Mi a Prosumer szerepe a mentális egészségügyi rendszerben?

Mi a Prosumer szerepe a mentális egészségügyi rendszerben?

Írta: Max E. Guttman, LCSV, Mad In America, 2022. május 6.

Mindenekelőtt termelőként azonosítom magam. Gyártóként a mentálhigiénés rendszerrel kapcsolatos élet- és szakmai tapasztalataim is vannak.

A prosumer kifejezés az 1980-as években jött létre, Alvin Toffler amerikai futurista alkotta meg a fogyasztót és a termelőt egyaránt. A kifejezést leginkább a technológia, a gazdaság és/vagy a fogyasztói alapú területek kontextusában használják. A szó soha nem nyert nagy teret a mentális egészségben.

Régóta próbálom megmagyarázni a „két szóban élni” jelenséget. A kortárs világ a megélt tapasztalatokon, de a hagyományos mentálhigiénés szakmákon is alapul, mint például a szociális munka, a pszichiátria és a pszichológia. Úgy gondolom, hogy a prosumer kifejezés a legjobb kifejezés azoknak az embereknek a leírására, akik a mentálhigiénés szolgáltatások fogyasztói, de a mentális egészségügyi ellátás hagyományos szakembereiként is működnek.

Manapság a társak hitelesítő adatok széles skálájával rendelkeznek. A Certified Peer Specialist állítólag alkalmasabb a mentálhigiénés szakértői munkaerő különböző pozícióira. A társakat ma már akkor is professzionálisnak tekintik, ha megkapják az Office of Professions tanúsítványát, és az APS-en, a Peer Services Akadémián végeznek. Ezek a specializációk a kortársat profivá teszik a mai mentálhigiénés munkaerőben. De ennek ellenére sokan nem tekintik a kortárs munkát „hivatásosnak”, és a társak ritkán jutnak el magasabb szintű szakmai szerepkörökbe. Mindazonáltal általános egyetértés van a mentális egészség terén abban, hogy a kortárs munka létfontosságú, befolyásos és kritikus a mentálhigiénés munkaerő számára – és ezzel egyetértek.

Úgy tűnik, folyamatos a zűrzavar a kortárs mentális egészségben betöltött szerepe körül. A minősített szakértők nem vehetnek részt klinikai munkában. Ehelyett a társak az esetmenedzserek, a bevonási szakemberek, a klinikák recepciós munkatársai és szinte minden olyan pozícióba kerülnek, ahol rövid a szülés és nagy a fluktuáció. Egyes esetekben a társak értékelő űrlapokat és egyéb klinikai papírmunkát vesznek fel.

Tehát akkor mi a pályatárs gyakorlati köre?

Az egyenrangú gyakorlás általános modellje az Intentional Peer Support (IPS). Ha a kortárs munkának lenne egy etikai kódexe vagy gyakorlata, amely megkülönbözteti a többi tudományágtól, az IPS lenne. Az IPS honlapja szerint:

A szándékos kortárstámogatás a céltudatos kapcsolatokról való gondolkodás módja. Ez egy olyan folyamat, amelyben mindkét ember (vagy emberek egy csoportja) arra használja a kapcsolatot, hogy új szemszögből nézze a dolgokat, jobban tudatosítsa a személyes és kapcsolati mintákat, és támogassa és kihívást jelentsen egymásnak, amikor új dolgokat próbálunk ki. Az IPS-t alkalmazták krízisszelvényekben (a pszichiátriai kórházi kezelés alternatívái), társak, mentálhigiénés szakemberek, családok, barátok és közösségi alapú szervezetek.

Az IPS eltér a hagyományos szolgáltatási kapcsolatoktól, mivel:

Nem a „probléma” feltételezésével kezdődik. Ehelyett arra tanítják az embereket, hogy figyeljenek arra, hogyan és miért tanultuk meg mindegyikünk értelmet adni tapasztalatainknak, majd a kapcsolatot arra használják, hogy új látásmódokat, gondolkodásmódokat és cselekvési módokat alkossanak.

Az IPS egy „traumainformált” kapcsolattartási módot hirdet – a „mi a baj” kérdés helyett a „mi történt”-re gondolunk?

Az IPS túlmutat azon egyének fogalmán, akiknek változniuk kell, és életünket kapcsolataink és közösségeink kontextusában vizsgálja.

A kortárstámogatási kapcsolatokat olyan partnerségeknek tekintik, amelyek lehetővé teszik mindkét fél számára, hogy tanuljanak és fejlődjenek, nem pedig úgy, hogy az egyik személynek „segítenie” kell a másikat.

Ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, hogy mit kell abbahagynunk vagy kerülnünk kell, arra ösztönöznek bennünket, hogy haladjunk afelé, amit és ahová szeretnénk.

A legtöbb társ azonban nem gyakorolja az IPS-t, és az új társak gyakran azt sem tudják, mi legyen a szerepük. Mivel új kortársak lépnek be a mentálhigiénés rendszerbe, ezért nem tiltakoznak, amikor arra kérik őket, hogy töltsék be az esetmenedzserek, terapeuták és a kezelési rendszer egyéb hiányosságait.

Napjainkban egyre több nővér, szociális munkás és más mentálhigiénés szakember jelenik meg úgy, mint akinek megélt tapasztalata van – mentális egészségügyi problémái vannak, pszichiátriai diagnózisuk van, és mindkét oldalról tapasztalták a rendszert. Az én könyvemben ezek őszinte emberek: mindannyiunknak vannak „cuccai”, és ez nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy többet tanuljunk, és legyünk a legprofibb önmagunk.

Ez azt jelenti, hogy sok ember – még azok is, akiket hagyományosan nem tekintenek „társaknak” – valójában termelő fogyasztók. Ezért a termelőnek piacképesnek kell lennie! Hiszen sok problémát saját bőrünkön tapasztaltunk, mind szolgáltatást igénybe vevőként, mind azért, mert a felsőoktatásban és szakmai tapasztalataik során megismerték ezeket. Értékes „tudatosnak lenni” egy olyan területen, ahol sok változó és ismeretlen minden sarkon van.

Talán még ennél is fontosabb, hogy a termelő fogyasztók kapcsolatba tudnak lépni a traumáik középpontjában álló ügyfelekkel. Azokat a szakembereket, akiknek nincs megélt szolgáltatás-felhasználói tapasztalata, hidegnek, tekintélyelvűnek tekinthetik, és nem értik, milyen is valójában. Emiatt a kortársak hitelessége és alázata messzire megy azon a területen, amely gyakran az intézményesülés és a kísérteties kórtermek képeit idézi a régi, bezárt pszichiátriai intézetekben.

Mindezen előnyök, valamint a termelőfogyasztók árnyalt és globális perspektívája ellenére kevesen vállalják ezt a hivatást. Miert van az?

Úgy gondolom, hogy egy olyan szakmában, amely amúgy is alulfizetett, nem éri meg termelőnek lenni a tapasztalat és a képzettség ellentételezése szempontjából. Valljuk be, hogy termelőnek lenni stresszes lehet. A munka úgy érezheti, mintha egy aknamezőn sétálna. Az egyik legfontosabb probléma a határok betartása. Bizonytalan határproblémákat tapasztaltam, és azokat a szűk utakat, amelyeken a társak megtárgyalhatják őket. Tekintettel a hanyag terápia reaktív, labilis és instabil betegekre gyakorolt ​​hatásaira, a fogyasztói határ mentén végzett munka több munka lehet, mint megéri.

A termelő szerepe pedig – a kapcsolatteremtés és a megértés képessége anélkül, hogy az embereket tekintélyes személyként kezelné – korlátozva van. Egyre inkább a „bizonyítékokon alapuló gyakorlat” áll a középpontban, ami valóban eltúlzott módja annak, hogy a pszichoterápia minden porcikáját egy érzéstelen gépezetgé alakítsuk, amelyben mindent meg kell mérni. A klinikai munkában és a mentálhigiénés kezelésben minden feltérképeződött. Mivel a mentálhigiénés univerzumban egyre kevesebb hely van feltérképezetlenül, a termelő identitása hiányzik. Az az elméletem, hogy az állami mentális egészségügyi rendszer túl merevvé válik ahhoz, hogy teret engedjen a valódi, nem hierarchikus kapcsolatnak.

Az iparági vezetőknek fel kell mérniük a termelő helyzetét. Egy korábbi írásomban kifejtettem, hogy a társak léteznek egy bonyolult világban, amelynek jogi, HR és klinikai következményei vannak, amelyek potenciálisan károkat okozhatnak a közösség kiszolgáltatott embereinek – maguknak a társaknak és ügyfeleiknek. Ahogyan abban a cikkben is érveltem, az ügynökségeknek világosan meghatározott útmutatásokkal kell rendelkezniük arra vonatkozóan, hogy miként várják el a társukat, és ami még fontosabb, hogy maga az ügynökség hogyan értékeli a társak teljesítményét, hogy megakadályozzák a társak megbélyegzését, mivel minden viselkedésüket a magatartás bizonyítékaként kell értelmezni. „mentális betegség”, amely alkalmatlanná teszi őket munkájuk elvégzésére.

Ezt az útmutatást az összes érintett érdekelt félnek – a mentális egészségügyi rendszerben dolgozó kollégáknak és felügyelőiknek – meg kell egyeznie, és egyetemesen terjeszteni kell.

Az igazság az, hogy a profogyasztóknak egyedi identitásuk van a szolgáltatást igénybe vevők és a megélt tapasztalattal rendelkezők körében. Még a társak számára is heterogénebb a mezőny, mint gondolná. A reformátoroknak foglalkozniuk kell ezekkel az egyre láthatóbbá váló, a termelői léttel kapcsolatos problémákkal. Addig több embernek lehet baja, mint ahányan segítenek. Ennek a csoportnak az állami rendszer általi hivatalos elismerésére van szüksége most!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.