Szenvedés vagy édes áldás?

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Sikeresen tartom magam! Hadd szögezzem le, hogy ugyanúgy szedem a gyógyszereimet, és kapom az injekciómat, mint ahogy azt másfél évvel ezelőtt a hosszú kórházi tartózkodásom alatt beállitották. Ezt nagyon fontosnak találom most leirni, hiszen senkit nem akarok hitegetni, hogy gyógyszermentesen bárki bármit csinálhatna, még ilyen világjárvány esetén sem! Biztosan vannak, akik igy, ebben a formában kikerülnek a rendszerből, vagy éppen pont emiatt bekerülnek a rendszerbe. Hátam közepére se kórházat, azt mondom, inkább a havi rendelés, kiváltás, három heti időpont és várakozás arra az 5 percre.

Csajos vásárlás, shoppingolás

Szerintem ez az extrém helyzet most arra tanit meg, hogy az ép eszünkre szükség van és mindenáron meg kell tartani!

Mondok mást: engem még a depresszió is elkerül manapság. Rengeteg a tennivalóm, pedig még TV-nk sincs, vagyis, van, de az adásra nem fizettünk elő, elég nekünk a net. Nem mintha nem nézném szivesen az Álarcos Énekest vagy a Segitség, bajban vagyok!-at, de ez van. Emlékszem, 10évvel ezelőtt azt mondták, ha 25 percig tudok koncentrálni egy adásra, már gyógyult vagyok. Mik vannak, micsoda léptékű mértékegység ez, nem is értem… A TV-ben ennyi idő alatt már két reklámblokk is lemegy.

Helyette sok minden másra szánok időt, ilyen például a gyereknevelés, főzés mosás takaritás, vagy éppen cikkirás. Bár legutóbbit is picit hanyagoltam, de most itt a vasárnap, lehet pihenni is, nekem ez kikapcsolódás, szinte már jutalom.

Szóval a bezártságon sokat enyhit a munka. Illetve a telefon. Mindenki másképp reagál a veszélyhelyzetre, én például a múltkor másfél napig takaritottam és azóta is próbálom tartani a rendet, tisztaságot. Vagy éppen a listák irása, mi kell a boltból, esetleg el is menni érte egyedül, hogy egy kis levegőhöz jussak. Fiam és férjem fontosabbak, mint valaha!! Az érzéseim, szeretetem, szerelmem irányukba (kinek melyik persze) határtalan. A legnagyobb hegyet is elhordanám a kedvükért! És el is hordom: fiam koronás lett, anyósom pedig elhunyt. Mindez egy hét alatt.

A reakcióm ezekre, a végtelen józanság és önuralom. Mi mást is tehetnék? Gyakorlatiasan gondolkodom, akkor megint itthoni tanulás, éjszakákon át tartó beszélgetések a lelkivilág ápolására, illetve extra figyelem mindkettejükre, én meg majd irok egy cikket és helyreáll a világ, plusz picit később kelek fel, de most amúgy sem kell hajnaloznom.

Mindkettőjük nagyon nagyon fontos nekem. Ők az életem! Igy aztán lesem kivánságaikat, és nyugtatok, pánikot hessegetek el, illetve hűsitem a fájdalmakat. Én még birom. Azt hiszem, ha nem lennék hivatalosan bolond (még ha kezelt is), már összeroppantam volna. Igy viszont, teszem a dolgom, gyerekorvossal és osztályfőnökkel egyeztetek, dédit faggatom a tennivalókról, amik az életben maradtak feladata, és alszom. Ezt tartom még mindig a legjobb nyugtatónak, az alvást. Esténként, mikor sokáig fenn vagyunk beszélgetni a férjemmel (ekkor tudunk csak kettesben lenni ugye, mert gyerek alszik), az élet nagy dolgait vitatjuk meg és közösen hozunk döntéseket a nézeteink, életünk felett. Sokszor elfelejtem másnapra, mikről volt szó, de ezt csak az alvásom jótékony hatásának tudom be, olyan nyugodtság van rajtam reggelente. Talán szelektiv memória. Nem tudom, mi is lehet pontosan, de mivel rengeteg gyógyszert kapok, lehet, hogy mellékhatás, fogalmam sincs, de jótékony az biztos. Ha két napig gondolkodom ugyanazon a problémán, már sokat mondtam. MIndig jön új.

Most leginkább az foglalkoztat, hogy hol fogunk élni már jövő nyáron. Gyerek elvégzi szépen ezt a tanévet, aztán már itt sem leszünk, a szerződésünk is akkor jár le. Nekem bizonyosan kell egy orvos, vagy kettő, férjemet addig meg kell műteni, szerzünk még dobozokat és egy költöztető céget, aztán dobbantunk oda, ahol több a munkalehetőség, és jobb a levegő. Meg persze ahol kisebb az otthonunk, még ha támeneti lesz is az is. Ugyanis ez a ház túl nagy nekünk, de erre kellett 4 hónap, mire rájöttünk…

Szóval ez egy gyógyszerpárti bejegyzés volt. Jó lenne kevesebb, igen, ugyanakkor nekem már nincsenek kötélből az idegeim, szivesen szedem be őket, mert itt és most én vagyok a család tartópillére!

Szólj hozzá Te is!