Michel Foucault: A bolondság története - 1. rész
Miközben egyre mérsékeltebben élvezem az egyetemre járást, egyre inkább kezd meggyőződésemmé válni, hogy habár előbb-utóbb újságíróvá válok, legalábbis papíron, magához a médiához egyre kevesebb közöm van már. Talán soha nem is volt. A média irányába tett tájékozódásom hamar egy médiakritikus álláspont irányába hajtottak, ma már azt gondolom, Jürgen Habermas és Umberto Eco nyomán, hogy a média a totális elhülyítés rendszere. Persze, ők nem így fogalmaztak, hanem sokkal szofisztikáltabban: „a kritikai nyilvánosság bomlása”, „neotelevíziós fordulat”, a lényeg nagyjából ugyanez. A múlt századi gondolkodók felé fordult akkor is az érdeklődésem, amikor a polcon régóta porosodó Michel Foucault könyvet vettem a kezembe, melynek címe A bolondság története a klasszicizmus korában. Valamennyire igyekszem tehát visszanyúlni egy médiaelőtti korba, vagy legalábbis olyanba, amikor volt már ugyan média, de internet nem, és élesen elkülönült a magas kultúra a tömegkultúrától, és ezek a szerzők megtehették, hogy a tisztánlátás és tisztán gondolkodás érdekében ez utóbbit – magyarul szólva – leokézhassák.
A bolondságról gondolkodott Michel Foucault egy olyan korban, amikor a bolondok még kevésbé voltak gúzsba kötve, illetve feltárja, hogy mikor kezdődött el ez az egész gúzsba kötés, mégpedig a klasszicizmus korában, amikor a hirhedt Salpêtrière kórház is megalapult, ahol Jean-Martin Charcot felfedezte a hisztéria nevű tünetegyüttest, ami valahogy az idők folyamán kikopott a köztudatból (és így a létezésből), helyét átvette Eugen Blauler nyomán a dementia praecox, vagyis a skizofrénia, amit a mai napig az életben tart az orvostudomány, szerintem egy eléggé hathatós külső segítséggel, de mindegy, lényeg, hogy az orvostörténészek belelátták a régi korok bolondjaiba is a saját felállított diagnózisaikat, ezzel is indokolva a pszichiátria létét, ami manapság is él és virul. Egyébként Foucault maga is kételkedésének ad hangot a könyvében, hogy ezek a diagnózisok, mint: “megrögzött kérvényező”, “megállíthatatlanul pereskedő ember”, “rendkívül gonosz és kötekedő ember”, “megrögzött plakátkitűző”, “örökös hazudozó”, “nyutalan, mogorva és marcona szellem” hogyan rokonítható a mai kategóriákkal. Szerintem egyébként sehogy, de mindegy.
A történet a klasszicizmus előtti kor Európájában indul, a középkor és a reneszánsz tájékán, ekkor mégcsak meg sem fordult az emberek fejében, hogy elzárják a bolondokat. Általában a városok gondoskodtak saját bolondjaikról. Jó, előfordult néha, hogy hosszabb utazásra küldték őket, pláne idegen földről nagy számból összecsődult bolondokat, ennek állít emléket Hieronymus Bosch híres Bolondok hajója című festménye is. De vitatkoznék azzal az állásponttal, hogy a paranoid skizofrénia egyidős az emberiséggel, mint ahogy a pszichiáterek szeretnék beállítani. A bolondokat csak a klasszicizmus korában kezdték összegyűjteni, és így számba venni, de őket is csak szegénységük révén, először dologházakban helyezték el őket, amit gyakran az üressé maradt leprakórházak területein rendeztek be. Nemi betegség, erkölcstelenség, nemi eltévelyedés, boszorkányság, istenkáromlás, szegénység és bolondság egyazon megítélés alá tartozott ebben a korban. Tébolyultak, ha voltak is, tízes nagyságrendben egy-egy városban, és nem ezresben, mint manapság. Meglepő volt a klasszicizmus korában Párizsban, amikor a lakosság 1%-át, különböző okokra hivatkozva, egyszerűen bezsuppolták a dologházakba, az 1%-ot azóta is tartják, ez az az embermennyiség, amit egyszerűen a szőnyeg alá lehet söpörni, ezek szerint.
Nem véletlen szerintem, hogy a skizofrénia 1% a világ minden táján. Lassan elmúltak azok a bajok, amik a kényszerítést indokolttá tették, vagy legalábbis nem tartották már indokoltnak az ilyen bajokkal rendelkező embereknek az elzárását. A skizofrénia nevű kitalált betegségprojekt viszont túlságosan is jól sikerült, mert mára már kitölti az egész devianciára szabott keretet, az egész Földön ez maradt az egyetlen úgynevezett betegség, ami indokolja a kifejezett állami erőszak igénybevételét. Van egy mesterségesen felduzzasztott, szerencsétlen népcsoport, akiken kiválóan lehet pszichológia-, pszichiátriai-, gyógyszer-, elmekontroll, és egyéb kísérleteket végezni. Ők lettek a modern kor kontrollcsoportja, akibe pár tízezer forintos ellátásért cserébe bárki beletörölheti a lábát. Elég a médiában bedobni a gumicsontot, hogy skizofrén követett el erőszakos cselekményt, a közvélemény rögtön ellenük fordítható. Igaz, hogy agymosott, megfélemlített emberek a skizofrének, de a média által ugyanolyan agymosást követnek el a lakosság többi részén is, mégpedig egy gombnyomásra. Elnézést, hogy kissé elkanyarodtam Foucault-tól a mai írásomban, itt folytatom legközelebb...
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157