Pszichiátria

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Különleges egy hely. Nehogy azt hidd, hogy te biztonságban vagy, bárki bekerülhet bármikor. Elég egy törés, egy idegösszeomlás, egy fel nem dolgozott gyász, egy rosszakaró és máris ott találod magad azoknak a társaságában, akiket mindig is kinevettél, piszkáltál, vagy éppen féltél tőlük.

És ez nem más akkor sem, mikor már nem vagy ‘átriaszüz.

Az irások a vilaggep.com oldalon elkezdtek olyan irányba menni, hogy én sem tudom már, mit gondoljak. Nem hiszek a csoportos zaklatásokban, hisz miért pont engem választanának ki ilyesmire. Nem hiszek a szervezett müholdas üzenetekben, bár érvelni sem tudok ellenük. Tehát az egész most akkor hiszem vagy nem hiszem kérdés, vagy éppenséggel inkább tudományos? Nem tudom, de ezek a zaklatói elméletek azért tartalmaznak némi igazságnyomokat az én véleményem szerint is.

A bura.hu oldalakon azért lehet olvasni olyan történeteket, hogy hogyan használják ki a szomszédok, vagy éppenséggel átlagos emberek azt, hogy ha valaki mentális beteg. Velem is megtörtént, nem kell ehhez sok minden, hogy az egészségesnek hitt ember hamar a fejed tetején ugráljon, csak mert rossz napja van és nem kapott a mekiben duplasajtburgert…

Éppen ezért, én inkább nem a mentális betegségek eredetén gondolkodom, hanem az azokkal történő biztonságos együttélésen. Meséltem már, hogy a férjem fél évig félt mellettem aludni? Szerintem még nem emlitettem. Na neki csak megismerkedésünk után 1 hónappal árultam el az akkori diagnózisomat. És azt meséltem, hogy szülés után megvizsgált egy pszichiáter, hogy alkalmas vagyok-e anyának és annyit mondott, hogy nem, mert skizofrénnel eddig csak börtönben találkozott, én gyilkos vagyok és kész, ezzel a diagnózissal csak az lehetek. Még él mindenki körülöttem, elárulom, a gyerek is, kivéve a papámat, aki az öregségbe halt bele (azt nem éli túl senki amúgy sem).

Hogyan lehet együtt élni velünk? Először is, szerintem azért nem olyan nehéz. Pláne úgy, hogy van bevételem, van munkám, aktiv vagyok, csak meg kell szokni, hogy néha hamarabb fekszem le aludni, néha pluszban még szunyálok is egyet napközben. És ha influenzás vagyok, az rosszabb, mint valaki másnál. Sőt. Nem vagyok semmilyen szernek a függője, és szeretem magam hasznosnak érezni, tehát naplopónak sem nevezhetném magam. Takaritok, főzök és mosok is, a vasalást már hanyagolom, kivéve ha nagyon muszáj, és ezeket a tevékenységeket én magam csinálom, bár a társam azért szokott az igazán nagy munkákban segiteni. Tehát a koszban sem fulladok meg. Már nem szeretek annyira vásárolni, igy most ugyanazokat a ruhákat hordom, ergo nem öltözöm valami változatosan, de engem nem zavar, és más se mondta még, hogy gond lenne ezzel.

Igy megy ez. Hát olyan szörnyü ez, most őszintén? Miért van akkor az a jelenség, hogy eltünnek mellőlem az emberek, állitván, hogy fura vagyok, vagy éppenséggel szóba sem állnak velem, vagy ha mégis, hát burkoltan megjegyzik, hogy nekik nincs papirjuk arról, hogy bolondok lennének. És ők a kedves fajtájú emberek. Lehet képzelegni, milyenek a nem kedvesek. Még manapság is attól félek, bár már rémálmaim nincsenek vele, hogy hajléktalan leszek, utcára kerülök, éhezni fogok, mikor megöregszem, ugyanis ki fognak forgatni mindenemből szépen megszervezve. Éss ha egyedül leszek a világban, ebben a házban, akkor ez akár még meg is történhet. Lakásmaffia, szerhasználó, vagy éppen gátlástalan ismerősöm, jóakaróm is van, aki fenyegetett már hasonlóval. És biztos vagyok benne, hogy önmaga számára olyan jól meg is tudná indokolni eme tettét, hogy ez számomra az igazán félelmetes. Ahogy másokkal is történik, mármint azokkal, akik még el birják mondani. A pszichiátrián találkozhatsz te is ilyen szerencsétlen, sors által megvetett emberekkel. Mondok egy példát.

A hölgy ment az utcán és elájult. Mivel volt már diagnózisa, ezért a pszichiátriára szállitották, a sima kórház helyett a mentők. Miért pont oda? Ki tudja, hiszen csak elájult, nem pedig nagykéssel kergetett valaki, mégis a zártra tették és annyi ideig benn is tartották, mint engem. Na te érted-e ezt? Másik példa. A bácsinak leégett a háza, semmije nem maradt. A pszichiátriára vitték, kukáztak neki nadrágot, cipőt, pulcsit. Nem volt még egy mobilja se. Mikor kiengedték, gyorsan visszakerült, mert még azt sem tudta, hogy hol van a felesége, és hajléktalan is lett közben. Van olyan, aki nagy mértékben a szülőjétől függ, aki azzal zsarolja, hogy vagy kivágja otthonról, vagy elviseli őt és gondozza, ruhát meg nem visz neki be a kórházba. Ilyenkor látszik, hogy már az is probléma, ha valakinek nincs saját lakása vagy éppen munkája. A lányt, akit kiraboltak az utcán és fejbelötték egy gázpisztollyal, szintén ide hozták és nagyon ki se akarták engedni. Azt hiszed, ezeket az embereket látja valódi orvos? Mármint, aki fizikálisan vizsgálná meg őket? Elárulom, nem. Be vannak zárva és kapják a nyugtatót a hajléktalanságra, vagy éppen a pörgetőt kifosztottságra, valódi zaklatásra. Na igen, van tető fölöttük és kaja előttük a kegyes vendéglátás erejéig, de attól tartok, én innen soha nem fogok megmenekülni, most gyógyszer meg injekció ide vagy oda, a diagnózisom egy gyilkosé és kész.

 

Leave a Reply