Sohasem történik semmi

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

“Azért szültek, hogy azt csináld, amire szültek.” – wtf. Tegnap megnéztem a Mátrix Reloaded – Újratöltve, stb. című filmet, és ezt vontam le tanulságként. Akkor ezek szerint én egy pszichiátriának szánt homlokbomba vagyok. “Ez nekem magas labda volt, amit én a lórúgás erejével basztam vissza.” – újabb idézet, ezúttal Varecza Lászlótól, amit szintén igaznak tartok az én és a pszichiátria viszonylatában. Mert mi is történt valójában? Elhurcoltak az egyetemről, majd különféle módokon gyötörtek, végül kiszuperáltak egy központba, ahol autisták között, gyöngyfűzőként végeztem volna, egyre kevesebbet beszélve, hacsak… nem akartak volna még onnan is tovább transzportálni egy skizofrének és demensek számára fenntartott koncentrációs táborba. Addig csak javítottam a skizofrénekről felállított emléleteket, elképzeléseket, statisztikákat. De ekkor borult minden. Ekkor szakadt el nálam a cérna, és körülbelül akkor jöttem rá, hogy ezek a jóemberek már nem nyugszanak addig, ameddig engem hidegre nem tesznek végleg. Ekkor váltam időzített bombává, egy olyan késleltetett számítógépes vírussá, ami csak egy időponthoz/eseményhez kötődve aktiviálja magát… Valójában, a felszínen nem is történt semmi, én is maradtam rehab munkahelyen, a pszichiátrián is maradt mindenki a pozíciójában. Senki nem ismert be semmit, de nem is tagadott, de én ott rúgdoshattam őket, ahol akartam, évekig az volt a helyzet, hogy semmit nem kommentáltak, hogy majd csak kifáradok, illetve visszakerülök a szisztémába valahogy. Azt hiszem, minden még megmaradt eszközüket bevetették erre. De a kezük már meg volt kötve. Nem tudtam nem észre venni, hogy miattam kap kontrollt az addiktológia, az Ébredésekkel nem tudom mi lett, de ott is látványosan vettek semmibe, negligálták, aki/ami vagyok, a pszichiáternő fel sem fogta, kit kezel, vagy nem akarta, vagy hülyének tetette magát direkt. Ez volt a taktika, az elhallgatás, relativizálgatás, bagatellizálás. A jelenlegi pszichiáternőnek már nincs több eszköz a kezében, mint hogy az intézményen kívül látványosan nem köszön, és körülbelül úgy néz rám, mintha fel akarna nyársalni a szemével. De “a konvencionális formákat megtartja”, amikor bemegyek kontrollra, nem kérdez semmit, én nem mondok semmit, amíg a többi beteg megfigyelés alatt van, én szabadon jövök-megyek a havi fél injekció kivételével, amikor mindenki úgy csinál, mintha minden rendben lenne, csak éppen néma lennék, és ők is némák lennének. Ami elhangzik, körülbelül ennyi: “Ef-két-ezer, státuszban, státusz marad.” Ami annyit jelent, hogy skizofrén vagyok, és maradok is mindaddig, amíg rajtuk múlik. Én pedig közben csinálom a dolgomat, újra egyetemen vagyok, jövő héten tudom le az utolsó vizsgáimat Médiaelméletből, és azon igyekszem, hogy megtartsam a majdnem színjeles átlagomat, amire eddig sikerült szert tennem. És hogy mi a célom azzal, hogy újságírást, kommunikációt és médiatudományt tanulok az egyetemen? Hármat lehet találgtni… Annyit elárulok, hogy nem a Dörmögő Dömötör szerkesztői pozijára pályázom… Tegnap nem voltam kontrollon, mert egyetemen voltam, úgyhogy ma megyek be, és próbálok majd úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, mintha semmit sem írtam volna soha le senkiről, mint ahogy ők is úgy tesznek, mint ahogy évekig történt minden kontroll és minden munkanap, ahogy gyakran belső remegéssel megyek be az ambuláns ellátásra, vagy a rehabilitációs munkahelyre. De sohasem történik semmi. Talán majd most? Nem, nem hiszem, hogy bármi történne ma…

Végezetül egy aranyos tweet a helyi pszichiátria szakmai kompetenciájáról (2018. december 20.):

Ui.: Egyébként meg egyszerűen az sem igaz, hogy nem történt semmi. Valójában a szisztéma azóta már humánusabb lett, hogy nekem ebben mennyi szerepem van, sosem derül ki számomra, ugyanis már aligha kerülök vissza… Igazából én nem kaptam ezért konkrétan semmit, de talán ott vagyok egy-egy nővérke huncut kacsintásában, egy-egy emberségesebb gesztusban, az ebédhez kapott mosolygós almában, és ennek a valószínűségének a tudata nekem talán elég is.

Nos, egyelőre…

Pszichiátria, Skizofrénia, Újságírás
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /