volt értelme. Minden az Ő akarata, tetszése vagy ízlése szerint történt, és olvasmányaiból […]

  • Tényelgő története: Negyedik bejegyzés

    Tényelgő története: Negyedik bejegyzés

    …hát, a zártosztályon találtam magam mindezek után. Végül is, eleinte még örültem is ennek. Mondom, kórházban vagyok, törődnek velem, meg gondoskodnak majd rólam. És nem utolsó sorban meggyógyítanak. Addigra már annyira közömbösen szemléltem mindent, hogy fel sem fogtam már a korábbi rosszulléteimet. Valahogy kiégtem minden szempontból… A zártosztályokat egyébként mintha nem is gyógyításra szánták volna, […]

  • Tényelgő története: Harmadik bejegyzés

    Tényelgő története: Harmadik bejegyzés

    … szóval elkerültem egy ideggyógyászhoz, de már nem a rosszulléteim miatt jártam hozzá, hanem mert idegroncs lettem. Dolgozni, azt a nehéz fizikai munkát, amit addig végeztem már nem tudtam. Komoly koncentrációt igénylő, nagy felelősséggel járó munka volt. Menet közben pedig még anyám is sokallta és rosszallotta ezeket a rosszulléteket. Elköltöztem tőle, albérletbe és mivel veszélyben […]

  • Tényelgő története: Második bejegyzés

    Tényelgő története: Második bejegyzés

    Ennyi bevezetés után előadok egy történetet, ami egy messzi-messzi galaxisban történt. Hogy kivel, mikor, az már szinte lényegtelen, hiszen bárminemű történet csak annyit ér, amennyit komolyan vesznek belőle, és esetleg megtanulnak általa. A történeten van tehát a hangsúly ,nem a körítésen, de nem árt e história előtt jó nagyot inhalálni modern korunk szellemileg elszmogosított világában, […]

  • Tényelgő története: Az első bejegyzés

    Tényelgő története: Az első bejegyzés

    Egy valóságosan megtörtént eddigi életútnak a mozzanatait, illetve eseményeit szeretném megosztani az olvasókkal. Elsősorban azokkal, akik valamilyen formában érintettek pszichés betegségekben. Akár hozzátartozó, akár ismerős, barát, pszichiátriai dolgozó és nem utolsó sorban lelki eredetű (pszichés) beteg. A fókusz, a hangsúly a betegeken van a szösszeneteimben, illetve azon, hogyan élik meg a dolgokat, mivel valahogy mégis […]

  • Üdvözletem!

    Üdvözletem!

    Legyen szép estéd! Erősebbnek érzem magam, mint valaha! A lelkem csendben, harmóniában és békében van. Csak egy lehetőségre várok, hogy végre teljesen beérkezzem. A legjobb reményekkel vagyok, hogy végezetül (még a végső határidő előtt) megtalálom az életcélomat. Kérek mindenkit, legyen több figyelemmel a többi emberre a közeletekben! Kérem, hogy jobban tiszteljétek a többi ember érzéseit […]

  • A posztpubertástól a kapuzárási pánikig, és a 27-esek klubja

    A posztpubertástól a kapuzárási pánikig, és a 27-esek klubja

    Bizonyos életszakaszok kitolódtak, azt hiszem, a velem kapcsolatos történetben, amit egyszerűen csak úgy neveznék: a mostanáig leélt életidőm, vagy akár eddigi múltam. Az angolban biztosan volna erre igeidő, valami have-es szerkezettel, de már megint nem vagyok túl jó angolból, amit a bennem élő fogyatékos angol nyelvi beszélő nyilván visszaigazolna, valahogy így: Ó, Yes, Ok. A […]

  • Ami nem öl meg, az megerősít

    Ami nem öl meg, az megerősít

    “Miért vagyok én olyan okos? Miért vagyok én olyan bölcs? Miért írok én olyan jó könyveket?” – Friedrich Nietzsche Jó reggelt! Nekem már minden nap egy ajándék, egy cukorkabonbon ezen a munkahelyen. Egyszer a foglalkoztatóban ülök, egyszer a konyhában, egyszer a műhelyben. A hajléktalanvécében még nem voltam. Mint a régi szép időkben. Ha bárkinek az […]

  • A Leviatán, Lyukőr város, D’Artagnan, és a többi

    A Leviatán, Lyukőr város, D’Artagnan, és a többi

    Egy 1978-as évjáratú munkagép jelentése a Show-hivatal felé Láttam egy Agymenők részt, amelyben Sheldon Coopernek az édesanyja volt a segítségére abban, hogy visszakaphassa a fizikusi állását az egyetemen. Én ezt nagyon tanulságosnak éreztem magamra nézve, a rész lényege az volt, hogy valami érthetetlen emberek közötti interakció történt, ami alapján Sheldon Cooper visszakapta a fizikusi állását […]

  • Női gondok és sámánkodás

    Női gondok és sámánkodás

    Mostanában női gondjaim vannak. Alkoholproblémáim is vannak. Never enough problémakör. A helyesírással is gondjaim vannak. Olyan képlékeny, de mégis szilárd. Azt mondják, 20 évenként van egy új Helyesírási szabályzat, azt mondják, 2000 évenként van egy paradigmaváltás a kultúrában. És hogy ez delfines-e? Igen, szörnyen delfines, de végülis nem is ez a lényeg, hogy ki okozta […]