Újévi összegzés

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

BUÉK 2020!

Eltelt az előző év is, valahogy, megvolt az óév elemzés karácsonytól szilveszterig… De hozzá kell tennem, ilyen szép karácsonyom már rég volt! Mind a három nap tökéletesen sikerült, pihenéssel, meghitt hangulatban telt. Nem is irok ennél többet róla, azért nekem is legyen egy kis privátszférám. A szilveszter pedig alvással telt, lévén 30-án kellett megkapnom az injekciót, amit az ügyeletes orvos be is adott (még egyszer köszönöm, még csak nem is fájt).

Nagy terveink vannak erre az évre. És direkt nem fogadalmakat irtam! Ugyanis a fogadalmakkal tele a padlás, viszont az újév ideális, hogy átgondoljuk céljainkat és az odavezető utat megtervezzük. Nekünk mindezt a napokban sikerült, itt ott elejtett mondatokkal, illetve egy papircetlire felirva, nem pedig nagy “akkor most leülünk beszélgetni” dologra gondolva…

Legfőképp anyagiakban gazdag évet szeretnénk, mert itt az ideje a költözésnek. Én, mióta megszületett a fiam, csak egyszer akartam innen nagyon elköltözni, az is két napig tartott. Mióta viszont én vagyok egyedül felelős a fiamért, és férjhez mentem, azt gondolom, reális kivánság, hogy innen elköltözzünk, sajátba. Bár élvezem az előnyeit is a szüleim jelenlétének, bármi van, hozzájuk lehet fordulni, akár egy liter tej esetében, akár egy kis ad hoc gyerekvigyázással, amikért nagyon hálás vagyok. Viszont a gyerek nő, egyre önállóbb (bár azért még picike is nagyon…), egyre kevesebb feladatot ró rám a mindennapokban, inkább beszélgetve nevelem, mint kiabálva és nagyonis jó gyerek, ezért forgatjuk a fejünkben ezt a célt lassan egy éve. Egy év kevés, hogy egy ekkora célt megvalósitsunk, szerintem még kettő is, de ki tudja, lehet hogy szerencsénk lesz! És hamar sikerülni fog.

Aztán itt van a nászút téma, ami inkább az én célom. Mehettünk volna esküvő után, de inkább pihentünk itthon két hónapot… Kevesen tehetik meg, hogy párként egyikük se dolgozzon két teljes hónapot (benne van az ügyintézés is), de mi megcsináltuk és akkor azt gondoltuk, ez a legjobb döntés.Mindenesetre nekem nagyon hiányzik ez a közös élmény, ezért továbbra is próbálok rákoncentrálni és mantrázni magamban, hogy igenis elmegyünk! Emellett benne van ebben a célban az is, hogy hajlandó vagyok áldozatokat hozni az ügy érdekében, gondolok itt pluszmunkára és a törekvésre, hogy kapacitásomhoz képest a lehető legnagyobb bevételem legyen (nem sokat, hanem okosan dolgozni). Olvasom folyamatosan az ingyenes tanulmányokat, ingyenes webináriumokon veszek részt, nézem, mások hogyan csinálják és próbálok minden aktuális hirt követni. Nyilván ez a személyes fejlődésem is szolgálja.

Végül az egészség. A szokás első félévi szürővizsgálatok következnek: vérvétel és nőgyógyászat. Mindkettő igényel egy kis szervezést, de megoldható. Nomeg a gyógyszerek és étrendkiegészitők, vitaminok is, amiket szorgosan szedek… Nagyon fontosnak tartom a hosszú életet és hogy vég is könnyü legyen (már amennyire ez lehetséges). Végignéztem 2019 elején a papám haldoklását (ami majdnem egy évig tartott, az azt megelőző évtől) és én láttam a mamám mellett utoljára életben. Kicsit megviselt, bevallom. Erről ennyit.

Az olyan apróságok végül, mint amiket nevezhetnénk akár fogadalomnak, azok a következők: minden nap alapozót használni (igen, itthonra is), továbbra is csak elvétve jó minőségü ruhát venni, vigyázni a holmimra, gyakran takaritani, felirni a költségeket, nem késni a számlákkal, minden nap 3000 lépést megtenni, szóval ilyenekből van egy csomó, amit aztán remélem, hogy be tudok tartani!

Szóval hajrá 2020!!!

Leave a Reply