Tényelgő története: Az első bejegyzés
Egy valóságosan megtörtént eddigi életútnak a mozzanatait, illetve eseményeit szeretném megosztani az olvasókkal. Elsősorban azokkal, akik valamilyen formában érintettek pszichés betegségekben. Akár hozzátartozó, akár ismerős, barát, pszichiátriai dolgozó és nem utolsó sorban lelki eredetű (pszichés) beteg. A fókusz, a hangsúly a betegeken van a szösszeneteimben, illetve azon, hogyan élik meg a dolgokat, mivel valahogy mégis Ők a főszereplői vagy elszenvedői azoknak a megpróbáltatásoknak, ami egy ilyen betegséggel jár. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert a tapasztalataim szerint sok esetben a hozzátartozók, vagy pszichiáterek, orvosok helyezik előtérbe magukat. Vagy a gyógyító tevékenység helyeződik előtérbe, az igazi áldozatok helyett. Nevezhetném Őket betegnek, vagy kisiklott életű szerencsétleneknek vagy egyéb megnevezésekkel is illethetném őket... de a tapasztalataim, személyes véleményem és érzéseim szerint ők elszenvedői, áldozatai olyan torz társadalmi folyamatoknak és helytelen emberi és sok esetben gyógyítói hozzáállásoknak, amelyek egyre több ember szerint valósak és sajnos valamilyen szinten még "konzerválódtak" is, rossz beidegződésként vagy rossz gyakorlat, esetleg rossz szokásként. Furcsa dolog ez, hogy rossz szokásról beszélek, amikor társadalmi folyamatról van szó, hiszen nem valós, torz megközelítés, ártalmas gyakorlatokat szokásként megjelölni. Pl. senki nem mondja, hogy a lopás a szokásom. Vagy, a verekedés a szokásom. Vagy jelen esetben, hogy a skizofrénia a szokásom. Vagy mások megbetegítése a szokásom / zárójelben: a skizofrénia áz általam inkább lelki eredetűnek gondolt, de hivatalosan olyan betegségek gyűjtő megnevezése, amit azokra az emberekre használ a mai orvostudomány, akiknek valamilyen mentális, vagy személyiségzavarbeli problémájuk van.
Ez számtalan formában megnyilvánulhat. Logikátlan, vagy annak tűnő viselkedésben. Helytelen, vagy annak tartott érzelmi reakciókban.
Olyan téveszmékben, amelyek valótlan tényeken alapuló téves önképet vagy identitást adnak. Ezeknek lehetnek szélsőséges jelei, amit a környezet általában azonnal észrevesz. Az érzelem, vagy élményvilág természetes félelmi, védelmi, önvédelmi és stressz-reakcióinak a felnagyítódása, akár paranoid jelleggel és ezek állandósultsága, és egyéb problémák, amelyeket egyébként nehezen viselnek a betegek és a hozzátartozók is egyaránt. Hogy tud-e állandósulni egy ilyen pszichózis, azon most már vitatkoznak a legokosabb emberek, kutatóorvosok is. Ami azért érdekes, mert ez határozza meg, hogy egy betegnek egy egész életen át szednie kell-e tudatmódosító gyógyszereket, vagy esetleg csak egy minimális ideig, vagy egyáltalán nem, abban bízva, hogy stabil, nyugodt pozitív környezetben saját magától visszaáll, harmonizálódik az érintett személy és élmény funkciója. Számomra nem szerencsés emberi lelkekről úgy beszélni, mintha biomotorok lennének. "Kicserélünk néhány alkatrészt, aztán elzötyög egy darabig" - hozzáállással. Eddig a zárójel, egy kis betekintést engedve az orvosok, pszichiáterek által használt szakzsargonba. És itt kezdődhetne egy hitvita, vagy gyakorlati tapasztalatokon alapuló feltételezés-probléma. Van-e lélek, szellem... stb. Ha van, akkor az emberi léleknél lehet-e tudatmódosító szereket használva gyógyító hatást elérni. Ha nincs lélek, akkor szerencsés-e kiiktatni a gondolkodás és hitvilágunkból ezeket a fogalmakat ilyen vagy olyan megfontolásból. Az én válaszom kitűnik már a kérdés felvetésből is. Hadd vessek fe lilyen kérdéseket.
Hátha nem fognak pusztán ettől őrültnek gondolni, vagy elfogultsággal vádolni a különböző vallási idealisták, vagy akár ateista gondolkodású hittudorok sem...
Ez volt az írássorozatom felvezetése. Nem szeretnék senkivel indokolatlanul igazságtalan, vagy előítéletes lenni, de mindenki a saját szemszögéből tudja látni az életét a legreálisabban. Még akkor is, ha érzéseink elsodorják időnként a józan ítélőképességünket. Mindenki a saját érzéseit láthatja a legtisztábban. Még akkor is, ha érzéseink elsodorják időnkét a józan ítélőképességünket. Mindenki a saját érzéseit láthatja a legtisztábban. És érzésekkel nem lehet vitatkozni. Nem azért, mert nem szabad, hanem mert nem lehetséges. Mint ahogy a léggömböt sem lehet dinnyévé alakítani. Lehet elméletileg, de az egy hamis illúzió lesz csupán.
Mindenki a saját érzésvilágával fogja fel a világ jelenségeit és szociális lényként a saját élményvilágával próbál beilleszkedni, boldogulni az emberi kapcsolataiban. Ez a betegeknél is így van. Kérdés még az is, hogy egy orvos-pszichiáter a lehető legnagyobb mértékben kiiktatja ezt, ás egy közömbös - jobb esetben tárgyilagos vagy annak gondolt - analitikai megközelítést használ, akkor mennyire tud valós véleményt alkotni egy másik emberi lényről...? Lehet a válasz pozitív vagy negatív kicsengésű, de mindenesetre komolyabban veendő ez a gondolatsor annál, hogy valaki a diplomájával unottan legyint erre a felvetésre, és sutba dobja a józanész néhány alapvető, ezer évek óta ismert megnyilvánulásait és megfigyeléseit, undorral vegyes fanyar mosolygások közepette...
Folytatom a történetem...
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157