Magánügyek keresőoptimalizálása


– Miért nem teszi ki nyíltan a foltozni való rongyos batyut? – mondta a bakter az anyósának, amikor megtalálta a gatyamadzagot a levesében. Mármint az Indul a bakterházban, ami nem a kedvenc filmem, bár tagadhatatlanul igen erőteljes mondatok hangzanak el benne, szóval általában még az is értékeli az elhangzó szövegek nyelvi megformáltságát, akit esetleg nem tud azonosulni különösebben sem a szereplőkkel, sem a filmbeli környezettel. Amit én értékelek benne, az az eléggé soványka folklorisztikus szál, ami végigvonul a filmen a háttérben, és helyenként annyira elvékonyodik, hogy szinte észrevehetetlen. Na, de most itt nem erről lesz itt szó. 🙂

Hanem csak arról, hogy miért nem teszem ki a rongyos batyut, vagyis, ha 1. levették rólam a gondnokságot, 2. eljöttem a munkahelyemről, vajon miért nem rukkolok elő valami vérlázítóan fantasztikus, újszerű meglátással, amit a fennálló körülmények miatt nem mondhattam ki. Azért, mert nincs ilyen. Amit akartam, burkolt, vagy kevésbe burkolt formában elmondtam a témáról. Szerintem a már itt elhanzottaknak kellene magukért beszélniük, az ügy érdekében eddig annyit tudtam tenni, hogy megváltoztattam néhány honlapcímet, vagy blogcímet (minden blog honlap, de nem minden… na jó, hagyjuk), és bizonyos helyeken a nickneveimet, néhány helyen a teljes nevemet használom, néhány helyen mást, ha valaki találkozna más jellegű írások kapcsán a nevemmel, egyébként Papp Róbert vagyok, jó napot kívánok. Ha valakit is érdekel, eddig miért nem tettem meg ezeket, erre az lenne a válaszom, hogy nem akartam a szakkörbeli pajtásaim előtt mindenáron felfedni magamat, a másik meg, hogy minden, amit mond, a bíróságon felhasználható, szóval tudjuk… Amúgy, ezek után, hogy beszámíthatóvá nyilvánítottak, beperelésileg hogy fog a sorsom alakulni, nem tudni, nyilván nem fogok többet dehonesztáló kijelentéseket tenni senkire. Legalábbis név szerint. 😀

A dolgok állásáról még annyit szeretnék elmondani, hogy nem tudom, mennyit fogok itt még pszichiátriával foglalozni, de azt viszont érdemesnek tartom megjegyezni, hol helyezkedem el a pszichiátria-antipszichiátra képzeletbeli tengelyén. Hát, leginkább sehol. Egyfajta radikális pszichiátriakritikát képviselek, én, egy személyben, még a hozzám közel állók közt is egyedülállóan, ami mindkét oldalról tekintve bosszantó, és idegesítő, hogy akkor mit akar ez a faszi, hát, elmondom, mit akarok, minél kevesebb kontaktot az orvosommal, aki történetesen éppen a térség vezető pszichiátere (milyen érdekes), és adják be az anyagot, mint egy rossz narkósnak, ameddig szükséges, aztán alászolgája.

Úgy gondolom, a skizofrénia hívószó a címben blogos körökben nem ismeretlen, érdekes annyibban, hogy figyelemfelkeltő, és bizonyos számú látogatót vonz, széles körű népszerűségre azonban véleményem szerint nem számíthat, mint ahogy a fogalomkör sem, amit manapság takar. Viszont nem ebből a megfontolásból választottam, hanem a rongyos batyu kitétele miatt, hogy merjük végre nevén nevezni a dolgokat, nem kellenek sem ironikus, sem eufemisztikus megfogalmazások, hiszen a blogszakma elvárja, a keresőmotorok elvárják, meg amúgysem nem árt, ha a cím arról szól, ami a téma, de legalábbis köszönőviszonyban van vele. Mondjuk magyar nyelv és irodalomból középiskola első osztályában elmondják már ezt az infót, ha jól tudom, A kulcs című novella kapcsán (az érdeklődőknek esetleg még hamarabb), és hogy ez egybecseng a modern kor elvárásaival, csak hab a tortán.

És most térjünk rá a lényegi részre, miért csinálok egy magánügyből közügyet, miért adok egy gesztust a keresőmotoroknak (szándékosan nem nevezném SEO-nak), és azt hiszem, ezzel egy érzékeny kérdést fogok tárgyalni, hogy egy skizo egotrip miért kellene, hogy nagyobb figyelmet igényeljen itt, mint bárki másnak a személyes gondolatai? Egyesek szerint ez nem fair, gondolom. Egyrészt szerintem sem, másrészt pedig tisztában vagyok vele, hogy bizonyos értelemben egyedülálló, amit csinálok itt egy betegblog (azt hiszem, ez mára már külön kategória lehetne) címén. Mentális betegek, például skizofrének eddig nem igazán aktivizálták magukat ebben a műfajban, illetve, ha igen, környezeti és társadalmi hatások, illetve személyes motívumok miatt ezt nem sokáig tették meg. De végülis nem akarom ezt most túllihegni, talán még később visszatérek rá néhány gondolat erejéig. Maradjunk annyiban, hogy jól írok, oszt kész. Bár ezt szokták amúgy vitatni egyesek, hadd mondjam el, hogy előbb ismertem fel a jó írásokat (jóval előbb), mint ahogy én magam létre tudtam volna hozni ilyet. X évig tanultam a főiskolán, Y évig az egyetemen, és Z évig fogom valószínűleg jövő évtől, szóval volt benne munkám bőven. Nem pattantam ki Zeusz fejéből Pallasz Athéné módjára teljes fegyverzetben. Szóval csak éreztetni szeretném, mennyire kivételezett a helyzetem azáltal, hogy az írásaimmal tudok tenni magamért, és a mentális betegekért, de leginkább a skizofrénekért, és hogy mennyire esetleges ez a konstelláció, hogy én pont mostanában, pont ezeket az eseményeket leírtam. Lehet, hogy holnap elüt a busz, és lehet hogy valaki más lép a helyemre, de érzésem szerint elsőként tudósítottam egy olyan Terra Incognitáról, ahol sokan megfordultak már, de a körülményeik folytán élményeikről még nem tudtak beszámolni.