Művészetterápia – gondolatok egy kép kapcsán


“Sziasztok, gyerekek, hát most egyet képzelgünk, és ábrándozunk és szörfözünk egyet…”

A fenti műalkotást az egyik barátom készítette terápiás jelleggel, az idézet Ovistól származik Pityucicukácska és a gyógyulandok  01 című youtube-os hangzó anyagából. Na, akkor tartunk egy kis tárlatvezetést. Tudjuk, hogy egyesek szerint a skizofrének nem “netképesek”, akármit jelentsen is ez, ez körülbelül annyira igaz, mint az, hogy minden magyar paprikát eszik, és lóval közlekednek. Ha jól csalódom, ez a kép Photoshoppal készült, és kimeríti a digital art fogalmát. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is ábrázol, nekem szimbolizálja mondjuk egyrészt a nemrég lezajlott skizó eszmecserét, ami a burán folyt, másrészt azokat az érzelmeket, amik dúlnak bennem a pszichiátriával kapcsolatban. Létezik ugye egy bizonyos fajta hülyének nézés irányomban a kedves pszichiátria, a tisztelt bíróság, és a tekintetes gyámügy részéről, szóval aktuálisan az van, hogy saját érdekemben tartanak gondnokság alatt, veszik el az emberi jogaimat, és jóval a két éves gondnokság lejárta után is bő fél éve pihentetik az ügyemet a gyámhivatalban. Természetesn nem feltételezek ártó szándékot a (nem) történtek mögött, pláne nem vélelmezek politikai, pszichiátriai, vagy bármilyen hátsó szándékot, hanem csak abszolút jó szándékot. Igaz, hogy ha egy nappal később küldjük be hozzájuk a költségeim tételes listáját, másnap már reagálnak rá hivatalos levélben, hogy jogi eljárást indítanak ellenünk, de a kibaszott dolgukat nem képesek végezni, szóval azt hiszem, most fogyott el a türelmem, és meg fogom érdeklődni, milyen jogi lépéseket lehet tenni akkor, ha a gyámhivatal egyszerűen nem hajlandó foglalkozni az ügyemmel. A megajánlott két év gyámságból már egy évet lassan rá fognak húzni, szóval abszolút jogsérelem ért, és meggondolom, hogy esetleg bepereljem én is őket a picsába, a kilóra megvett elmeorvosi szakértőt, a tárgyaláson hazudozó bírónőt, a kirendelt védőt, aki nem a legjobb tudása szerint járt el, és nyilvánvalóan egy követ fújt velük, és nem utolsó sorban a súlyos etikai vétségeket elkővető kedves akkori kezelőorvosomat, aki hajlamos összetéveszteni ezt az keleti várost a Balkán-félszigettel, és azt képzelni, hogy nem fogom többet témába tenni, holott beszólok én még a magasságos atyaúristennek is, ha úgy érzem, már megint kezd kibaszás jelleget ölteni a velem való bánásmód. Ezekről csak ennyit.

Csak feltételezni tudom, hogy azt gondolják, hogy egy módon tudnak velem kibaszni, mégpedig úgy, hogy nem foglalkoznak velem, ezzel elejét véve annak, hogy én is megtegyem a saját lépéseimet, vagyis fel tudjak készülni a TASZ által felajánlott ingyenes jogsegély igénybevételével, de pont így csúsztak bele abba, hogy a meghatározott időn jóval túl csorbítják a jogaimat. Nem vettek komolyan a tárgyaláson. Hülyére vettek, és bepaliztak. Amikor másik elmeorvosi szakértőt kértem volna, elkezdtek a lelkemre beszélni, hogy így, meg úgy, kezdeményezhetem hamarabb is a gondnokság felülvizsgálatát, meg jött az összes ilyenkor bevethető simlis szöveg. A szüleim természetesen végigrinyálták a bírósági szakaszt, azt csodálom, hogy sírva nem fakadtak a bíróság előtt, hogy én ilyen, meg olyan vagyok. Be is szóltam valami olyasmit, hogy nem a sóhivatalban vannak, de teljesen figyelmen kívül hagyták. Hát akkor dugjátok fel a társadalmi státuszotokat mindannyian, csak azért, mert nem fejeztem be a kibaszott egyetemet, tanultam én annyit ott, hogy kibaszhassak én is veletek, ti. most is, jelen pillanatban is azt csinálom, egyébként meg annyit, hogy ne aggódjatok a suli miatt, mert úgyis meg fogom azt is csinálni, bárki bármennyire is próbál róla lebeszélni. Visszakényszerítettek egy olyan városba, ahol már nem ismertem senkit, és engem sem ismertek, az én szavam állt egyedül az egész erőszaktevő, aljas képmutató bandáéval szemben, csak azt felejtettétek el, hogy sem városi szinten, sem a régióban nem érhettek el már ellenem semmit, még úgy sem, ha kitaláltátok az egyetlen megoldást, hogy betartsatok nekem, azt, hogy altatjátok az ügyemet. Engem már régen nem lehet sem agyonhallgatni, sem elhallgattani, sem kussoltatni. Bár, természetesen meg lehet próbálni. De az én verziómat is tudni fogja mindenki. Erről majd én gondoskodom.

Na, hát ez, és ilyesmi dolgok jutnak most eszembe a képről. A művészetterápiás foglalkozás, asszem, célt ért nálam ma reggel, vidáman ballagok a munkába. Máskor is szívesen kommentálok ilyen képeket. <3

Inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti orvos, nem igaz? 😉