Minek lehet örülni? búék

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Január elseje van, és nem nézek túl jó év elé. Idén maximum olyan dolgok vannak, amik örömre adnak okot, hogy apám elvállalta a gyámságot, és végre pár nap múlva eljutok egy új orvoshoz. Az állapotom tarthatatlanná vált, az alvásom szétesett, és még mindig le vagyok szedálva, lassan depresszió alakul ki nálam az injekció mellékhatásaként. A tanulásra nem tudok koncentrálni, talán még megcsinálom ebben a félévben, amit tudok, de legszívesebben mindent hagynék már a picsába. Most egy őszinte bejegyzés következik az állapotomról.

Újév 2020/2021

 

Nincsenek terveim nagyon, nincs semmi perspektívám. Ilyen szar évkezdetem talán még soha nem volt. A pszichiátriát szidni sincsen már erőm, pedig megint csak ők löktek ebbe az állapotba. Talán pont ezért, hogy ne legyen kedvem ilyenekhez. Úgy látom, hogy a pszichiátria ahelyett, hogy gyógyítana, vagy valamennyire kezelne, csak saját magát kezeli és menedzseli, azzal, hogy kicsinálja azokat, akiknek maradt még saját gondolata, hogy megvalósítsa rajtuk a saját totális kontrollját, erőszakot tegyen rajtuk a saját túlgyógyszerező, elavult, szadista módszereivel, mert nekik így kényelmesebb. Lassan már azt képzelik, hogy azért van a mentális betegség, hogy nekik legyen miből a nyaralójukat építgetni, nekem kifejtette az idézőjeles kezelőorvosom, hogy ő már nem akar betegekkel foglalkozni, mert fárasztják, ő így is, úgy is megkapja a pénzét, és őt inkább csak az érdekli, hogy a minél kevesebb munkával minél több pénzt kapjon.

Tele van cinikus, kiégett emberekkel az egész úgynevezett szakma, csak az érdekli az úgynevezett orvost, hogy minél kevesebbet kelljen azzal foglalkoznia, ami a munkája lenne, amiért elvileg a fizetését kapja. Szedtem a mellékhatások kiküszöbölésére gyógygombát, annyit segített, hogy a rosszullétek ritkultak vagy megszűntek, de az érdektelenséget, depressziót, memóriazavart, tanulási problémákat, koncentrálási nehézségeket, amiket az injekció okoz, nem tudta megszüntetni vagy kiküszöbölni. Ott tartok, hogy a pszichiáterek jóindulatától vagy rosszindulatától függ az egész életem, egyáltalán nincs a kezemben semmiféle irányítás, kényük-kedvük szerint cuccolhatnak, szadizhatnak. Pesten talán jobb a helyzet, remélhetőleg Debrecenben is, mert ami itt, Sötét Szabolcsban folyik, a Nyíregyháza-Nagykálló vonalon, az a futószalagon gyártott zombik világa, a leszedált, túlgyógyszerezett kósza betegek botladozásainak a helye.

Nemcsak a tanulás a nehéz, hanem a mindennapi élet is, a bejegyzés írása, minden sokszoros energiát igényel. A Twitter talán jó viszonyítási pont az állapotomról: nem csak az beszédes, ha hülyeségeket írok, de az is, ha alig tudok magamból kipréselni 1-1 gondolatot, az is többnyire üres, semmitmondó. Keresem a szavakat, sokszor nem jutnak eszembe, se a szavak, se olyan dolgok, amiket ki tudnék rajtuk fejezni, vagyis értelmes gondolatok, ötletek. Az életben úgy haladok, hogy teszek előre egy lépést és visszacsúszok kettőt. Nem csoda, hogy a pszichiátrián kezelteknek többnyire csak lefelé vezet az út, hogy milyen meredeken, maximum arra lehet egyéni szinten ráhatása az embernek. Volt egy jobb korszakom, voltak terveim, amit a pszichiáterek a maguk részéről 1-1 vállrándítással, cinikus röhögéssel elintéznek, hát igen, nekik már megvan a diplomájuk, ami arra jogosítja fel őket, hogy fejőstehénnek használják az egészségügyet, természetesen miért is kellene nekik a betegekkel foglalkozni? Nem kell. Hiszen őket gúnyos kis humorukért fizetik, meg azért, mert olyan jól ki tudnak vezetni embereket a társadalomból, addig, amíg ezt nem tudják megvalósítani, hazudoznak nekik egy kicsit, hogy ne legyen olyan nyilvánvaló hogy a szemétdombra szánják őket, egy otthonba vagy elfekvőbe. Boldog új évet!

Alkalom, Pszichiátria, Skizofrénia
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Szólj hozzá Te is!