Tervszerű őrület: A pszichiátriai paradigma ősi gondolata
Azt sugallni, hogy az őrületnek lehet funkciója, nem azt jelenti, hogy megtagadjuk az emberekre rótt árat, hanem hogy segítsünk megérteni, hogy milyen problémát kell megoldani.
Írta: Justin Garson, Mad In America, 2022. április 26.
Úgy tűnik, 2500 éves orvosi konszenzus uralkodik abban, hogy az őrület a „három D-ből” ered: betegség, hiba, diszfunkció. Az On The Sacred Disease című könyv hippokratészi szerzője arról tájékoztat, hogy az őrület minden formája az agy túlzott melegéből, hidegéből, nedvességéből vagy szárazságából fakad. A hippokratészi szöveget visszhangozva a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve 1980-ban azt mondja nekünk, hogy minden mentális zavar „viselkedési, pszichológiai vagy biológiai diszfunkció(k)ból” ered. Thomas Insel, a mentális zavarok osztályozásának RDoC rendszerének egyik alapítója pedig kijelenti, hogy „a mentális zavarok az agyi körök zavaraiként kezelhetők”. Ezt a paradigmát – ezt a gondolkodási és látási stílust – őrületnek, mint diszfunkciónak nevezem. Kezdődik azzal a felfogással, hogy az embernek hogyan kell viselkednie, gondolkodnia és éreznie magát, és a mentális zavarokban az ettől a helyes úttól való eltérést látja. Bizonyos szempontból az őrület mint diszfunkció annyira beépült a mai pszichiátriai gondolkodásba, hogy nehéz lehet belőle kiutat találni. Az őrületnek, mint diszfunkciónak azonban mindig is voltak ellenvéleményei: gondolkodók és teoretikusok, akik ahelyett, hogy hibának vagy betegségnek tekintenék az őrületet, úgy látják, hogy annak funkciója, célja vagy célja van. Az őrület lehet tervezett válasz az élet megpróbáltatásaira, mint például a bőrkeményedés a súrlódás miatt, vagy a napsugárzás miatti barnulás. Friss könyvem, a Madness: A Philosophical Exploration (Oxford University Press, 2022) célja egy helyreállítási küldetés végrehajtása. Igyekszik visszaszerezni ezt az ősi paradigmát, elnevezni, és megmutatni, hogyan jelent robusztus alternatívát az uralkodó orvosi nézethez. Ezt a hagyományt őrület-mint-stratégia-nak, vagy őrület-mint-design-nak nevezem. Nem az a célom, hogy helyettesítsem az őrületet, mint diszfunkciót, hanem az, hogy intellektuális teret teremtsek egy másik látásmód számára, és megmutassam, hogy ez a látásmód mindig is része volt a pszichiátriai gondolkodásnak. Az ellenvélemény hangjai Az őrület mint stratégia gondolatának pontosításához számos példát vehetünk figyelembe arra, hogyan jelenik meg az orvosi elméletben a különböző korszakokban. Az olyan világítótestek, mint Robert Burton, bizarr és ragyogó, 1621-ben megjelent kötetében, a The Anatomy of Melancholyban az őrületet olyan eszközként írja le, amelyet Isten az eltévedt lélek megújítására használ. Burton ezt írja: „[Isten] a mi üdvösségünkre vágyik… és ezért sokszor a fülünknél fogva rángat bennünket, hogy emlékeztessen kötelességeinkre.” Ugyanebben a szellemben George Cheyne az 1733-as The English Malady című művében a melankóliát úgy ábrázolja, mint amilyen célt szolgál: Isten melankóliát ad nekünk, hogy figyelmeztessen, ha életmódunk kezd eltérni az ő isteni céljaitól. A gyógyítás művészete akkor kezdődik, amikor pontosan meg tudjuk határozni, hogy Isten milyen célt tűzött ki maga elé. A tizenkilencedik században a világi gondolkodók folytatták ezt a gondolkodási hagyományt, amely mára megszabadult vallási felhangjaitól. Johann Christian August Heinroth német orvos – Európa első pszichiátriai tanszéke – azt írta monumentális, 1818-as pszichiátriai tankönyvében, hogy az őrültség bizonyos formái megküzdési stratégiák, nem pedig betegségek vagy hibák. Ezek olyan eszközök, amelyeket az emberek öntudatlanul használnak, hogy megvédjék magukat a valóság fájdalmától, elutasításától és megaláztatásától: „Egy olyan életben, amelyet elhanyagolt oktatás, körülmények és bűntudat rontott el… eljöhet egy pillanat, amikor a mérték megtelik és elfogy, és a képzelet a határokig feszült, amikor látszólag teljes kárpótlást próbál elérni és átalakítani a gonosz sors, mintha egy varázspálca érintésével történne.”
Úgy gondolta, hogy a legjobb orvosság az, ha hagyjuk, hogy a betegség természetes úton haladjon. Arthur Schopenhauer filozófus A világ mint akarat és 1819-es ábrázolás című művében az őrületet a kegyetlen valóságból való menekülésként is elképzelte: „ha egy ilyen bánat, ilyen fájdalmas tudás vagy elmélkedés annyira megrázó, hogy elviselhetetlenné válik, és az egyén behódol neki, akkor az ily módon megriadt természet az őrületet ragadja meg az életmentés utolsó eszközeként… Philippe Pinel, az erkölcsi reformátor, aki állítólag letörte a párizsi Bicêtre kórház őrült pácienseinek láncait, úgy gondolta, hogy az őrület bizonyos formái gyógyító vagy „üdvös” erővel bírnak. Az őrültségről szóló 1801-es értekezésében azt mondja nekünk, hogy a mániás rohamokat (accès de Manie) meg kell engedni biztonságos és nem fenyegető környezetben. Pinel számára ezeknek az epizódoknak a gyógyító céljának megértése kulcsfontosságú volt a terápia szempontjából: a bölcs gyógyító tudja, mikor kell bíznia a „természet üdvözítő erőfeszítésében”, hogy meggyógyítsa a beteget, nem pedig a gyógyszereket, a piócákat és a hányást. Freud is inkább célt és funkciót látott kora mentális zavarainak, semmint puszta patológiát. Pályája kezdetétől fogva, az 1894-es „A védelem neuropszichózisai” című művétől kezdve arra törekedett, hogy bemutassa, hogyan kell a hisztériát, a rögeszmét, sőt a pszichózist öntudatlan, célirányos kísérletnek tekinteni egy tiltott kívánság teljesítésére. Freud folyamatosan emlékezteti olvasóit, hogy a modern orvostudomány által kórosnak ítélt dolgok nagy része valójában célirányos és alkalmazkodó. Gondoljunk csak 1911-ben Schreber bíróról írt tanulmányára, a „Pszichoanalitikus feljegyzések egy paranoia (dementia paranoides) esetének önéletrajzi leírásához:” „És a paranoiás újra felépíti [világát], igaz, nem pompásabban, de legalább azért, hogy még egyszer benne élhessen. Tévképzetei által építi fel. A téveszmés formáció, amelyet kóros terméknek tekintünk, valójában a gyógyulás kísérlete...” A pszichoanalitikus teoretikusok, mint például Frieda Fromm-Reichmann és Harry Stack Sullivan, igyekeztek folytatni ezt a hagyományt a huszadik században is. A fiziológus és filozófus, Kurt Goldstein hangot adott ennek a hagyománynak Az 1934-es szervezetben. Goldstein úgy gondolta, hogy sok pszichiátriai probléma, amellyel a „héjtól sokkolt” háborús veteránok körében találkozott, nem pusztán az idegkárosodás mellékterméke. Inkább adaptív, funkcionális, kompenzációs válaszok voltak erre a károsodásra: „A neurózisok természetébe, valamint az agyi elváltozásokba való mélyebb betekintés megmutatta, hogy a normától való eltérések nem mindig betegség jelei. Ellenkezőleg, némelyikük a páciensben zajló folyamatokhoz tartozik, amelyek megvédik őt bizonyos veszélyektől, amelyek természetesen az új normalitásra való átállással járnak. Egy újabb reneszánsz Ennek az alternatív tradíciónak, az őrület-mint-stratégia elképzelésnek a léte soha nem ért véget. A mai evolúciós pszichológusok, mint például Vivette Glover, Martin Brüne és Randolph Nesse, hajlamosak arra, hogy az olyan mentális betegségeket, mint a depresszió, a szorongásos zavarok vagy akár a skizofrénia téveszméi kialakult célnak tekintsék. Ma is léteznek, és olyan formában vannak, mint amilyennek vannak, mert milyen hasznot hoztak a történelem előtti őseinknek – és talán miként szolgálnak ma is. Vegyük fontolóra a depressziót, amelyről Nesse feltételezi, hogy alkalmazkodás az irreális életcéloktól való elszakadáshoz, vagy a generalizált szorongásos zavar, amelyet Glover úgy ír le, mint alkalmazkodást, amely éberré tesz bennünket a lehetséges fenyegetésekkel szemben. Ez a tervezési perspektíva még az idegtudományi kutatásokba is beszivárgott: vegyük figyelembe az autizmus fokozott észlelési működésének elméletét, amely szerint az autizmus bizonyos jellemzői a különféle kognitív feladatokban részt vevő agyterületek fokozott, nem pedig csökkent működéséből fakadnak. Ugyanígy Peter Uhlhaas és Aaron Mishara idegtudósok azzal érvelnek, hogy a skizofrénia téveszméi olyan funkciót tölthetnek be, nevezetesen, hogy koherens gondolati keretet biztosítsanak a személynek, amely segíti őt abban, hogy tovább tudjon működni a társadalomban. Az őrület, mint stratégia beillesztése elméleti szókincsünkbe gyümölcsöző következményekkel jár a pszichiátria történetére, filozófiájára és gyakorlatára nézve. Új módot ad a történészeknek a múltról való gondolkodásra. Új keretet ad a filozófusoknak, amelyekben a „mentális zavar” értelmén is elgondolkodhatnak. Befolyásolhatja a kezelési módszereket is: például, ahogy Rosa Ritunnano és kollégái a JAMA Psychiatry egy közelmúltbeli számában bemutatják, az őrület mint stratégia paradigma befolyásolhatja a téveszmék megközelítését azáltal, hogy segít megérteni, milyen problémát jelentenek ezek. A legfontosabb azonban az, hogy az őrület, mint stratégia hozzájárulhat az őrült büszkeség, az őrült ellenállás vagy az őrült aktivizmus intellektuális keretének felépítéséhez. Ezt a mozgalmat a mentálhigiénés szolgáltatásokat igénybe vevők és a volt betegek irányítják, akik azt követelik, hogy a társadalom fogadja el az őrület felfogásának és azzal való foglalkozásának új formáit. Az őrület mint stratégia segít újragondolni az őrületet a „három D-n” – a hiba, a betegség és a diszfunkció – kívül, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy bizonyos mentális betegségekben pozitív jelentést vagy célt lássunk. Ez azt is megmutatja, hogy a pszichiátria e megközelítése – az a megközelítés, amely a betegség helyett a célt és a célirányosságot látja – nem a közelmúlt divatja, hanem egy gazdag, bár nagyrészt elfeledett örökséggel rendelkező hagyomány része. Ha azt állítjuk, hogy a mentális betegségek bizonyos formáinak van funkciója vagy célja, nem tagadjuk meg azt a szörnyű áldozatot, amelyet olykor követelnek a tőlük szenvedő emberektől. Az sem tagadható, hogy az agybetegségnek néha pszichiátriai következményei lehetnek. Inkább arra ösztönöz bennünket, hogy egyszerűen tegyük fel a kérdést, hogy bizonyos rendellenességeket jellemzőknek kell-e tekinteni, nem pedig hibáknak – és ennek figyelembevételével alakítsuk ki a kezelésünket.
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157