pszichiátria és világfájdalom


Nem volt bent a kezelőorvosom, és az a világfájdalmas képű pszichiáter látta el a betegeket, aki a szomszéd szobában szokott rendelni. Nem gondoltam, hogy most aztán valami jót fogunk dumcsizni, vagy összeismerkedünk, vagy ilyesmi, de erre még én sem számítottam. Egy szót sem szólt hozzám, nem köszönt sem akkor, amikor bementem, sem pedig akkor, amikor kijöttem. Az asszisztensnő kérdezett annyit, hogy minden rendben, igennel feleltem, és ennyi volt a kontroll. A pszichiáter szemmel láthatóan most az átlagosnál is jobban maga alatt volt, szerintem csakis ez lehetett az oka, és nem gondolom, hogy a mamája és a papája nem tanította meg köszönni. Az is lehet, mondjuk, hogy végig verték gyerekkorában, és még napjainkban is családi erőszak áldozata, sok mindent hall az ember mostanában. Egyébként csak akkor látom valamennyire felvillanyozódva, amikor látja, hogy nincs nála beteg, ilyenkor ki szokott osonni cigizni. Különben meglepően kevesen járnak hozzá, és általában egy perc alatt végeznek is. Szerintem karthauzi szerzetesnek kellett volna mennie, úgy tudom, azok nem beszélnek, lehet, hogy azóta is azért depressziós, mert rossz szakmát választott. Szóval Nagykállóban is vannak azért érdekes emberek.