Van egy jó kis regény ötletem. Arról szólna, hogy a főhős hogyan jut el onnan, hogy skizofrénnek diagnosztizálják, odáig, hogy izolálják, ellehetetlenítik társadalmilag, perrel fenyegetik, másodrendű állampolgárrá teszik gondnokság által. Ja, hogy ez a saját életem története is? Minő véletlen. Néha úgy gondolom, hogy a pszichiáterek és ápolóik titokban Hollywood-i filmeken tanulmányozzák/utánozzák a főgonoszok szerepét, és amikor velem találkoznak, hirtelen kényszerük támad, hogy számot adjanak a tudásukról, és vagy megfenyegetnek, hogy valamelyik elfekvőben „nagyon hamar zombit csinálnak belőlem” vagy arról beszélgetnek előttem, hogy fognak megkínozni valamilyen eldugott helyen vagy a város határában. Természetesen mindezekre nincsen tanú egy tucat orvoson kívül, akiknek akkor hirtelen bogár repült a fülébe, az utóbbit pedig egyszerűen hallucináltam, hogy is lehetne másképp?

Arra, hogy a pszichiátria még ennél is többet tehetne értem, a saját érdekemben, még gondolni sem merek. Ennyi gondoskodást, törődést meghálálni egy élet kevés lenne, pláne nem elég egy olyan hitvány skizofrén élet, akik annyira megátalkodottak, hogy gyakran önmaguktól dobják el az életüket, puszta gonoszságból, vagy hogy tovább rontsák az öngyilkos statisztikát. Mindazt a sok szépet és jót, amit a pszichiáter bácsiktól és néniktől kaptam, ha mind beraknám egy vitrinbe, biztosan érne annyit, mint egy batyu fasz. Na, de ne legyünk telhetetlenek, nem mindent megtettek-e értem, ami emberileg lehetséges, amikor kontrollon azt mondták, hogy ne üljek le, hanem inkább 3 eldöntendő kérdésre feleljek igen/nemmel, és kapjam be az injekciót és viszlát. Most döntsem már el, hogy akarok-e pszichoterápiát, vagy nem akarok, ugyanis ha akarnék, én akkor sem kapnék.

Ha azt mondjuk, hogy a gyógyszerezés bűvésztrükk (vagy lehet bűvésztrükk), az úgynevezett pszichoterápia duplán is az. Emlékszem, a drága főorvos úr akkor rágott be először rám, amikor mindenáron kutyaterápiát akart nekem javasolni, és én semmiáron nem akartam kutyát, igazából az van, hogy nincs kedvem utána szedegetni a szarát, de ezt képtelen volt felfogni, mikor a legmodernebb orvosi tanulmány azt javasolja, hogy a skizofrénnek márpedig kutya kell. Igazából az lehet a kutyaterápia mögött, hogy a kutya segít az érzelmek kifejezésében, mondjuk ez is egy botcsinálta módszer arra, hogy megoldást találjanak arra a problémára, hogy gyakorlatilag kivezették a delikvenst a társadalomból, és hogy ne őrüljön meg a magánytól kínjában.

- Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya… - énekelte Hobo a múlt században (és rendszerben) a Kopaszkutyában, igazából nem is volt sokkal több kapcsolatom a kutyákkal soha, mint ez a Hobo szám, azt hiszem, még a filmet is láttam, amikor Deák Bill-lel ott nyomták a blues-t, vagy amit ők annak mondtak, és ezáltal mi is annak hittünk. A kutya nekem mindig olyan szervilisnek tűnt, mint kéznél lévő emberpótlék. Vagy annak, vagy harapós dögnek. Középút nincs. Mint a pszichiátria esetében. Vagy „mintabeteg” leszel, vagy „sikertörténet” (és csak önmagad tudod, mit állsz ki, mennyit szenvedsz a túlgyógyszerezések és megaláz(tat)ások következtében), vagy ha nem működsz együtt, akkor „agresszív”, „pszichopata”, stb. Egyébként egyik sem büntetendő kategória, csak akkor megtorlandó, ha pszichiátriai beteg vagy. Ha pszichiáterként vagy ápolóként vagy agresszív, az természetesen az élet velejárója, a normális emberi ösztönélet kifejeződése.

Még szerencse, hogy a pszichiáterek vállaljak a betegek erkölcse fölötti őrködést, és garanciát a „jól viselkedésükre”, arra, hogy nem isznak alkoholt, este 8-9 körül beveszik a gyógyszert, és lefekszenek aludni, mérséklik és szabályozzák a kávéfogyasztásukat, tehát minden olyasmit megtesznek, amitől egy egészséges embernek égnek állna a haja, de nekik meg pont ez a jó. Ráadásul, ha valamilyen társas interakcióra van igényük, nyugodtan tarthatnak állatot, úgy is ők is annak vannak nézve a pszichiáterek, ápolók, szociális munkások „segítő team”-je, és ezáltal az egész társadalom által. És akkor mitől is keletkezik az a csúnya „stigma”, amiről ezek az izék panaszkodnak, hát, nem tudjuk, hát az csak úgy jön, de az olyasvalami, amit el kell viselni, és ha nem ittál alkoholt, nem dohányoztál, és csak egy kávét ittál, és este 8-kor bevetted a gyógyszered, és végigaludtál 12 órát, akkor már biztos nem lesz kedved rosszul viselkedni, vagy ha igen, akkor rossz vagy, és gyámság alá kell téged rakni. Persze, mi csinálhatjuk mindazt, amit te nem, mert mi egészségesek vagyunk, és nekünk szabad, meg különben is van rá pénzünk, neked meg nincs.

Ui.: Ezúton is köszönöm a Tisztelt Nyíregyházi Pszichiátria lelkes csapatának az elavult injekciót, amire raktak, a rágalmazó, hazug szakvéleményt az ambuláns lapomon és a rosszindulaton, féligazságokon és ferdítéseken alapuló 5 év gyámságot! Hogy gyakorlatilag 0 esélyem legyen a munkaerőpiacon és úgy általában az életben! Örök hála! Ez igen! Ez már nem is "kezelés", ez már egyszerűen "gyógyítás"! Le a kalappal! Micsoda szakemberek! Egy vízvezeték-szerelő sem csinálná jobban!

Ui2.: És köszönöm, jól éreztem magam a legutóbbi alkalommal is, amikor kamu beutalóval vittek be kényszerrel, "majd utánad küldjük" (azóta is küldik), és utólag kellett azt aláírnom kijövetelkor, hogy felvételemet kérem önként az intézménybe. Köszönöm az előre lejátszott bírósági szemlét és elmeorvosi szakértőt, aki egyben pszichiáter is, és mint tudjuk, valódi tétje nincs ezeknek a látogatásoknak, előre lezajlott forgatókönyv szerint zajlanak, mint ahogy a gondnokság alá helyezési perek is. Ennyike.