Rémusz bácsi (angolul Uncle Remus) kitalált szereplő, a Joel Chandler Harris által összegyűjtött és először 1881-ben könyv formájában publikált afroamerikai népmesegyűjtemény narrátora. Meséinek főszereplője a Nyúl, aki mindig túljár a Róka, Farkas, Héja, és egyéb ragadozók eszén. Hogy Rémusz bácsi egy néger rabszolga, és hogy meséiben a Nyúlról mesél, aki kijátssza a ragadozókat, egy dupla csavar a történetben. Nem mellesleg, az 1960-as évek afroamerikai polgárjogi mozgalmaiban Rémusz bácsi szalonképtelen lett, mert meséinek írója a mű bevezetőjében a rabszolgaság mellett tette le a voksát.

A történeteket Harris „Deep South”-nak nevezett (=mély déli), rabszolgák által használt nyelvjárásban írta. Műfajuk az állatmese vicces változata. Maga az angol uncle („bácsi”, vagy „bátya”) szó az amerikai Dél fehérek használta nyelvében az idős feketék lekezelő, gyakran rasszista tónusú megszólítása volt, amit ma már sokan sértőnek éreznek (ld. még Tamás bátya).

Mindez nem zavarta a magyarokat abban, hogy Vázsonyi Endre fordításában 1977-ben közreadják a Rémusz bácsi meséi válogatáskötetet, valamint abban, hogy még korábban, 1967-ben bábfilmsorozatot készítsenek szintén Rémusz bácsi meséi címmel, élő szereplős bevezető- és záró részekkel az epizódok végén. Bevallom, a béketáborban kisgyerekként Rémusz bácsi karaktere nekem akkora para volt, hogy a bábos részeket már meg sem várva, elborzadva rohantam gyorsan az ágyba, amikor megláttam Rémusz bácsi rémületes, szurokfekete, öreg, kenetes fejét, szerintem ezzel többen voltak így akkoriban.

Mostanában, újraolvasva a történeteket, határozottan az az érzése támad az embernek, hogy igazából nem is rosszak, és a dupla szimbólum a néger narrátorral és a nyúllal valahogy kedvet csinált hozzá, hogy ráérő időmben olvasgassak a mesékből. Talán még a YouTube-ra is felolvasok belőlük, ha nagyon elkap az ihlet, mármint ahhoz, hogy ilyet tegyek...