Karantén-idők

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Ti hogy birjátok?

Én elkezdtem nehezen viselni ezt az egészet… Összefolynak a napok. Onnan tudom, milyen napot irunk, hogy férjem megy-e dolgozni, vagy nem. Most a négy napos hétvége alatt nem, igy még fáradtabb vagyok, mert közösen végre kiglancoltuk még a padlást is, átrendeztük a konyhát, ültetett még zöldségeket én pedig kipróbálhattam az új babzsákfotelunkat.

Mire nem volt időm?

Nem volt időm a sok ingyen képzésen részt venni, amik özönlenek a netről. Nem volt időm kócs előadásokat hallgatni, néha egy két videót megnéztem (rövid meditáció) az esti fürdéskor, ennyi. Nem volt időm tisztitószereket rendelni a netről, egyelőre félre van téve az is. Nem volt időm csetelgetni, irogatni, olvasni, sem az ingyencsatornák előtt üldögélni.

Viszont egyre jobb ételeket főzök abból, ami itthon van. Sokat alszom, és jól, most hogy szünet van, akár reggel 8ig is! Most, konkrétan ma este értem oda, hogy megnézzem a gyerek jegyeit márciusra, áprilisra, min kell majd javitani, na igen, nyelvtan és matek, amiket nem tudok jól elmagyarázni és az online óra neki meg kevés. Ez azt gondolom, a szükséges rossz, elvégre nem vagyok tanár. Plusz sok időt töltünk együtt, mikor épp ő nem tanul, én pedig épp nem takaritok. Legalább a gyereknek van kivel beszélgetnie, neki itt a kertben a mama és a papa (maszkban, két méterről) meg a kis barátai a suliból, akikkel órákat elbeszélget, játszik a telefonján.

Én pedig mindeközben egyre magányosabb, egyre befelé fordulóbb vagyok. Már beszélgetni sincs kedvem senkivel. Komolyan, néha még a férjemmel sem, pedig az összes kapcsolatom a világgal a világháló és ő! Nemhogy új készségeket fejlesszek ki és rájöjjek, hogy mi az univerzum titka.

Nem tudom mi lesz ennek az egész karanténnak a vége! Se orvosok, se osztály, se munka, se társaság, mi lesz ezután, nem tudom… Aggódom.

Ez most nem valami pozitiv poszt, tudom. Lassan kezdek még negativ is lenni, úgy igazán. Talán mégis inkább irnom kellene a posztjaimat, tovább, észrevenni az apró szépségeket, nem pedig teljesen elhanyagolni még a gondolataimat is (most ezt érzem, semmi motiváció, helyette a pánik, a meggárgyulás és a befordulás), a külsőm mellett. De már az is fejlődés, hogy az orrgarat gyulladásomat megnézte egy fülorrgégész és kaptam rá orrsprayt.

Félek, hogy elkapjuk és akkor hova teszem a fiam.

Félek, ez a barátság dolog senkivel nem működik majd karantén után sem.

Félek, elfogy a félretett pénzünk egyszer majd.

Félek, hogy többet nem dolgozhatok úgy, ahogy eddig.

Félek, hogy nem vesznek fel az egyetemre.

És persze attól is, hogy ezeket majd mindet mégiscsak működtetni fogom valahogy, és azt hogy? Ezt sem tudom.

Minden bizonytalan, magamban kell megtalálnom az erőt, nem pedig kivülről várni!

Leave a Reply