Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Kíváncsi voltam, hogyan éli meg egy pszichiáter és neurológus a koncentrációs tábort, és abból milyen tapasztalatokat és következtetéseket von le, ezért olvastam el Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban című könyvét. A könyvben az az újdonság az ilyen fajt memoárokhoz képest, hogy élményeit pszichológiai szemszögből gyakran kommentálva, amennyire lehet, tárgyilagosan és érzelemmentesen írja le egy tudós vagy orvos szemszögéből.

Először is, ami zavart a könyvben, hogy összekeveredik benne a pszichológus és a pszichiáter fogalma, ehhez még hozzájön az, hogy Frankl lényegében pszichoanalitikus terápiát csinált, szóval ennél jobban már nem lehet összekeverni a fogalmakat. Bár ez valószínűleg nem Frankl hibája, úgy látszik, a második világháború idején ezek a fogalmak még nem kristályosodtak ki teljesen.

A könyv írója a szenvedésben való értelem keresését hangsúlyozza, ezen alapszik módszere, a logoterápia, és a másik pillére, hogy a jövőre koncentrál, az egyén céljait kihangsúlyozva (a logosz fogalmat cél értelemben használva), ezzel egy csapásra szakítva a múltban turkáló Freud-i hagyománnyal. Hiszen a jövő az, amin változtathatunk jelenbeli cselekvésünkkel, a megtörtént cselekedetek eredményei már a múlt biztonságában vannak elraktározva.

A nem feladás fontosságát hangsúlyozza, amikor azt javasolja, hogy (leegyszerűsítve) legyen valami cél, vagy valaki személy, aki miatt érdemes folytatnunk mindig az életet, ez átsegít bennünk a nehézségeken, a szenvedéseken, amit ha lehet büszkén, és emberhez méltóan viseljünk, és találjunk neki értelmet. Fontos fogalom nála az ön-transzcendencia. Az emberi életet magasabb rendű céllal megtöltve az élet könnyebben megélhető, a nehézségek könnyebben legyőzhetőek.

A koncentrációs táborbeli túlélésben is ez volt a segítségére, míg többnyire azok haltak meg, akik feladták, mert nem volt már miért tovább élniük. Egy érdekes példa a könyvből: Például megfigyelték, ha valaki elkezdte elszívni (az amúgy levesre is becserélhető) cigarettáit, onnan lehetett tudni, hogy az illető lélekben már feladta az életért folytatott küzdelmet.

A tábor leírásának utolsó részében kitér a fogva tartói jellemére, leggyakoribb szó a „szadizmus”, amit emleget velük kapcsolatban. Örök rejtély számomra is a fogalom megléte, és a mai napig ható létezése, Frankl szerint is két részre osztható az emberiség, az egyik a becsületes, a másik a becstelen, minden csoportban van belőlük, a foglyok között is volt rossz ember, és a fogva tartók között is akadtak emberségesek, bár a „feladatkörükből” adódóan nyilván kisebb számban.

Kitér még kora egzisztenciális problémájára, a nihilizmusra is, „egzisztenciális vákuum”-nak nevezi, amikor az ember nem hajlandó már hinni semmiben, mert teljes súlyával ránehezedik a materialista világkép, és ez nyomot hagy az életén. Ez kissé hasonlít a mostanában kiégésként azonosított jelenséghez. Ilyen esetekben is segíthet a logoterápia, az ember nézőpontjának átalakításával, életének újbóli célokkal és tartalommal való megtöltésével.

Érdekes volt a foglyok életének leírása is Auschwitz-ban (egy bizonyos szemszögből), de nekem a Logoterápia dióhéjban írás többet adott, a szerző itt megpróbálta egy rövid kivonatba tömöríteni a körülbelül húsz könyvet megtöltő elméletét, és úgy gondolom, vannak érdekes, egyéni meglátásai, amik miatt érdemes elolvasni a könyvet. A pszichózis egy gondolat erejéig szerepel a könyvben, amiben kifejti, hogy a pszichotikusok is emberi bánásmódot igényelnének szerinte.

Fajirtás, Könyv, Pszichológia
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Szólj hozzá Te is!