Sírni egy videojátékon a Világ végén…

Sírni egy videojátékon a Világ végén…

Korunk szimbóluma a Sóstó és Sóstóhegy között épülő “Bistro de Lux”, “étterem és fogorvos”, ez az all in one szimbolikájának a modern változata… az okostelefon, az okoshűtő és az okosház jelenlegi végkimenetele… kicsit bizarr csak…

Mi történik, ha a játék játssza a játékost? Egy modern, AI által irányított programban, már a játék maga írja magát, a játékos megvoltoztathatja virtuális környezetét, de tényleg, mi van akkor, ha ár maga a játék játssza el az embert? Ha ez tényleg egy hologram vagy maga a Mátrix, bármi megtörténhet, például az is, hogy Kancsev Alexanderrel egyszerre vagyok jelen egy egyesületi gyűlésen, és ő javasol engem a számítástechnikai klub vezetésére. Amikor a játékból kilépett NPC-k és játékosok találkoznak egy epilógusban a világ végén, mintegy a Mátrix 5 cselekményében… Vagy a Mátrix 5 kimarad, és egyből a 6-ra ugrunk, mert “bugos” a verziószám…?

Sírni egy videojátékon a Világ végén nem azt jelenti, hogy egy játék médiaszövegei nem okozhatnak katarzist, éppen ellenkezőleg… De ha már egyszer ilyen érzelmeket váltott ki egy valóságot relativizáló videojáték, mi garantálja, hogy nem szivárognak az elemei vissza a valóságba? Semmi… Hogy maga a játék nem “szivárog”? Vagy a valóság? Vagy a VR? Vagy az AI? Mesterséges intelligencia által meghatározott korban élünk, és abban a szimulációban vagy hologramban vagy virtuális realitásban, amit a mesterséges intelligencia kreál a virtuális játékok vagy a játékelmélet alapján, elvileg bármi megtörténhet, és bármi ellenkezője is, egy bizonyos határon belül… Egyébként azt, hogy “hologramok vagyunk”, szerintem úgy kell érteni, hogy különböző univerzumokból vagyunk “összevetítve”…

John Forbes Nash megkapta a Nobel-díjat végül a játékelméletért, és a vele járó zsetont (lootolt egy kis treasure-t), én örülök, ha egyáltalán kifizetik az adókedvezményemet, és nem tartják vissza, mint a Kelet-Magyarországnál a munkabéremet… Ezek után, persze, elvárnák, hogy jó pofát vágjak a munkához, fizessem elő a Kelet-Magyarországot. Mindenki ott tart be, jelen pillanatba, ahol csak tud, nekem pedig játszanom kell, mert ilyen a játék természete? Hol bukták el az emberek a játékot a gépek ellen, ki tudja már (intő jel lehetett, amikor Garri Kaszparov kikapott a sakkautomatától)…

Egyébként automata vagy ember, nem szinte mindegy…? Előttem egy férfi reklamál az Intersparban, hogy hogy lehet az, hogy egy megyeszékhelyen csak egy kassza van nyitva egy szupermarketben, hát menjél az automatához… “Gyere, játssz velem!” – duruzsolta annak idején a félkarú rabló, nem sok idő telt el azóta, hogy leszerelték őket, de talán még kaszinókban találkozni velük… “Szűz kéz szerencsét hoz…” – persze, csak nem nekem… Hirtelen elvesztem az eszméletemet (és a bankkártyámat), amikor meg akarom játszani a szisztémámat a 6-os lottón, a valóság ilyen szinten nem tolerálja a szerencsejátékot?

Mikor lettünk gépek? Mikor váltunk automatává? A Mátrixban az időpont-egyezéseket visszakeresve azt találjuk, hogy már mindenképpen 2000, vagyis 1999 előtt, a mobiltelefonok tömeges elterjedése és a Mátrix mozifilm vetítése előtt, hiszen fantázia, mint tudjuk, nem igazán létezik, írni csak olyasmiről is lehet, ami a valóságban is létezik. A Mátrix létezik, és mi a foglyai vagyunk, nap mint nap tapsztalom, és már nem tehetünk semmit…

Így a legjobb… Nem jött vissza a jövőből (vagy a múltból) egy Terminátor (“a jövőből jövő lövő”), a Skynet nem küldött senkit se vissza, se előre, időutazás nem létezik, ez az egyetlen fantáziaszülte fogalom, az idő nem érzékelhető útként, hiába azonosították korábban valamiféle 4. dimenzióval, az elmélet itt hibázik, “időutazni”, generációk között maximum az empátia és a bölcsészet segítségével lehet… Erre próbál utalni a Légió 3-ban az időutazó kiscsaj, amikor sorra kiköpködi a fogait, szerintem… Ne légy intoleráns az előtted lévő generációval, én is igyekszem valahogy feldolgozni a Z generáció (de)genereációs problémáit, és azt, hogy szellemileg már egy visszamaradottabb társaságot jelent, mint a mienk volt. A “jövőkutatás” még egy másik haszontalan dolog, amikor még a múlt és a jelen is bizonytalan… Bár, már Delphoi-ban is létezett, “jóslás” néven, és mindig is nagy tisztelet övezte…

Az emberek nem tudták felvenni a harcot sem a gépekkel, egyszerűen a gépek “beléjük költöztek”, gépek irányítják őket a mesterséges intelligencia révén. Mit mondhatnék egy olyan korról, amikor már meglehet, a hűtőd okosabb, mint te magad vagy… (ha nem így lenne, biztos, hogy nem vetted volna meg ezt a hűtőt, de rábeszéltek, mert már nem tudtad hova elszórni a pénzed…)

Íme, a devalváció a dekadencia szükséges (és elégséges) feltétele, régen társadalmak pusztultak ki a degeneráció és a szexuális eltévelyedés és szabadosság következtében (Róma, Hellász, Itália, Dekameron-jelenetek), ma itt vannak a háborúk, ahol “le lehet csapolni a beteg vért”, ki lehet egyelni egy-egy generációt, ha már túlzásba vitte az erkölcstelenséget… Nehogy azt higgyük, hogy a háborús felek nem tudnák megcélozni egymást, és eltüntetni a Föld színéről, nekik a morálisan elzüllött társadalmaikat kell megtizedelniük, mindenféle hangzatos lózungok mentén, mint pl. Isten, haza, család, amik az átlagember számára már semmit nem jelentenek, kiürült, elkoptatott fogalmak, üres, puffogtatott frázisok, mégis, ürügyként használva, haszonszerzési szándékkal, képesek ölni is érte. Varecza László szavaival zárom a soraimat, igaznak találtatott az a “végső tétel”, hogy “a legerősebb vágy a rablógyilkos kifosztási vágy”, mindig is a tömegek hajtóereje volt. Vérgőzös módon részt venni a háborúban, remélve, hogy mi ölünk és nem minket ölnek, a degenerált tömegek gondolkodásmódja, de tegyen mindenki belátása szerint…

Hiába harsog a média “zseniképzésről” és “tehetséggondozásról”, teljesen feleslegesen öntik ebbe is a pénzt, én pedig tengődöm “fel nem ismerten”, kegyelemkenyéren, ez ugyanaz a helyzet, mint amikor a f!ngóversenyen valaki valaki besz@rik az erőlködéstől, ez már egyszerűen nem az a korosztály, bocsássák meg, de Nagy Zsukának is fenntartásokkal fogadom el, amikor a képen jól láthatóan maníros és epigon írópalánták állítólagos tehetségéről beszél… Ez a korosztály egyszerűen nem tud várni, nem tud depressziós lenni, nem tud veszíteni… és itt veszít… újra meg kell tanulniuk ezeket a dolgokat, IMHO.

Pedig annyira nem kellene félni a Világ végétől sem… Egyesek szerint olyan lesz, hogy lesz egy piknik, ahol mindenki annyit eszik és iszik, amennyit akar, aztán pedig mindig lefekszik aludni… És hogy mi lesz utána…? Ki tudja? “Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy…” – tartják a falusi (nagy)okosok, és lehet, hogy igazuk is van…

EDIT: Közben átfutottam a záródolgozati kérdésre feladott, pár oldalas két tanulmányt… Az egyik túl nehéz szöveg, a másik túl könnyű… mindegy, jóformán egy hetem van még megemészteni… Plusz egy kérdés: hogyan jelenítik meg vagy tagadják meg az általam elemzett játékok a Drakula-mítoszt? Újfent csak az említett idézettel tudok rá érdemben reagálni… Majdcsak lesz valami… Lényegében már nincs más dolgom, mint kinézni a Hong Kong áruházban azt az oklevélkeretet, amiben az újságíró diplomám felkerül a falra…

Elgondolkodtam, hogy veszek egy gyros-t, de stílusosan beértem egy debrecenivel. Reggel előfizetek az újságra a jövő hónapra, vagyis invesztálok a jövőbe (ugyanis élénken és rendületlenül remélem, hogy lesz még jövő hónap, és nem marad el “érdeklődés hiányában”).

, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.