Jaj, a mai pornó majdnem lemaradt
Ez csak azért van, mert néha egyszerűen nem tudok pornózni, mert a családtagjaim itt mászkálnak körülöttem. Erről írtam egy hosszú bejegyzést, hogy tudják, hogy pornó filmeket nézek, meg a múltkor még mondtam is nekik részegen, hogy világos legyen, de a gépet nem engedik bevinni a szobába. A tévét is csak Anikóra való tekintettel engedték meg, ha itt volt, hogy bevigyem, mert megnéztünk rajta néhány horrorfilmet (sejthető, hogy nem az én kedvemért). De mostanában már csak "zenét hallgatunk", meg amit ilyenkor szokás... Na, erről a témáról elég sokat írtam, csak megint elrontottam valamit, és elszállt, nem baj. Lényeg, hogy úgy volt, hogy nem fogok tudni most ezzel foglalkozni, egyet azért sikerült most is megnéznem, sajnos nem végig, bár ezek nem is azért vannak elkészítve, hogy az elejétől a végükig szép nyugodtan végignézzék őket az emberek. Szóval ez a magyarázata annak, hogy néha van pornó, néha nincs, ráadásul nem vagyok egy szakember, én nem akkor tudok a pornók közt válogatni, amikor kedvem van, hanem amikor pl. apám bent van a városban (1 héten max 1x). Ilyenkor csak gyorsan nézem, amit hirtelen találok, vagy rákeresek valami fogalomra, ami éppen akkor jobban érdekel... Hát, most hirtelen nem tudtam jobbat kitalálni, ez "érdekelt" abban a kis időben, ami erre a napra erre jutott, meg amíg nem volt itt senki, hogy lássa/hallja, hogy mit csinálok.
http://xhamster.com/movies/1736693/cumshot_delights_8.html
Ja, ez egy kurva nagy titok, de holnap nőnapi buli lesz a mhelyen, én meg ahelyett, hogy valami nőnapi verset keresnék, ezzel foglalkozok. Nem baj, majd keres helyettem más. Szerintem ez fontosabb, mint egy nőnapi köszöntő, mármint az, hogy... lássak egy kis ilyet is. Így is csak a kalapos hölgyig jutottam a "nézésben", tudom ez nem valami sok, de ennek is örülni kell, majd egyszer végignézem, jó?! Csak azért linkelem ki, hogy később még megnézzem, és csak azért ide, mert tudom, hogy kilinkeltek valahova Egy átlagos fiatal férfi naplója címmel (ami azért egy kicsit jól esett), és nem akarok csalódást okozni, mert egy átlagos fiatal férfit szerintem főleg az ilyesmi érdekli a legjobban, akárki akármit is mond.
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157