minden mindegy


Csak annyit, hogy 1 kicsit sokat pofázok, félek senki nem olvas ennyit. Manapság a megosztás a menő, a humor, a “bölcsességek”, az is leginkább a Facebookon, amit én nem használok. Nem tetszik, sekélyes, szar. De ez kell egy csomó embernek. Egyre inkább. Ha úgy tetszik, szembe megyek a trenddel. De nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy igazából mennyire minden mindegy, ha van egy kis rokkantnyugdíjad, van kajád, és házad (még ha nem is a tied). Vagy ha nincs, hát az se baj. Nagyon mélyen megérintett ez a hajléktalanság probléma, tudok róla, hogy “külföldiül” (angolul) van is róla egy pár írás, hogy hogy kell így éli, mi is a teendő. Én is találkoztam eggyel, elég jó élete volt, napközben csavargott, este megivott egy kis sört, és ment a hajléktalanszállóra. Valahonnan Romániából (na, jó, Erdélyből) kapta a rokkantnyugdíját, és abból csövezett Pesten. Csak párszor találkoztunk, de nagyjából olyan kiegyensúlyozottnak (meg merem kockáztatni, hogy boldognak) tűnt. Szerintem a boldogság, az valami belső valami, és szarok én a kocsira, meg a házra, meg a többire, amit a tesómék kisírtak a szüleimtől.

Szarok rá, mit eszek, mit iszok. Mostanában estefele egyre több vizet, úgy érzem, jót tesz. Az meg van mindenhol. Szerintem én már tudok annyit, hogy elél(degél)jek az utcán. De jobb így. Kell egy kicsit ravaszkodni, tettetni, sőt hazudozni, és nagyjából olyan életem van, mint amit akarok. Belenyugodtam a szefós barátnőmbe, bele a lelki terrort alkalmazó szülőkbe, és olyan nagy mozgásterem van majdnem, amekkorát akarok. (Persze az éjszakai buliknak már sajnos lőttek, meg néha fát kell vágni, és vagy hazaérni du 2-re, vagy valami nagyot hazudni.) Csak a tesómékat nem annyira bírom, a fiukat, Nimródot egy kicsit jobban, de csak azért, mert még nem nagyon tud beszélni. Na jó, őket sem utálom kimondottan, csak ne lássam őket. Most is itt nézik a tévét, ide járnak tévézni, mert nincs előfizetésük, kész röhej. Olyan furcsán hülyék ők is. Általában hétvégén itt vannak minden este. Gondolom, nekik is mennyi életük van.

Szóval jól érzem magam a buszon (főleg a kiscsajok miatt), a városban (szintén a macákat bámulom, ez van). Örökösföldön, amikor a bnőmre várok 1 órát, már nem akarom sem kinyírni, sem felpofozni, sőt egy fél doboz cigit sem szívok el, mint régen. Hanem a legközelebbi krimóban (ami a Délibáb) beülök egy 80 Ft-os borra. Majd ha végre méltóztatik megérkezni, végighallgatom az unalmas hülyeségeit, 100x elismétlem, hogy nem vérzik az ínye, majd mire kikérek valami olcsó sört, minden a helyére kerül. Aztán iszunk, amíg tart a pénzből (vagy éhes nem lesz, vagy egyéb kínja nem lesz), mert akkor haza kell menni gyorsan. Azt persze leszarja, hogy én egy órára lakok, és hogy érek haza, de újra buszozás, újra kiscsajok, néha írok is valamit mostanában (mondjuk erre a blogra). Aztán vagy kidobom, vagy felhasználok belőle valamit. Itthon ebéd, kávé, cigi, délutáni alvás, csak a cigi a gázos, mert itthon nem tudják, és ez egy dög unalom környék, itt kell az utcán eltölteni 25-30 percet “sétálással” (hogy kimenjen a cigiszag). Este valami kaja, tévé, a nyugtatómennyiségtől függ, hogy végig bírok-e nézni például egy South Parkot, Family Guyt, vagy más baromságot. Kedvencem a 2 pasi, meg egy kicsi, mert sokat piál benne Charlie Sheen. De amúgy majdnem minden vígjáték jöhet, kivéve a niggeres (Életem értelmei, vagy mi). Meg a Jim szerint a világ. Ember, azzal kínozni lehetne, olyan szar. Na, meg a stand uposok is általában szarok. Szóval nekem 8, szarok a világra. Az se zavar, ha nincs tv. Ha nincs internet. Legyen egy kis kaja (parizer zsemlével), nekem ennyi elég, 1-2 100Ft-os sör, vagy egy kis csöves bor (úgyis főleg ilyesmit iszok, mert kell a pénz Anikóra, különben rinyál). Talán az egyedüllét egy kicsit kemény lenne eleinte (az ember társas lény vagy mi, bár lehet, hogy ez is egy faszság), de szerintem belejönnék. Köszönöm, most csak ennyit akartam mondani. Csak arra az esetre, ha véletlenül úgy alakulna, vagy nem, tök mindegy. Egyetlen életcélom volt, megcsinálni a magyar szakot, nem sikerült (egyelőre), lehet, hogy nem is fog, bár lehet, hogy még összejöhet. Igazából már az sem számít annyira. Minden mindegy. “Csak egészség legyen.”

Nemrég még ki akartam valahogy csinálni magam, most meg már minél tovább akarok élni, hát nem király? Igazából nem tudom, mitől lettem jobban, talán attól, hogy rájöttem, amiért az emberek küzdenek, mind hiábavaló. Egyszerűen élvezni kell a pillanatot. Minden pillanatot. Lehet, hogy valami megváltozott az agyamban, és meghülyültem. Viszont élvezem (az életet, mármint). Ha pofáznak itthon, egyszerűen nem válaszolok, és majdcsak megunják. Igazából mindig is ez volt a taktikám. Ilyenkor elszívok egy cigit, és lenyugszok. Mi van még? Nem tudom, mióta nem voltam már rosszul, és ez jól van így. Anikó viszont miden nap rosszul van valami miatt. Szegény. Tudom, talán nem hozám való, de az évek során megszokatam.