1969-ben látott napvilágot a Gubancok, R. D. Laing pszichlógiai skót pszichiáter (Feldmár András mestere) "verses kabaré"-ja... A versbeli történeteknek nincs címük, és egybefüggő egészet alkotnak, Jackről és Jillről szólnak (mondhatjuk, hogy Jancsiról és Juliskáról). Az aprópója az ezeknek a verseknek, hogy a párkapcsolatokban is sok az "egymás mellett elbeszélés", az úgynevezett "double bind", azaz nem arra reflektál a másik, ami elhangzott az egyikük szájából... Laing a szavakkal, azok jelentésárnyalataival játszik, azokból hoz létre verses drámát, ahol nincs ugyan happy end, viszont túl nagy tragédia sem történik...

Előfordul, hogy amit Jack lát, nem látja Jill, ez utalhat kezdődő skizofréniára, Laing szerint a skizofréniával sújtott családokban különösen sok a szülő és a gyerek között double bind, ezt a részt leszámítva egy "normális" párkapcsolat leirata is lehetne az egész verseskötet, a normális párkapcsolatok abnormalitását, nonszensz jeleneteit látjuk viszont a versekben kipellengérezve. Jill attól tart, hogy Jack butának tartja, és tényleg buta, mert elhiszik, hogy Jack butának tarja, stb... Vagy a gyerek, akivel "nem stimmel valami, éppen ezért képtelen felfogni, hogy nem stimmel vele valami"... klasszikus példája a gyereknevelésnek...

Mondhatnám, hogy a könyv fárasztó humora nem mindenkinek való, de végülis 100 oldalt átlapozni nem egy nagy kunszt, kb. fél óra alatt végez az ember... A közepe-vége felé sok az ismétlődés, valami "vég nélkül lenne folytatható", úgy látszik, kora (a '60-as évek) kísérleti irodalmából is merített a szerző. Hogy ez a versek hasznára vált vagy kárára, mindenki döntse el maga, ez a fajta közlésmód talán a párkapcsolatok parttalan végnélküliségére, és az örökös és kölcsönös egymásra utaltságra célozhat.