Izolált a koronavírus? Üdvözöllek a világomban!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Írta: Caroline Colwill (Mad in America, április 8.)

Azok között, akik nem tapasztalták, kevésbé tudott dolog, milyen életet és szegénységet él át egy „mentális beteg”. Hitelkártyatartozásom volt, elégtelen jövedelemmel, és antidepresszánsokat kezdtem szedni az ebből fakadó öngyilkossági kísérletem után. 8 év Zoloft után, a pszichiáterem Lexapro-ra váltott, amitől pszichotikus lettem. Ezért pszichiátriai intézetbe vittek, és pszichiátriai szereket szedettek velem akaratom ellenére, és rokkantnyugdíjat kezdtem kapni, ami miatt a szegénységi küszöb alá kerültem. A „mentális betegség” ezen tapasztalatai, és a pénzügyi nehézségek vezettek oda, hogy izolálva voltam éveken át.

Nem tudtam elmenni a barátaimmal vacsorázni a pénzügyi helyzetem miatt. Minden, amit tenni tudtam, hogy elmentem a zöldségeshez, és a pszichiátriára, és írtam néhány olyan dolgot, ami érdemes a mások figyelmére. Ez sokkal azelőtt történt, hogy a koronavírus megjelent.

A pszichiátriai szerekről köztudott, hogy 15-25 évvel megrövidítik az emberi életet. Az antipszichotikumokat különösen veszélyeseknek tekintik. Antipszichotikumokat szedtem majdnem egy évtizedig. A nővérem meghalt, amikor kilenc és fél éves volt, és amikor én hét, szóval régóta tudom, milyen bizonytalan az ember élete. Azok a félelmek, hogy az ember elveszítheti a szeretteit, és a saját halandóságunk sem ismeretlen előttem.

Az emberek újonnan támadt idegessége és depressziója, ami az izolációból fakad, közismert Amerika szegényei között, különösen azok között, akik a pszichiátriaipar markába kerültek. A 2 milliárd dolláros szövetségi segélyalap az adófizetőknek, és a nemrég munkanélkülivé váltaknak kínál anyagi juttatásokat. A nagyon szegények, akik gyakran pszichiátrián kezelt emberek, nem kapnak semmit. Nagy társaságok hiányt szenvednek, és pénzügyi segítségre van szükségük. Megkapják. Miért nem adnak inkább nekik antidepresszánsokat, és küldik őket terápiára, mint amikor én először szenvedtem anyagi jellegű problémák miatt? Ez a világjárvány, és a gazdasági segélyalap, megjósolható, hogy csak ki fogja szélesíteni a már meglévő gazdasági különbségeket.

Mint a lelki kríziseknél, a hitüktől eltávolodott keresztények visszatérhetnek a vallásukhoz, ha ennek az egésznek vége. A történelmi egyházak, ahogy tapasztaltam, a közép- és felsőbb osztályokat szolgálják ki. Nem nyújtanak kényelmet vagy közösséget, azoknak, akik nem férnek ebbe bele.

Egyetlen dolgot tudok a pszichiátriaiparral kapcsolatos tapasztalataimból: hogy a pszichiátria az utolsó hely, ahova az embereknek fordulniuk kellene a világjárvánnyal kapcsolatban. Bárkit, akinek pénzügyi nehézségei vannak, pénzügyileg kell segíteni. A tény, hogy nem ez történik, az értékek válságáról tanúskodik az országunkban. Ez a járvány felszínre hozza akár a kellemes, akár az ocsmány igazságokat arról, hogy milyenek vagyunk, mi, emberek, valójában.

Néhány ember most találkozik először az online kommunikáció nehézségeivel, például a telefonjaik beállításaival. A pszichiátriai kezelteknek sokszor ez az egyetlen készülékük, amijük valaha volt. Mi, akiknek van internetelérésünk, a szerencsésebbek közé tartozunk. Sok „mentális beteg” nem részesül ebben a luxusban. A nagyon szegény, „mentális beteg” vagy sem, nem birtokol ilyesmit.

A gazdag,ok a középosztálybeliek, és akik egészséges közösségekben élnek – a normális emberek – hosszú és személyes jelentéssel teli életet élnek. Az egyik legrosszabb, amit a pszichiátriaipar tett velem, és még nagyobb mértékben meg akarta tenni, hogy elrabolta tőlem az életnek oly sok értelmét. Az ellátórendszerbe voltam kényszerítve majdnem két évtizedig, és ezek az évtizedek jórészt elvesztek. A értelem és jelentés helyett adott nekem pszichiátriai szereket, terápiát, és a mentális páciens szerepét. Ebben a keretben, amit elvárhattál, csak a puszta létezés volt.

Annyira el voltam nyomva a pszichiátriai szerektől, az élethosszig tartó mentális páciens szereptől és a pénzügyi nehézségektől, hogy sokáig próbáltam megkeresni a kis dolgok jelentőségét. Egy kis önkéntes munka az igazán nyomorgók között. Segíteni a szüleimnek. Imával és hittel. És most, az írásaimmal.

Most, amikor végezetül, fokozatosan elkezdtem lejönni a pszichiátriai szerekről, egy jobb élet reményében, ijesztő feladat elé nézek. Hogy kezdjek egy új életet öregebben? Annyi elvesztett lehetőség. Évtizedek, amíg nem jöttem vissza az életbe. Az emberek, akik időszakos nehézségekkel néznek szembe a koronavírus miatt, szerencsések.

Én viszont, bizonyos mértékben, hozzászoktam az izolációhoz. Szeretek olvasni és írni, a két évtizedes pszichiátriai szerhasználat ellenére. Más emberek, akik pszichiátriai kezeléseket kaptak, nem ilyen szerencsések. Van egy barátom, akit szintén régen behálózott a pszichiátriaipar. Régen falta a betűket, de már nem tud ilyesmikre fókuszálni. Valószínűleg a pszichiátriai kezelése miatt.

Annyi szégyen, és társadalmi megtorlás van azok körül, akik megtapasztalták az elme extrém állapotait, és megkapták a pszichiátriai címkét, hogy ez önmagában izoláló. Ez az a fajta izoláció, amit az emberek, akik pusztán szociális távolságot tartanak, soha nem fognak megtapasztalni.

(Caroline Colwill, Mad in America, április 8.)

Isolated by the Coronavirus? Welcome to My World

Mad In America
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply