Most pedig egy újabb könyvre szeretném felhívni a figyelmet Szendi Gábortól, mégpedig az Isten az agyban címűre, ami a külföldi neutoteológiai kutatásokat foglalja össze, vagyis a hitélmények elmebeli pontosabban agyi megélésére vonatkoznak. Maga a téma mérsékelten érdekelt, mivel a mentális difik közül főleg az epilepszia és a hisztéria van a középpontban. Most lehet, hogy lelőttem a poént, de itt a lényeg sokszor nem is a témán van, engem például a pszichiátriának szánt kiszólások és a bratyizós hangvétel lendített sokszor tovább. A fő témámról, a skizofréniáról is vannak elszórtan benne utalások, a szerző (bölcsen) nem vette be a témába a problémát.

A könyv hangvétele szerintem azért lett ilyen laza, hogy ne tekintse senki szentírásnak a benne leírtakat, de egyfajta magyarázatot kíván adni az emberi vallásosság eredetére, és a maga nézőpontjából sikerül is neki. Szerinte a vallásosság evolúciós haszonnal járt, bár nem rejti véka alá, hogy ő maga ateista, és ilyen szemlélettel közelít a témájához. Szerintem ez egy fokkal szerencsésebb, mintha vallásos lenne, de így eljuthatunk olyan komolytalanságba fulladó fejezetekhez is, mint az ima hatásosságának a vizsgálata a különböző kontrollcsoportokon. Vagy csak nekem hat a téma komolytalannak? Nem hiszem, mert tudományos folyóiratokban paródiaírásokat is közöltek a jelenségről, mondjuk ezzel szét is trollkodták az egészet.

A könyv többi része még komolyan is vehető a haverkodó hangnem ellenére, tudományos hipotézist, megfelelő magyarázatot találunk az olyan jelenségekre, mint a szentek stigmái (hogy hátulról kezdjem), a vallásalapítók, vallásújítók élete, a keleti szerzetesek és jógik tudatállapota, sőt, eljutunk egészen az ufóhívők és kísértetvadászok lelkivilágának megértésééig. Engem egyedül a halálközeli élmények vizsgálatának fejezete nem győzött meg, szerintem nem arra a következtetésre jutott, amiből a szövegnek következnie kellett volna, hanem ráerőltette a saját világnézetét a lezáró részre. A reinkarnációról szintén mint kimondott téveszméről nyilatkozik egy helyen, itt valószínűleg nem kötötte az az udvariasság, ami a kereszténységgel szemben, bár kimondatlanul szerintem itt is kifejezésre juttatta véleményét, még ha nyíltan nem is téveszmézte le ezt a vallást.

Nagyrészt viszont inkább egyetérteni tudok vele, mint nem, sőt el tudom fogadni egy nagyon valószínű hipotézisnek is a feltevéseit, de fent is tartotta a lehetőségét annak is, hogy újabb magyarázatokat találnak egy napon az általa vizsgált jelenségekre. Összességében jól szórakoztam a könyv olvasása közben, szerintem több ilyen szöveg kellene, ami nem szakzsargonban és érthetetlenül van írva, bár erre már van is valós piaci igény, elég, ha csak a különböző népszerűsítő pszichológiai folyóiratokra gondolunk, amik manapság kifejezetten népszerűek, én viszont sajnos eltolódást látok itt is a pszichiátriai szemlélet javára, ami kifejezetten szereti a sajtóban népszerűsíteni magát, mivel megújulni nem képes, ugyanazokat biflázzák és szajkózzák, mint Charcot, Kraepelin, Bleuler és Freud idejében (azaz 100 éve).