Sóhaj
Megint rád gondolunk. Vagyis, Rád! Igy, nagy R-el... Rád, aki most lehetnél kb másfél éves, édes kisgyerek. Már tudnál járni, kacagni velünk, esni kelni, pár szót mondani. Sok oka volt, amiért nem jöhettél világra, és minél több idő telik el, annál rosszabb. Idővel csak épül bennünk a miért, hogy, vajon másképp jobb lett volna-e...
Fájdalomtól torzul el a férjem arca, mikor Rád gondol. Az én szemem pedig elfutja a könny... Nem, nincs még évfordulód, de mi már érezzük, hogy közeledik. Talán idén is kimegyek a temetőbe egy pici koszorúval, az én halottaimnak az nem fáj, hogy az ő sirjukra teszem azt a plusz kis gyertyát is és felettük élem át a megnemszületésed fájdalmát.
Mit tehettünk volna? Igy utólag, azt látom, elég sokat. És nemcsak mi, hanem a környezetünk is. Megmondták, ide nem vállalhatunk. Máshova meg nem tudtunk. Megmondták, Rád nem vigyáznának, senki, ne is számitsunk senkire csak magunkra. Miből, hol, és hogyan neveltünk volna fel? Vajon igy közösen, hogy Téged senki nem akart, csak mi, mármint, mindenki más közösen, szóval ez a mindenki más nyert vagy vesztett azzal, hogy engedtünk a nyomásnak? Igen, kimondhatom, leirhatom, Téged csak mi akartunk egy szenvedélyes éjszakán. Mikor az esküvőnkre is épphogy kiengedtek a kórházból, utána pedig szinte egyből mehettem az abortuszra, az újszülött babák és anyukák közé, hogy akkor hello, sziasztok, mi megöljük a mienket... Mert ez tünt akkor, azon körülmények között a legjobb döntésnek! Férjem mondta akkor, hogy a legnagyobb ajándék meg sem születni!
Éltem már ezt át, mikor a fiam született. Hogy senki sem segit... És igy is volt. Én kórházban voltam több, mint két hónapot, mire egyáltalán láthattam őt és évek alatt értem el azt, hogy lépésenként ugyan, de most már mindenhol és hivatalosan én vagyok a felelős, az anyuka, édesanya. Vajon birtam volna ki még egyszer, vagy mi a menetrend, a szokásos forgatókönyv ehhez a szülőséghez? Aki tudja, tegye fel a kezét! És ne habozzon ide nekem hozzászólást irni. Először meg kell teremtenünk a körülményeket, utána az egészségügyi helyzetet, végül jöhet a baba. De hogy a szemembe eddig minden alkalommal más hangzott el, mint a hátam mögött, az is biztos. És nem, jól emlékszem, emlékezünk, legfeljebb nehéz elhinni, hogy igy van és igy volt...
Vajon titkolnom kellene, hogy családot tervezünk? Igencsak csonka a mienk most igy, hárman vagyunk négy fő helyett és mindent meg kell tegyünk, hogy negyedikünk halála értelmet nyerjen... Akár egy újabb negyedikkel, majd, egyszer, majd. Ha már lesz miből hova hogyan. Addig is miénk a fájdalom és az árulás áldozata. Nincs mit rajtunk irigyelni, csámcsogni.
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157