Juhász Tibor: Amire telik

Juhász Tibor: Amire telik

Juhász Tibor második verseskötetének, az Amire teliknek a témája szinte ugyanaz, mint az elsőé: a szegénység. Nevezhetnénk Ez nem az a környék 2-nek is, ha nem lenne fantáziánk. Ám amíg ott a mottó Kassák Lajostól származik, itt már Oravecz Imrétől, jelezve, hogy új hatások érték a lírai ént (vagyis a szerzőt). Olvastam valahol, hogy az Amire telik már tudatos gyűjtőmunka eredménye (is), az ember benneragad egy témában, ami jelen esetben a szegénység, és a “nyomorpornó” folytatódik. A lírai nyelv vesztett epikus jellegéből, szikárabb lett, valóban “versközelibb”, de ezzel vesztett a szöveg a mennyiségéből is. Igaz, mozgalmasabbak, fordulatosabbak a versek, a csattanók is jobban kidolgozottabbak, az egész könyv gördülékenyebben olvasható, mint az előző (bár, azt sem volt különösebben nehéz végigolvasni)… Már nem jellemzi a szöveget a kassáki avantgard monumentalizmus, megjelennek viszont gyakrabban a munkgépek a gyártelepek mellett, mintha a gépek élettel teli zaja is megelevenedne az emberi sorsok, életek mellett. A szegénység még kézelfoghatóbb, még naturalisztikusabb és brutálisabb, szinte állati sorban vagy félnomád módra tengődő népek életét ábrázolja a költő ebben a könyvében. Összességében a “digitális nomád” ellentételezéseképpen jön létre a “műszaki nomád”, aki kézzelfoghatóbb módra éli a nomád életet, valóban nomádként, és nem csak virtuálisan. A kötetben felbukkan néhány gyerekkori emlék (a szerző biztos vagyok benne, hogy a #honnanindultam-os fajtából való)…

Viszont hiányolom a Kitartó mintájára létrejött új törzshelye(ke)t, egy igazi #honnanindultam-os szerzőnek igenis legyenek fontosak a törzshelyek, bár néha úgy érzem, én is lassan kikopok az Egérből, mint ahogy kikoptam a miskolci Rocky-ból, Komából, Mosó Maciból, és a Nevenincs Bárból a lakótelepen, ami a Haláltorony vonzáskörzetében volt található… Amint már másoknak is megjegyeztem, sajnos nem kedvez a kor a törzshelyeknek, fontos krimók és becsületsüllyesztők süllyednek el a “kasszasírban”, hogy egy képzavarral (is) éljek, talán majd ha kolonizálunk néhány bolygót, akkor megnyithat az Egér a Marson, és néhány pángalaktikus gégepukkasztó mellett megbeszélhetjük a régi dolgainkat, mostanában mindenkinek fontosabb dolgai akadnak az online térben, talán majd a világűrközi világ hozza csak el azt az online detoxot, ahol visszatalálunk a Kitartó-szerű vendéglátó-egységekhez, addig meg csapják hozzá a cehhet az otthoni, hétvégi bevásárlólistáinkhoz, egy pezsgő rendel, hétvége van, fontos választáson vagyunk túl, ami kissé szürreálisan alakult, de manapság mi nem, amikor tanúi lehetünk a 21. században a 20. század remixének, amikor minden esemény, járvány, válság, háború visszaköszön a nagyvilágban, a Mormota naphoz hasonlóan, a Mormota évszázadát éljük… Talán helyrehozhatjuk, amit a múlt század elrontott, aminek a végének szintén a tanúi voltunk, és így rekedtünk itt két világ határán, ki digitális, ki műszaki nomádként… Némi átjárással a kettő között… Talán a mi tisztünk őrizni az átjáró kulcsát, ami összeköti a kétfajta nomád világot… meglátjuk…

Viccet félretéve, vagyis komolyan beszélve: Vajon kötelességünk-e a lecsúszott népréteg életét szociografikusan bemutatni, vagy csak fásultságunkban már nemcsak Stockholm-szindrómásan, hanem Helsinki-szindrómásan újra és újra futjuk ugyanazokat a köröket, hiszen nem mindig mi találunk rá a témánkra, hanem inkább a téma ránk, és könnyebb az árral úszni, mint új mederbe terelni a folyót. Talán valahol mélyen én is hiszek abban (valahol nagyon mélyen), hogy példaadással, szociografikus vagy naplószerű művek létrehozásával megkönnyítjük az utánunk jövő sorsát, ha máshogy nem is egy-egy ráismerésben, ráeszmélésben rájöhet az ember, hogy nincs egyedül a problémáival, és talán van segítség, talán, ha elég kitartóan keresi, maga is megtalálhatja a kifelé vezető utat a gödörből…

, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.