Kóborlásaim: Kazincbarcika, Ózd, dezindusztrializáció

Kóborlásaim: Kazincbarcika, Ózd, dezindusztrializáció

Megint borsodi téma következik, úgy érzem. Az ember csak igyekszik a határait. Amíg Nyíregyházán az északi részben vagyok otthonos, Sóstótól és Sóstóhegytől kiindulva, egészen az állomás környékéig bezárólag (Víztorony, illetve Arany János utca, pontosabban Dózis és Csillag), addig Borsodban Miskolcon kívül egészen Kazincbarcikáig és Ózdig vezetett az utam. Jó, Ózdon csak egy fél órát voltam, amíg a buszállomásról átvezényeltem a kiránduló kis csoportunkat a vasútállomásra (ugyanis a buszon nem annyira lehet inni, ellenben volt nálam egy üveg bor)…  A kirándulásról beborozva érkeztünk meg az upponyi nyelvjárásgyűjtésről Miskolcra, hogy a Tháliába meg a Matlákban folytatódjon a móka és még két napig ne menjünk haza…

Kazinbarcikára (Kazincbarszelóna) még eléggé a történetünk kezdetén kerültem, régen úgy mondták volna, hogy „oda udvaroltam”, ma már nem tudom, hogy mondanák, de leginkább csak hétvégenként lejárogattunk a Szívtipróba meg a Sportba (tényleg, mindenhol van egy Sport), és a helyi fiatalok italozási szokásit tanulmányoztam, amik pontosan ugyanolyanok voltak, mint a Nyíregyháziak, mit tesz isten… Ami még feltűnt Kazincbarcikán, azok a széles utcák, és ennélfogva nagyvárosi(as) szemlélet, több 4 sávos út található ott, mint Nyíregyházán, az ember úgy érzi, kap levegőt… Azért is örülök a Széchenyi utca felújításának, mert ezekből a szűk utcákból, amik Nyregyházán vannak, következik egyfajta csőlátás, begyöpösödött magatartás… Nem tudom, most szélestik-e a Széchenyi utat, valamennyire, gondolom, azt is, csak üdvözölni tudom…

Aztán még a Barcikai/Ózdi vonatozásról: Nyíregyházáról közvetlen buszjárat is indul oda (Nyékládházán és Mályin keresztül 😊), de a legnagyobb buli a vonattal való megközelítése Ózdnak vagy Kazincbarcikának… Amikor még én jártam arra, rengeteg volt a „vonaton fennmaradó munkás”, sportot űztek a részeg vonatozásból, míg egy egyetemista csak a szülővárosát „vétheti el” részegen, az iparvárosok munkásosztálya szinte minden nap fennragadhatott a vonaton, és továbbmenve újabb kalandokba bonyolódhatott… Így emlékszik meg ezekről a városokról a szakirodalom, Alabán Péter: Egykor volt gyárváros – Társadalmi változások Ózdon és környékén a rendszerváltástól napjainkig című kötetében, amit ekönyvben sikerült nemrégiben megvásárolnom:

„A magyarországi dezindusztrializáció (és társfogalmainak) értelmezése, folyamatának pontos leírása és vizsgálata csak alulnézetből lehetséges. Ez jól érzékelteti a téma összetettségét jelző, egymással szoros összefüggésben álló problémahalmaz listaszer felsorolása is: az iparosodás utáni és a rendszerváltást követő átalakulás, a negatív demográfiai folyamatok, a lokális társadalom átrétegződése, folyamatos leépülése, a folyamat közösségek és egyének általi megélése, az emlékezetben fennmaradó munkáslét életképei, a munka világának milyensége és értékteremtő közege, illetve az ezzel szemben kialakuló és dermesztően ható depriváció és a pozitív jövőkép kialakítását akadályozó létbizonytalanság érzése, a vidék és a vidéki társadalom válsága, a mélyülő regionális, gazdasági és társadalmi, a társadalmi polarizáció, a kistelepülések hátrányba kerülése, a szociális gettó feltűnése és az egykor munkaerőbázist jelentő aprófalvak kilátástalan helyzetbe  kerülése… S a lista korántsem ért véget.”

Satöbbi, satöbbi. Gyanítom, Borsod megye ismeretéhez Miskolcon kívül hozzátartozik a fent említett települések ismerete is, milliőjének érzete, az abban való létesülés (kicsit hasonlít amúgy a Szerencs fílinghez, amihez szintén volt „szerencsém”, ott az ipart az élelmiszeripar, főleg a cukor és csokoládéipar adja, illetve adta annak idején jobban. Remélem, ennyi helyismeret elég Borsodból, Debrecent még csak most kezdtem megismerni újabban, Hajdúböszörményben, Hajdúhadházon voltam, majdnem elmentem Téglásig is, amúgy nem ismeretlen előttem Hajdúnánás és Hajdúszoboszló sem. Szóval Debrecenen kívül nagyjából kb. ezekkel is képben vagyok. Na, pápá, minden jót… szombaton megintcsak Borsodba, Cigándra fogunk menni kirándulni….

, , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.