Lelkesedés

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

A múltkori posztban eléggé elkeseredett voltam, ezért ez egy sokkal jobb hangulatú iromány lesz, igérem. Nyilván a panaszkodással semmire se megy az ember, legfeljebb kiadja magából és az élet megy tovább! Igy történt ez velem is…

Most már biztos, hogy meg fog javulni a koronavirus alatt elmérgesedett viszony, hiszen elköltözünk! Alig várom, bár nagyon izgulok is. Aki költözött már, az tudja, mennyi szervezéssel is jár az egész! A gyomromban lepkék repülnek, hogy ismét, ennyi év után, magam, magunk ura, urai leszünk!

Elkezdtük a bedobozolást, a bútorok szétszerelését, ruhák, cipők és még sorolhatnám! A helyi Tescoban ismernek minket, nagyon köszönjük ezúton is a sok jó minőségű dobozt! Már csak ragasztószalagot kllett hozzájuk venni és megtölteni őket!

Hihetetlen, mennyi minden előbukkan a felhalmozott holmik között! Régi naplók, kölcsönkért aztán elveszett könyvek, amik a polc mélyén lapultak, és máris megtöltöttük a kukát, annyi szemét is volt (vagyis, értékes emlék, mondhatjuk, de valójában szemét).

Sokkal, de sokkal jobb hangulatban vagyunk mindannyian. Sajnos pechünk is volt, az egyik kocsink teljesen tönkrement, le kellett adni a bontóba. A másik meg éppen szerelőnél volt, igy szivességeket kellett kérnünk, még szerencse, hogy volt kitől! Igy ez is megoldódott, most már nálunk az autó, igy eggyel fogjuk elkezdeni az új életet. De azt gondolom, megoldjuk ezt is, pláne nyáron, ősszel pedig már csak sikerül egy másik autót is vennünk újra. Nem sajnálom a rosszat, amit egyébként fillérekért vettünk, mondván, nekünk nem kell jó autó, csak éppen sok kellemetlenséget okozott, mikor elromlott az isten háta mögött… Kaland az élet, hiába! Szerencsénk volt, egy idegen férfi megállt segiteni, a sógorom pedig hazahozott minket még pont a hatalmas vihar előtt.

A virusnak is vége remélem, gyereket viszem az ügyeletre, legyen egy kis társasága, nagyon begubóztunk mindannyian.

Jaj, majdnem elfelejtettem a legjobb részt: senki nem fog minket ismerni és mi sem fogunk senkit ismerni. Igy aztán annyit mondunk el magunkról, amennyit akarunk, nem lesznek előitéletek, rosszindulatú emberek talán, és mindannyian tiszta lappal kezdhetünk az új helyen. Biztos vagyok benne, hogy megálljuk majd a helyünket, és több barátunk lesz, mint itt a környéken, illetve lesz munkám nekem is. Ebben a faluban ugyanis ennyi év alatt sem sikerült elhelyezkednem, mindig is utaznom kellett a munka után, volt, hogy napi 3 órát. Optimista vagyok, ez is változni fog!

Szóval mostantól remélem az élet napos oldalán fogunk élni, lenn egy másik megyében, egy kisebb faluban, egy város mellett! Aki igazán akar, az pedig meg is látogathat minket!

Leave a Reply