Tanítsunk Magyarországért!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Egészen kezdek megbarátkozni ezzel a Tanítsunk Magyarországért! mentor programmal. Eredetileg ugyanis tanárnak készültem. Az élet, úgy látszik, kárpótol sok mindenért, amit az eredeti terveim szerint nem sikerült elérnem, most megkapom kerülő utakon. Ez viszont ezt eredményezi:

Eredeti terveim között a tőlem akkoriban megszokott pontossággal hozzávetőlegesen a következők szerepeltek, ha megkérdezték, “mit fogok csinálni, ha nagy leszek”, erre a válaszom még 27 évesen is a következő volt: “hát, majd írok valahová valamit, esetleg majd tanítok valahol valamit”. Amúgy életterveim között szerepelt még némi sörgyári munka, meg berúgás esténként, és kalap, hatszáz. Ezek nem túl nagyralátő tervek, azt hiszem, máris kihúzhatok szinte mindent erről a listáról. Aztán nem számítottam arra, hogy egy időben lenullázom magam, hathatós intézményi támogatással a pszichiátria részéről. (Egyébként a pszichiátia ma megszerezte az első jó pontját a 13 év alatt, amióta kapcsolatban állok velük, az ügyet nem részletezem, most már csak arra kell vigyázni, hogy el ne szúrják.) Na, de térjünk csak vissza a Tanítsunk Magyaországért! programra:

Úgy néz, ki, a mi csoportunk lesz az első ilyen jellegű mentor csoport a keleti régióban, ami magában foglalja Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéket. Az egyetemen, ahova járok, közel 300-an jelentkeztek első körben mentornak, köztük én is. A program a vidéki iskolák tanulóinak felzárkóztatására jött létre. Első körben a következő dolgokról tanultunk: volt egy általános pedagógiai fejtágító, aztán tanultunk a HH (hátrányos helyzet) jelenségéről, a HHH (halmozottn hátrányos helyzet) jelenségéről, valamint a cigány/roma kérdésről. Bevallom, ezen a ponton majdnem sikerült feladnom, nem azért, mert diszkriminálnám bármelyik csoportot, hanem azért, mert az eddigi 40 évem során közöm nem volt se a cigány/roma kérdéshez, halmozottan hátrányos helyzetet pedig még csak fényképről se láttam. Így aztán kétségek merültek fel bennem, hogy mennyire leszek én hiteles ezeknek a gyerekeknek a szemében. Aztán a mai órákon a serdülő korról volt szó, és hirtelen beugrott, miért is akartam annak idején tanárnak menni. Hogy segítsek az olyan serdülőkön, akik vannak annyira deviánsak, mint egykor én voltam.

 

Tanultunk arról is, hogy a serdülőkor (eredetileg 14-17 év) olykor kitolódhat, erre a legjobb példának magamat tudnám felhozni, nekem kb. 40 éves koromra sikerült befejeznem a posztpubertás periódusomat. A serdülőkort mindenki másképpen éli meg, valaki arról számol be, hogy nincs is miről beszámolnia, mert nem érzett ebben az időszakban semmi különöset vagy szokatlant, de a legtöbben átéljük a már ismert viselkedési változásokat, és meg is szenvedjük rendesen. Vannak, akik “világgá szöknek”, gyakori a cigarettával, alkohollal, kábítószerekkel való visszaélés veszélye. Köztudomású, hogy a függőség, ha ki is alakul, kisebb rombolást végez későbbi életkorban, valójában 14 évesen igazán nem kéne ilyesmikkel szórakozni, meg tilos is. “A drog rossz, értem?”

Nem csak ezzel lesz feladatunk, számtalan valós probléma felüti a fejét fiatalkorban: lányoknál, anorexia, bulímia, fiúknál izomnövelő szerek használata, és a falcolás is előfordul, ami eredetileg a nevelőintézetekben ütötte fel a fejét, a jelentése: önsértés éles tárggyal, ilyesmi. Az oka eléggé bonyolult, most nem akarok mélyebb pszichológiai magyarázatokba kezdeni, mert ennek a témának igazán nem vagyok a szakértője, de valami olyasmi játszik közre, mint az önbüntetés, a lelki üresség megszüntetése fájdalomérzet kiváltása által, hogy csak kettőt említsek. Tőlem ezek midig távol álltak, rám némi szerhasználat volt inkább jellemzőbb. Aztán felmerül a kérdés, melyik a hitelesebb mentor, aki maga kipróbálta már ezeket, vagy az amelyik nem, az is meg lett említve, hogy előfordulhat olyan is, aki maga is hasonlóval küzd több-kevesebb érintettséggel. (Igazán nem értem, kire célzott az oktató, amikor ezeket mondta, biztos valaki másra, mint én…)

Végezetül a szeminárium krediértéke 2, 30000 forint ösztöndíj jár vele havonta, így a havi keresményem most már fixen olyan 140 ezerre ugrik, ami azért nem rossz teljesítmény heti 28 órás elfoglaltságokért mindösszesen. Ha úgy vesszük, egy hónapban 4-5 napot kell végigdolgozni ezért az összegért, a többit egyetemre járás, lébecolás, önmagam fejlesztése teszi ki. Ezt nem csak azért írtam le, mert régen mindig ebben mértem le a fejlődésemet, és telerinyáltam a blogot a kevés pénzről, de most, hogy van, egyre inkább kezdem nem ebben mérni, hanem abban a tudásban, amire időközben sikerült szert tennem. A tudás, hatalom, kezdem megérteni a mondást. Nem felvágni akarok vele, isten ments, csak vázolnám, hogy mindig van kiút a rossz élethelyzetből.

Tanulság – egyelőre – nincs. Poén volt, csak elfelejtettem. Lelkesedés van.

Egyetem, Írások, Munka
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /