A poszthumanizmus részben azért fogott meg, mert egy olyan eszmei áramlat, ahol én nem látom, hogy helye lenne a pszichiátria kirekesztő „filozófiájának” (?), mondjuk így, mert a pszichiátria „filozófiája” lényegében teljes egészében a fizikai erőszakon és a diagnosztizáláson, tehát kirekesztésen alapul. A poszthumanizmus a mestergséges intelligencia, az állati értelem, a dolgok és a tárgyak mibenlétének firtatása egy lehetséges világkatasztrófa előtti helyzetben, illetve ezeknek a kérdésköröknek a „találkozása a boncasztalon”, aminek a megjelenése szerintem szükségszerű volt. A világvége utáni nézőpontból nem sok értelme van annak a feltevésnek, hogy egy csoportnyi humanoid fogva tart és gyötör egy másik csoportnyi humanoidot, mert nem azt gondolja, amit ők szeretnének, hogy gondoljanak. Nagyszerű novellaötlet lenne például az utolsó ápoló és az utolsó bezárt beteg párbeszéde, miután ketten maradtak a Földön, bár egyben riasztó is, mármint az ápoló motivációit illetően, aminek ennek okán a megírásába egyáltalán nem fogtam még bele.
Az extrodæsia encyclopedia olyan poszthumanista, vagy azokhoz köthető elméletírók szövegeit közli abc sorrendben, megszakítva egy-egy rövidebb prózaverssel, amik megalapozzák azt az életérzést, amit az ember nem egyedülvalóságának érzete jelent. Nem jöttek el az ufók az utolsó randira a világ vége előtt, az ember tehát magához emeli a gépet, a mesterséges intelligenciát, a természetet és a tárgyakat. Figyelemre például méltó Levi Bryant elmélete, a spekulatív fordulat objektumorientált törekvésein belül (hogy ilyen szakszavakat idézzek), aki a tárgyak öt csoportját különíti el egy Naprendszer-hasonlat alapján. Ezek szerint vannak a világos tárgyak, mint amilyen például a pénz, a mobiltelefonok, vagy a személyi igazolvány, amelyek mintegy megvilágítják a szatellit tárgyakat, amelyek számát tekintve a legtöbben vannak, és léteznek még a halvány tárgyak, vagy sötét tárgyak, amelyek nem rendelkeznek a centrumban szükséges anyagi, technikai, kulturális forrásokkal, ezek közé tartoznak számos kisebbség tagjai, akiknek nincs beleszólásuk semmibe.
A tárgyak ötödik csoportját a lázadó tárgyak alkotják, amelyek, mint egy aszteroida, behatolnak a rendszerbe, és megváltoztatják a fennálló viszonyokat. Értelemszerűen a pszichiátria rendszerébe az erős milliárdokkal megvilágított viszonyok miatt egy esetleges ilyen behatolás sajnálatos módon nem lehetséges, hiába köztudott, hogy a rendszer annyira embertelen, amennyire csak lehetséges, a világos tárgy, a pénz, elhomályosítja a homályos tárgyként megjelenő diagnosztizált, lejáratott és kiközösített, perifériára szorított embert, aki szót emelne az ellen, ami történik vele, de időközben már sötét tárggyá vált, aminek alig van a többi tárggyal kapcsolata, szavai örökre elvesznek, nem jutnak túl a az egyébként minden erővel gyógyításnak beállított, de inkább csak az elkülönítést teljes mértékben megvalósító pszichiátria falain.
Maga a könyv nyilván nem tér ki a pszichiátriára, de definíciói által fogalmat alkothatunk arról, mi zajlik a homályos és sötét tárgyak világában. Ebből a nézőpontból olvasva a könyv ilyen gondolatokat ébreszthet fel bennünk. Az egész szöveg amúgy nem hosszú, fel lehetne fogni egy rendhagyó, többszerzős elméleti tanulmánynak is, néhol szépirodalmi részekkel tarkítva. Mit lehetne várni még a poszthumanizmustól? Talán lehetne várni az ember felszabadítását mindenféle erőszak és zsarnokság alól, de valamiért nekem mégis inkább közelebbinek tűnik az a vízió, amiben egy ápoló és egy ápolt marad a Földön, és az ápolónak számot kell(ene) vetnie magával, miért tartja fogva azt a szerencsétlent, a motivációi között fellelhetné a magyarázatot talán, ha fellapozná de Sade márki egynémely írását, amelyet a témában alkotott, és hogy őt emiatt börtönbe vagy tébolydába zárták, az felvetné a kérdést, hogy ki a tébolyult, a fogoly vagy a fogva tartó?
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157