Paranoid tendenciák


„Csak azért, mert paranoid vagy, még nem biztos, hogy nem üldöznek.”

A nagyon okos emberek tudni vélik, hogy rengeteg féle skizofrénia létezik. Akik azonban jobban körüljárják a kérdést, rájönnek, hogy a diagnózisok 99 százaléka paranoid skizofréniát állapít meg. Én értem, hogy miért, de ez a megnevezés megtévesztő lehet sokak számára. Valóban jelen vannak a pszichózisokban a paranoid tendenciák kisebb-nagyobb mértékben. Szóval, ha a hivatalos álláspont jelenleg ebben a megnevezésben egyezik ki, lelke rajta, még mindig jobb, mint a régebben használatos dementia praecox.

Viszont múlhatatlanul szükséges ezen a ponton szétválasztani a paranoid skizofréniát a paranoid személyiségzavartól (Paranoid Personality Disorder, PPD, F6000). Miért? Mert semmi köze hozzá. A paranoid személyiségzavarban szenvedők száma – az össznépességhez viszonyított százalékos arányát tekintve – jóval alacsonyabb, mint a skizofréneké. Természetesen csak papíron. Valójában a paranoia -mostantól nevezzük nevén a gyereket – jóval gyakoribb, bizonyos becslések szerint a 2-4%-ot is elérheti a lakosság körében. Valójában megjósolható, hogy a technikai fejlődés hatására csak növekedni fog az ilyen esetek száma. Természetesen evolúciós felfogás szerint értelme van a paranoid viselkedésmintázatnak is, mint ahogy a legújabb kutatási eredmények szerint a depressziónak is – úgy találták, hogy az ember alapállapota az átlagosnál kissé nyomottabb hangulat, a túlzott felhangoltság se vezet sehova.

(A skizofrénia szintén egyidős az emberiséggel, bár evolúciós hasznára még nem sikerült rájönni, de hogy nem halt ki, az azt bizonyítja, hogy igenis volt funkciója, talán még ma is van, ha más nem, az hogy ujjal mutogassanak az emberre, hogy, jé, egy skizofrén blogger, ami felkeltheti a gyanút, hogy esetleg csak képzelődünk. Vagy az is lehet, hogy valaki csak a Pokémont keresi éppen, és az útjában vagyok. Sőt.)

Akkor hát szóval a paranoia bizonyos fokig egészséges is, bizonyos körülmények között, pl. diktatúrákban pedig szinte a túlélés záloga. Nem használnám már az üldözési mánia kifejezést, mint ahogy a skizofréniára sem nagyon alkalmazzák már a tudathasadás szót, egy időben próbáltak minden magyarosítani, de már minek? Van, hogy egy idegen eredetű szóhoz sokkal gazdagabb jelentésréteg társul. Talán még annyit, hogy a paranoia szó jelentése értelmetlen gondolkodás (para=mellett, nous=értelem).

A paranoid viselkedésnek 3 hónapnál tovább kell fennállni, hogy paranoid személyiségzavart diagnosztizálhassun… sson (egy orvos, vagy egy pszichológus). De most térjünk rá, miről is van itt szó?

Mint minden személyiségzavar, a paranoidicitás (hehe) is nehezen jut szakember elé, sőt, merem állítani, hogy csak az igazán kirívó esetek kerülnek a szakemberek látókörébe, és csak valami egyéb problémával együtt kerül felszínre többnyire. Tesztekkel elvileg kiválóan kimutatható, hacsak az illető nem disszimulál, vagyis a paranoiájából kifolyólag nem próbálja normálisnak feltüntetni magát. Abban általában egyet is értenek, hogy a paranoid személyiségzevar gyerekkori traumá(k)ra vezetehő vissza, vagyis a gyerekkorban ért, általában a család iránti bizalomvesztést vetíti ki a versenyző a környezetére. Általában a felnőttkor kezdetén már szabadon diagnosztizálható, azonban jellemzően a 40-es, 50-es éveinkre szedhetjük össze, több forrás állítja egybehangzóan, hogy a férfiak jobban érintettek, de egy helyen a nőket említik inkább.

Jó. Mik a tünetek?

Egyértelmű: bizalmatlanság és gyanakvás mindennel és mindenkivel szemben. A paranoid zavar vezető tünete a jól rendszerezett, sokszor gondosan kidolgozott téveszmék, illetve téveszmerendszerek fennállása, melyek között belső logika érvényesül, és amelyek igazságtartalmában, valóságosságában a személy megingathatatlanul hisz. A paranoid személy gondolkodása azonban formailag nem sérül, a kórosnak tekinthető tartalmak felbukkanása a gondolatmenetben nehezen tetten érhető, és az élet egyéb területeire nem terjed ki, tehát a téveszméi tárgyán kívül mindenről kiválóan el lehet vele beszélgetni, vagy még arról is, amennyiben folyamatosan igazat adunk neki, nem lesz probléma. A paranoid ember sohasem fog hihetetlen, zavaros történetet előadni, mint egy skizofrén (vagy mint némelyik ezoterikus irányzat képviselője), mindig a realitás talaján fog nekünk érvelni, logikai összefüggésekkel, és szorgalmasan összegyűjtögetett információval fogja a gondolatmenetét megtámogatni.

Mikortól tekinthető betegségnek?

Félek, erre nincs egyértelmű válasz. Amikortól az agyunkra megy. Amikor egy pszichológustól megkérdeztem, hogy lehet kezelni, elkezdte gyűrni a fejét, és bevallotta, hogy nagyon nehezen. A durvább eseteknél próbálkoznak antipszichotikummal, nyugtatóval, vagy antidepresszánssal, de sajnos nagyon minimális mértékben hat, és gondolom, itt ezeknek a szereknek inkább a szedáló hatása érvényesül, minthogy rendbe hozná az illető gondolkodását. Pszichoterápiája is nagyon nehéz, években kell gondolkodnunk, hogy az illetőben beinduljon egyáltalán valami. Valami készség a változásra. Plusz vegyük hozzá, hogy az illető a végtelenségig bizalmatlan, csoportos terápiában maximum megtanul jobban disszimulálni, ami tovább mélyíti, és tágítja a téveszmerendszerét, egyéni terápiája javasolt kizárólag.

Most még arra kellene választ adnom, hogy miért írtam le ezt a sok mindent. Egy paranoidot senki sem fog meggyőzni róla, hogy ő paranoid, mégha valami csoda folytán ide is keveredne. Pláne villámcsapásszerű megvilágosodásra ne számítsunk egy-egy logikusan felépített téveszmerendszer ellenében. Szóval mondjuk úgy, hogy az utóbbi időben teret nyertek a paranoid tendenciák a gondolkodásomban. Bevállalom! 🙂 Tovább tartott 3 hónapnál? Nem. Segített feldolgozni bizonyos élményeket? A fene tudja. Viszont én már paranoiás vagyok a paranoiával szemben is, és amint tetten értem magamon a jogos, vagy nem jogos paranoid viselkedést, leállítottam a folyamatot. Ügyes vagyok? Asszem, a környezetem is lenyugodott. Khm, bocs a hervasztó témákért.