like a hurricane


A pszichózisaimat ezentúl női nevekről fogom elnevezni, mint a hurrikánokat. Először volt az Adrienne-sub, aztán a Juli-sub, majd az Anikó-sub, és végül az Edit-sub. (4 subom volt életem során.) Az Adrienne-sub alatt nem írtam blogot, a Juli-sub alatt írtam, de minek, egyáltalán nem volt ilyen részletesen kifejtve benne semmi, az Anikó-sub alatt sem írtam, az nem is volt túl jelentős. Ez a legutóbbi természetesen tartalmazta az összes megelőzőeket, de végül is sok újat hozott az életembe: megtudtam, hogy a nyíregyházi pszichiátriát egy fajelméleti alapon gondolkodó fasiszta csürhe irányítja. Ami azért is vicces, mert különféle elbaszott nációk tagjai vannak összeválogatva benne, gondolom a selejt, akik már nem kelletek sehova. Sőt, duplán is selejtek, pszichiáternek a rossz nyelvek szerint amúgy is az megy, aki 1. nem elég jó más orvosnak 2. saját maga is kezelésre szorulna. Az Edit-sub rávilágított arra, hogy amitől az Anikó-sub közben rettegtem, az tényleg igaz, ezek válogatás nélkül lágerbe küldenének bárkit, aki egy kicsit is más, mint a többi.

Nyh “hitből és homokból” épült városát idegen, magyarul soha-megtanulni-nem-képes, de a magyar mentalitásról igen lenézően nyilatkozó, agyelszívó idióták próbálják meg legyógyszerezni, pszichiátriára zárni, és erőszakkal lágerbe deportálni, ha úri kedvük úgy tarja. Engem erőszakkal hurcoltak vissza ebbe a porfészekbe Miskolcról, és innen is tovább akartak volna toloncolni Hodászra, amit már én láttam, és ami mindennek a legalja. Bazd meg, én már akkor is itt voltam, amikor a szedett-vetett kis csürhétek örült, hogy Kállóban megtűrték őket, és most idetelepedtetek a mi nyakunkra, szívni a mi vérünket. Ez mindig is egy az isten háta mögötti kis pszichiátria volt, minden rohad benne, de ti jól érzitek itt magatokat egy nevetségesen szocialista csökevény kis folyosón rohangálva és fontoskodva. Remélem, itt is fog benneteket elérni a vég, undorító, ostoba kis véglények.

Remélem sikerült most is újat mondanom. Nem akarok nagyképű lenni, de általában sikerül. Ezért utáltak engem kis koromban a szüleim, mert állandóan észreveszem az ilyen visszásságokat, és ezért nem képesek engem a mai napig normális emberként kezelni.

Persze, tudjuk, mi a válasz: “fejlődési rendellenessége 8-9 éves korában kezdődött…”

Anyátok picsája.

(A gyengébbek kedvéért már el is kezdtem a pocskondiázást. Mondjuk azért nem, mert megintcsak minden szó igaz, ezt láttam, ezt tapasztaltam. Megintcsak elkövették azt a hibát, hogy hülyének néztek, mint egész életemben mindig. Tudjátok, kivel fogok ti legközelebb kibaszni. Anyátokkal.)