Mikortól tekinthető egy ember gépnek?

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Valamelyik nap, pontosabban azon a napon, amikor megjelent a mindennapi pszichológia legújabb száma, egy cikkre lettem figyelmes, amit el is olvastam a pszichiátriai ambuláns rendelésen, amiből ki is alakult az előző bejegyzésben vázolt balhés helyzet. Azt most hagyjuk, hogy a kórház mellett egyetlen darabot hoznak ebből a folyóiratból, és azt is arra kószáló beteg veszi meg, aki az orvos elmondása szerint nagyon téveszmés, nagyon paranoid és nagyon skizofrén. Nekem viszont gyanús, hogy az orvos azért árul el ilyen érzelmeket, mert már nem a beteget látja bennem, hanem a vetélytársat, már nem azért dühös, mert nincs hatalma fölöttem, hanem azért, mert konkurenciát lát bennem, félti a kényelmes orvosi pozíciót, az állását és az egzisztenciáját. Tehát valami elkezdődött.

Na, de mivel Világgép vagyunk, nem pedig Skizofrénia underground, vissza a cikkhez. „Honnan tudjuk, hogy van-e elméje egy autonóm gépnek?” – teszi fel a kérdést Bernáth László filozófus, az MTA BTK fiatal kutatója, stb. Először is meghatározza az autonóm gép fogalmát. Az autonóm gép kritériuma az, hogy öntanulásra alkalmas legyen, a programozók által beletáplált alapelveket követve módosítsanak a saját viselkedésüket irányító szabályokon. A kérdés pedig az, hogy miben különbözik az ember a géptől. Kicsit érzek itt egy ilyen karteziánus választ erre, hogy attól, hogy nekem van elmém, és attól vagyok valaki, nem valami. Gondolom, itt arra is próbál utalni, hogy az ember összetett organizmus, egyszerre több program fut rajta, például a táplálkozás, szaporodás, stb. programjai, tehát valamiféle ösztönök is hajtják, amellett, hogy – mintegy mellékesen – gondolkodik is.

A cikk még arra is választ keres, milyen kritériumok szerint tekinthetünk egy gépet elmével felruházott lénynek, elég, ha intelligensen tud kommunikálni? Vagy újszerű célokat kell kitűznie maga elé? Vagy pedig nem elég, ha csak reagál a világra, annak is tanújelét kell adnia, hogy valami van ott bent, a gépben, valamilyennek megtapasztalja a világot, tehát képes közvetlen tapasztalás útján érzésekre szert tenni, amitől aztán beindul nála a táplálkozás, szaporodás, satöbbi programja? Vagy nem indul be. Vagy valami teljesen más indul be. Mindegy, szerintem nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy korunk szimbóluma az Android, és a kérdés a gépek oldaláról ugyanúgy feltehető. Meddig megy el az ember az elgépiesedésben? Mennyire rabja a hatalomnak, mennyire csak a külső folyamatoknak, programoknak engedelmeskedik, rohamtempóban szabadulva meg az emberi érzéseitől? Mennyire lett máris sajátja az androidos okostechnológia révén az algoritmikus gondolkodás, mennyit tett hozzá saját gépségéhez és mennyit veszített az emberségéből? A cikkben nem merültek felezek a kérdések, de nem gondolom azt, hogy mint filozófusnak ezeken a kérdéseken nem lenne aktuális elgondolkodni. A kérdés nem az tehát, mikor tekinti az ember autonóm lénynek az androidot, hanem hogy mikor találkozik félúton az ember és a gép együttes evolúciója során, és mikor válik belőle igazi android, vagy mit tudom én, tetszés szerint kiborg (kibernetikus organizmus)?

Amikor azt mondjuk, hogy az ember elállatiasodik a mai korban, érdemes feltenni a kérdést, hogy nem inkább elgépiesedésről van-e szó? Az okostechnológiával a kezében az ember (és itt érdemes egy mobiltelefonra gondolni, ami úgy tűnik, felváltja a szakócát a modern kori barlangrajzokon) már nem ugyanaz az ember: a paraszt turbóparaszt, a skizofrén turbóskizofrén, az orvostudomány fejlődik :-P. Lehet, hogy az orvostudomány mint olyan fejlődik, de maguk a résztvevők csak elgépiesednek, és a pszichiátrián kétségeesetten húznák rá a régi sémákat az új helyzetekre, ami nem nagyon fog összejönni, már a mi életünkben sem.

Világgép
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Hozzászólás