Szívesen látják a pszichoszociális fogyatékkal élőket a nyilvános helyeken?
Posted by admin on Jul 28, 2022 in Mad In America
Posted by admin on Jul 28, 2022 in Mad In America
A jelenlegi infrastruktúra és az elfogult attitűdök megtagadják a
pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek egyenlő hozzáférését.
Írta: Richard Sears, Mad In America, 2022. július 21.
A The Journal of Public Space című újságban megjelent új cikkében
Elizabeth Nyabiage Ombati kiemeli a befogadással és az
akadálymentesítéssel kapcsolatos problémákat, amelyekkel a
pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek szembesülnek
a nyilvános tereken.
A szerző kifejti, hogy a kevésbé látható pszichoszociális
fogyatékossággal élő emberek általában kimaradnak a hozzáférésről
és a befogadásról szóló beszélgetésekből. A fogyatékossággal élő
személyek jogairól szóló egyezményben (CRPD), a 2030-ig tartó
időszakra szóló fenntartható fejlődési menetrendben, az új városi
menetrendben és a Sendai fenntartható fejlődési keretrendszerben
lefektetett keretre támaszkodva a jelenlegi munka a megbélyegzést,
az erőszakot és a városi problémákat vizsgálja. tervezést, mivel
azok hatással vannak a pszichoszociális fogyatékkal élőkre.
A szerző arra a következtetésre jut, hogy a kormányoknak többet
kell tenniük a pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek
akadálymentesítési követelményeinek megértése érdekében.
Ombati ezt írja:
„Mindenkinek joga van a városhoz: megtapasztalni kultúráját és
innovációit, történelmét és gazdag sokszínűségét. Felmerül azonban
a kérdés, hogy valóban mindenki bejut-e a városba? És ha a
társadalom egyes csoportjai nem férnek hozzá az ilyen nyilvános
terekhez, mit jelent ez emberi jogaik érvényesítése szempontjából?”
A jelenlegi munka a pszichoszociális fogyatékossággal élőkkel
foglalkozó több konferencián lefektetett keretekre támaszkodik.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Fenntartható Fejlődési
Céljai elismerték és azonnal figyelmen kívül hagyták a mentális
egészség javítását, mint a fenntartható fejlődés központi
jelentőségű célját. A New Urban Agenda kimondja, hogy a
várostervezésnek és -fejlesztésnek fontolóra kell vennie
a várostervezés olyan átalakítását, amely lehetővé teszi
a pszichoszociális fogyatékkal élők egyenlő hozzáférését.
A Sendai Framework for Disaster Risk Relief arra a
következtetésre jut, hogy a katasztrófakockázat-csökkentési
politikák gyakran figyelmen kívül hagyják a
fogyatékkal élők jogait.
Az ENSZ CRPD-je eltér az egyéni fogyatékosságra való
összpontosítástól a fogyatékkal élők teljes társadalmi
részvételét akadályozó akadályok megértése felé, és a
pszichoszociális fogyatékkal élők szociális jogainak
hangsúlyozása felé. A CRPD azt is kijelentette, hogy
a pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek
önkéntelen intézetbe helyezése emberi jogsértés.
Ennek a felfogásnak a betartása számos országban, például
az Egyesült Államokban rendkívüli elmozdulást igényelne
a kényszerű bezártságtól a pszichoszociális fogyatékossággal
élő emberek nyilvános tereken való létezéshez való alapvető
jogának elismerése felé. Egyes szerzők még a CRPD-t is
felhasználták arra, hogy jóvátételt kérjenek a kényszerkezelés
következtében megsérült emberektől. A CRPD azzal is érvel,
hogy a pszichoszociális fogyatékossággal élőknek meg kell
őrizniük teljes jogképességüket a kezeléssel kapcsolatos
döntések meghozatalára. Ez a fogalom még mindig elkerüli
az olyan országokat, mint az Egyesült Államok, ahol a
pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek döntéseit
gyakran szakemberek hozzák meg.
Sok szerző megjegyezte, hogy a kormányok világszerte
elmulasztották támogatni a CRPD rendelkezéseit, és többet
kell tenniük a pszichoszociális fogyatékossággal
élők befogadása érdekében.
A szerző ahelyett, hogy az egyéni károsodásokra összpontosító
perspektívát venne, olyan nézőpontból ír, amely a
fogyatékosságot a károsodás és a környezeti akadályok
kölcsönhatásából eredőként értelmezi. Ebből a szempontból a
pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek egyenlő
hozzáférése alapvető emberi jogi feltétel. A jelenlegi munka
elismeri, hogy a pszichoszociális fogyatékossággal élő
embereket gyakran közzavarónak tekintik. Az ilyen emberekre
alkalmazott különféle címkék gyakran nem emberinek jelölik őket.
A szerző röviden reflektál saját tapasztalataira a pszichoszociális
fogyatékosság miatt megközelíthetetlen közterekről. Leírja a
közterületeken tapasztalható rendkívüli szorongást, és megjegyzi,
hogy a forgalmi dugókat különösen nehéz volt gyalogosan átjutnia,
mivel úgy érezte, hogy az autókban emberek figyelik és ítélik meg
mozgását. Ez a szorongás gyakorivá tette a pánikrohamokat, és azt
eredményezte, hogy a szerző sok helyet elkerült, például a
bevásárlóközpontokat. A szerző megjegyzi, hogy a közvélemény
reakciója az emberekre a szorult pillanatokban gyakran az, hogy
kigúnyolja, rögzíti és feljelenti az illetőt a rendőrségen,
nem pedig segít nekik.
A pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek gyakran szembesülnek
megbélyegzéssel, erőszakkal és méltánytalan bebörtönzéssel a nyilvános
helyeken. A szerző rámutat egy kenyai tanulmányra, amely felfedte,
hogy az értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket
sokkal nagyobb valószínűséggel tartóztatják le kisebb bűncselekmények
miatt. A pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket általában
bíróságon kívül tartják hosszú időn keresztül a kenyai nemzeti mentális
egészségügyi kórházban. Emellett egyre több erőszakkal és szexuális
zaklatással szembesülnek. A média jellemzően a pszichoszociális
fogyatékossággal élő embereket koldusként és veszélyes kellemetlenségként
ábrázolja, akiket el kell takarítani az utcákról. A szerző megjegyzi,
hogy a média szinte nem szán időt arra, hogy megkérdezze azokat a
környezeti tényezőket, amelyek akadályozzák az ilyen fogyatékossággal
élő embereket abban, hogy állami forrásokhoz jussanak és elhelyezkedjenek.
A CRPD szerint a közterületekhez való hozzáférés emberi jog. Sajnos,
bár sok ország ratifikálta a CRPD-t, nem tettek valódi erőfeszítéseket
a megosztott erőforrásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítására a
pszichoszociális fogyatékkal élők számára. Ennek az egyenlő hozzáférésnek
két része van. Ennek a problémának a „nehéz” része a műszaki tudás és a
fizikai tervezés, amely lehetővé teszi a nyilvános terekhez való nagyobb
hozzáférést. A probléma „puha” része az emberek attitűdjének és
viselkedésének tompítása a pszichés szenvedést átélőkkel szemben.
A szerző számos várostervezési döntésre mutat rá a fogyatékkal élők
akadálymentesítésének javítására. Az akadálymentesített zöld közterületek
egyaránt elősegítik a testi és lelki egészséget. A széles gyalogos utak
világos jelzésekkel és közlekedési útvonalakkal nagyobb hozzáférést
tesznek lehetővé, csakúgy, mint a zsúfolt terek „kitörési területekkel”.
Ha a pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket bevonjuk a tervezési
döntésekbe, és az infrastruktúra tervezési szintjén alkalmazzuk őket,
akkor valószínűleg számos olyan akadálymentesítési problémát kezelhetnénk,
amelyek egyébként figyelmen kívül maradnának.
A szerző a következő következtetést vonja le:
„A kormányzatoknak minden szinten, különösen a helyi és regionális
önkormányzatoknak, a fogyatékossággal élők szervezeteivel együtt ki kell
építeniük az infrastrukturális szolgáltatók és a városi szakemberek
személyzeti kapacitását annak érdekében, hogy megértsék a különböző
akadálymentesítési követelményeket minden típusú fogyatékos csoport
esetében: tiszteletben tartva az egymást keresztező identitásokat és a
fogyatékkal élők sokféleségét, valamint türelmet, kedvességet
és empátiát gyakorolni.”
Ombati, E. (2022). Persons with Psychosocial Disabilities in Public Spaces:
Welcomed or Shunned?. The Journal Of Public Space
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157