News Updates

Home » Blog » Időutazás a múltba: 2011-es év végi problémáim

Időutazás a múltba: 2011-es év végi problémáim

Kellett neked rongybicigli

(“A szöveg forrása a kattintható linken található!”)

Ékezetes karakterek beolvasása Windows konzolon Javában

Megoldottam a rejtélyt. ;-) Csak kisbetűkre csináltam meg, egyelőre... de az elv helyes.
            int ch;
            String inputLine = "";   // will hold the full input line
            System.out.print(">");
            boolean done = false;
            while (!done) {
              try {
                ch = System.in.read();
                if (ch < 0 || (char) ch == '\n') {
                  done = true;
                }
                else if ( (char) ch != '\r') {
                    
                    switch (ch){
                    case 160 : inputLine = inputLine + '\u00e1' ; break;
                    case 161 : inputLine = inputLine + '\u00ed' ; break; 
                    case 251 : inputLine = inputLine + '\u0171' ; break; 
                    case 139 : inputLine = inputLine + '\u0151' ; break;
                    case 129 : inputLine = inputLine + '\u00fc' ; break; 
                    case 148 : inputLine = inputLine + '\u00f6' ; break; 
                    case 163 : inputLine = inputLine + '\u00fa' ; break; 
                    case 162 : inputLine = inputLine + '\u00f3' ; break;
                    case 130 : inputLine = inputLine + '\u00e9' ; break;
                    default  : inputLine = inputLine + (char) ch;
                    }
                 }
              }
              catch (java.io.IOException e) {
                done = true;
              }
            }

 

Egy Z kategóriás kalandjáték író lelki élete

Úgy értem, hogy megint elkezdek a szívügyemről, az Indigó v0.1 demo projecktről beszélni, és mindenki menekülni fog innen. Kit érdekel egy Java hobbiprogramozó kínszenvedése, aki már megint egy olyan játékot fog íni, aminek akár a Kék likőr címet is adhatná, olyan szar, mert egy szöveges kalandjáték hol adná vissza azt a sok “pszichotikus” kalandot, amiben részem volt, meg egyáltalán ki foglalkozik ma Magyarországon ilyesmivel? Egyébként is van fejlődés, miért nem inkább az Insomniát írom tovább rpg makerben, hanem az Indigót Javában? Egyéltalán érti valaki a problémámat? (help)

Úgy fogalmaznám meg, hogy tudom, hogy szart csinálok, meg ez annyira rétegkultúra, hogy csak egyszemélyes, de van valami belső késztetésem, hogy ezzel foglalkozzak. Egyébként meg “nem adhatok mást, csak mi lényegem”, engem annakidején biztos nagyon érdekelt volna egy elmebeteg srác játékfejlesztési naplója, hát ilyen.

 

“Pszt! Körkapcsolás!”

Leerőltettem a torkomon majdnem 1 üveg Cava Brut pezsgőt, 2 feles Royal vodkát, 1 bivalyt, meg egy Sopronit. Arra gondoltam, hogy néhányan azt mondják, miért nincs karácsony egész évben, hát én azt mondom, miért nincs szilveszter, mert az olyan jó. 2 jó buli is volt a városban, az egyik az örökösföldi Cornerben, a másik a 4-es kocsmában.

Sajnos hazarángattak a városból még mielőtt mélyenszántó szociológiai tanulmányt írhattam volna a nyíregyházi nightlife-ről (pedig  esküszöm, csak ezért voltam kint a városban).

 

Indigó v0.1

Valójában nem tudok olyan problémáról, amit rpg makerben nem lehet megoldani, de most valami mást próbálok ki. Végigmentem a kalandjáték szerkesztő nyelveken, de mindegyik annyira kötődik az angol nyelvhez, hogy inkább kikötöttem a Javánál. Találtam egy Zork nevű rendszert Javában, ami egy egyszerű kalandjáték “váza”.

Most a két ünnep között azzal foglalkoztam, hogy valahogy a Java és a Windows konzol közötti karakterkódolási különbségeket megoldjam. Végül nagyjából sikerült. Ez a kódrészlet a program karakterkódolását igazítja a konzoléhoz:

String encoding = “Cp852”;
System.setOut(new PrintStream(System.out, true, encoding));
System.setErr(new PrintStream(System.err, true, encoding));

A beolvasást pedig így oldottam meg:

int ch;
String inputLine = “”; // will hold the full input line
System.out.print(“>”);
boolean done = false;
while (!done) {
try {
ch = System.in.read();
if (ch < 0 || (char) ch == ‘\n’) {
done = true;
}
else if ( (char) ch != ‘\r’) {

switch (ch){
case 160 : inputLine = inputLine + ‘a’ ; break;
case 161 : inputLine = inputLine + ‘i’ ; break;
case 251 : inputLine = inputLine + ‘u’ ; break;
case 139 : inputLine = inputLine + ‘o’ ; break;
case 129 : inputLine = inputLine + ‘u’ ; break;
case 148 : inputLine = inputLine + ‘o’ ; break;
case 163 : inputLine = inputLine + ‘u’ ; break;
case 162 : inputLine = inputLine + ‘o’ ; break;
case 130 : inputLine = inputLine + ‘e’ ; break;
default : inputLine = inputLine + (char) ch;
}
}
}
catch (java.io.IOException e) {
done = true;
}
}
Ez a programkód azt csinálja, hogy a Windows konzolon lévő krix-kraxokat visszaalakítja ékezet nélküli karakterekké, úgyhogy ékezetes karaktereket olvas be, és ékezet nélküliként tudja értelmezni. Hát szóval így állok*. Boldog új évet!

  • Annyi időt töltöttem ezzel a problémával, hogy már azt hittem, beleőrülök, de szerencsére sikerült úgy-ahogy megodani, viszont így nem tudtam a történettel foglalkozni, úgyhogy kábé ennyi a történet:

Indigó

A főiskolán vagy.
Mindenki cigizik.
Észak felé mehetsz.

é
A Sóstói erdőben vagy.
Hajléktalanok tanyája.
Észak és dél felé mehetsz.
é
A pszichiátrián vagy.
Gázos figurák mindenfelé.
Észak és dél felé mehetsz.
é
A Fenyő büfében vagy.
Világvége hangulat van.
Délre mehetsz.

Jól látszik, hogy ez egy nort & south adventure, vagyis északra és délre lehet benne menni, ez jórészt az átültetése a korábbi J2ME-ben kezdett játékomnak, most már a program engedne más irányokat is, csak egyelőre nem raktam még bele. Nem akarom nagyon bonyolultra, de a főiskolát meg a pszichiátriát jobban ki szeretném dolgozni, de lehet, hogy az egészet szószátyárabbra kéne írni, mert úgy “művészibb” hatást kelt. Ne feledjük, hogy eredetileg mobilra készült. Na, jó, ennyi. Lehet, hogy közzé teszem a forrást is, hátha valakinek jól jön, és több hasznát veszi, mint én, és jobb játékot ír.

 

Alkoholproblémák

Jó régen voltam a TESCO-ban. Alkoholügyben, ráadásul. Anikó likőrt akar vetetni velem szilveszterre. Bár naponta meggondolja magát, hogy likőr, vagy pezsgő. Hát vettem egy Cava nevű pezsgőt. Állítólag jó. Utólag jöttem rá, hogy a Penny Marketbe kellett volna menni, ott mindig olyan különleges italok vannak, és biztos van likőr is, a TESCO-ban nem volt, csak egy csomó bor, esetleg sör. Meg pezsgő. Régen pedig mennyit jártam oda, mindig van akciós pia, de ilyen rafinált piák, mint likőrök csak a Pennyben vannak (szerintem).  Utálom, hogy mindent nekem kell megvennem. Ehhez az egy dologhoz értek igazán, az alkoholhoz, és ezt is elrontom. Nagyon nincs jó kedvem, se a Javával, se a C++-szal nem foglalkozok, alszok inkább.

 

És most…

És most már szeretek itt üldögélni a gép előtt, és szorongani, és nem érteni a Javát és a C++-t, mert a legújabb vágyam, hogy majd ezekkel dolgozzak, mert meguntam a CMS-ekkel való tökölést, csak nem tudom, hogy ehhez a nagy vágyamhoz hogyan kezdjek hozzá, mert a Java tanfolyamok nagyon drágák, és a C++ tanfolyamok is, megnéztem, Javából egy hét 70000 Ft, szóval mondhatni aranyárban vannak, de lehet, hogy el kéne menni egyszer, és addig is beszerezni az összes Java könyvet, a C++-t meg csak úgy módjával, hogy elmondhassam, hogy ahhoz is értek, mert úgy látszik, sitebuilder nem leszek, mert nem értek semennyire sem a grafikához, sem a SEO-hoz, de mondjuk még az is kialakulhat. Csak ezeket a napközbeni kocsmában való kávézgatásokat kéne leépíteni, mert nyugtalan leszek tőle, és állandóan hülyeségekre gondolok. Nem véletlen, hogy a pszichiátrián nem (nagyon) engedik a kávét, mert csökkenti a gyógyszerek hatását.

 

“The Cappuccino years”

A sok cappuccino és a kávé kikezdi az idegrendszerem, csakúgy, mint régen, alig vártam, hogy dél legyen, mert addigra már nem voltam olyan rosszul a tegnapi bulitól, de eléggé ideges voltam az aznapi 10 körüli gépi kávétól, hogy csak egy sör tudja megnyugtatni az idegrendszeremet. Ha nem kellett dolgozni menni a sörgyárba, mert volt hogy berángattak délutánra dolgozni. Ha mentem, akkor irány a söröző, vagy a bor, abból 2 liter naponta, de volt hogy pezsgővel mentünk délelőtt iskolába, és a szociológusok felmérést készítettek az alkohol káros hatásáról, és én azt mondtam, hogy “nem az alkoholizmus teszi tönkre az embereket, hanem az emberek az alkoholizmust”. Ha meg menni kellett a sörgyárba, bort vittünk be magunkkal, mert a sörgyárba nem vihetünk sört, mert még ránk fogják, hogy loptuk, ott másnaposan imbolyogtunk a bálákon, féltem, hogy bele ne essek, néha azért megkóstoltuk ott is a sört, volt hogy haza is vittünk belőle, mire leszálltunk a vonatról, már részegek voltunk, nyomás az Apostolba, meg a nyakunkba venni a várost, egyszer még azt is elfelejtettem, hogy van egy vizsgám pszichológiából, mert olyan sokszor voltunk vizsgázni, és félútról mindig visszafordultunk, és öltönyben berúgtunk a kocsmában, mire kezdődött volna a vizsga, szóval elfelejtettem, és dékáni vizsgát kellett kérni, és el kellett utazni Sátoraljaújhelyre, hogy a tanár levizsgáztasson, de előtte való nap csak ittunk és ittunk és beszélgettünk a Tháliában, és hazamentem, és csak járkáltam a szobában, és nem tanultam csak a vonaton Sátoraljaújhely felé másnaposan, de aztán kiderült, hogy a szüleim Szlovákiában vannak céges bulin, és apám értem jött kocsival, és ott is beboroztam, és valami Anett táncolni akart velem, de én akkor úgy éreztem, már nem bírom tovább, ez volt a negyedik évem az egyetemen, és nem is bírtam tovább, mert megbuktam a következő félévben, mert csak ittam a Tokajiban, és zsíroskenyeret ettem és vadalmát a környékről, és akkor hazaköltöztem, és vissza, de akkor már azt képzeltem, hogy anarchista vagyok és indigó és kitört rajtam a betegség, mert azt hittem, hogy a szomszédból dicsérnek meg szidnak, de az már csak az én fejemben történt. És ettől teljesen kikészültem, és legyengültem, mert a hangok még aludni sem hagytak, és hiába áztattam kamillateát a fürdőkádba, hogy lenyugodjak, mert akkor már inni se mertem, csak nyugtató zenéket hallgattam, és kamilláztam magam, de akkor már testet öltöttek a fejemben azok a démonok, amikről az egyetemi éveim alatt képzelegtem, és még most is úgy képzelem, hogy ezek valóságos entitások hangjai, mert saját személyiségük van, és sokszor hibáznak is, buták, vagy okosak, nem tudják azt, amit én tudok, és én nem tudom azt, amit ők tudnak, ketten-hárman beszélnek egyszerre, és elhitetik magukról, hogy mások, mint valójában, de azt sohasem mondják meg, hogy igazából kicsodák, mert akkor lelepleződnének… egyébként mindig is ezekről akartam írni ilyen novellákat, de amikor valójában megmutatkoztak, és nem csak részeges és füves flessekben, akkor megijedtem tőlük, de még jobban megijedtek tőlem az emberek, és rendőrök jöttek, és lefogtak, és én tudtam, hogy ezeknek a kezében van a rendőrség is és a pszichiátria, és mindent ők irányítanak, és a tévéműsoron keresztül manipulálják az embereket, mert olyan láthatatlan és felfoghatatlan kódokkal megy az agymosás, amit egy átlag tévénéző nem láthat, aki meg igen, azt beviszik a pszichiátriára, és úgy kikezelik, hogy még azt is megbánja, hogy a világra jött, nem hogy ilyenekről beszéljen… és akkor már tudtam, hogy Kazincbarcikán a Las Vegasban valóban démonok ültek, mert a túlvilág is itt van a Földön, és démonok és angyalok egyaránt testet öltöttek, hogy a végső háborúban megküzdjenek egymással, csak erről még ők maguk sem tudnak… to be continued… az ilyen visszaemlékezéseket ezentúl kék tintával írom…

 

A nagy rohanás

Hát nem így képzeltem a két ünnep közötti bulit, hogy egész nap babysitting van, vagyis vigyázni kell Anikóra, nem mellékesen bejárni vele Nyíregyházát, kétszer voltunk a 4-es kocsmában, 2-szer a Pálma presszóban, egyszer a III. félidőben, egyszer a Napsugárban. Mindezt reggel fél tíztől délután háromig. Mer’ ő unatkozik. Nem mondom, hogy rossz módja az időtöltésnek, mert kivagyok a Javától, meg a C++-tól, de lefoglalja annyi energiámat, mint régebben az összes barátom együttvéve, ráadásul nem lehet magára hagyni, mert ha kimegyek vécére, odamegy vadidegen emberekhez (is), és elkezdi őket a hülyeségeivel traktálni, én meg csak szégyellem magam. Tudom, hogy én akartam két ünnep között rohangálni, és kevesebb alkohollal megoldani, de elegem van a napközbeni kocsmázásból, ráadásul tudom, hogy csak arra kellek neki, hogy valaki legyen mellette, aki ráadásul teljesíti a hülye kis gondolatait is, már-már ott tartok, hogy megmondom neki a magamét… á, úgysem értené…

Más. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy bejelentsem, hogy a NetBeanstől fagy a gépem, és karakterkódolási gondjaim is vannak,  a JAR fájlban nem jeleníti meg a magyar karaktereket, úgyhogy a Halál a pszichiátrián nevű projektemet átneveztem véglegesen Indigóra, és nem tudom, hogy mikor lesz belőle valami, ha jól haladok, talán februárra. A C++-ban semmilyen módszerrel nem tudok ékezetes karaktereket megjeleníteni, mert csak ASCII-kódtáblát használ, a NetBeansben meg hiába készítek JAR fájlt belőle, mert elszarja az egész karakterkódolást. Az Eclipse is. A BlueJ meg nehezebb dió, mint gondoltam. De végre már nem north & south adventure, azaz keletre meg nyugatra is lehet már benne menni. Úgy veszem észre, hogy sokakat untat a téma, úgyhogy csak akkor jelentkezek megint vele, ha megjavul a karakterkódolás, és valami játszható verzió készül el belőle, ami nemcsak NetBeans alatt fut, hanem java -jar “Indigo.jar”-ként bármilyen környezeteben.

 

Zork

Találtam egy kis kalandjáték programot, BlueJ-ben van írva, áttettem NetBeans alá (mind a kettő Java értelmező, ha jól tudom). A Halál a pszichiátriántól hülyét kapott a NetBeans is, meg a Dev C++ is. Biztos pazarolta az erőforrásokat, még a jó öreg Kék Halált is előhívta egyszer. Ennek a kalandjátéknak (vagyis inkább vázlatnak) az a neve, hogy Zork.

2 éves a blog. Boldog Karácsonyt! Nem gondoltam, hogy két év múlva a Java nyelv és a BlueJ fog lázba hozni, úgy látszik, befelé élek mint mindig, mert nem a BlueJ-vel kéne foglalkoznom, hanem a C++-szal és a polimorfizmussal, de mindennek eljön az ideje.

Nem tudom, mennyire volt érthető ez a bejegyzésem, mert ha nem, akkor bocsánat. Ennek most csak annyi az értelme, hogy egy időre leszállok a webprogramozás vonalról, és a klasszikus, régimódi offline kódolásban fogok elmélyedni (most az kell vizsgára is).

 

Fél év

Szó szerint. A tantárgyaimnak csak a fele van meg, még így is jobb, mint amire számítottam. A szakon vannak jó emberek és nagyon-nagyon rossz emberek, akik lábbal tiporják a szabályzatot, sajnos. Ez egy fizetős suliban nem történhetett volna meg, nagyon sajnálom, hogy nem ilyenre mentem. Más miatt is féloldalas a félévem, a kliens oldali programozás megvan, a szerver oldali nincs. De így, hogy a fele megvan, jövőre minden esélyem megvan rá, hogy végezzek. Csak az időt nem szabad így elsz.ni. Majd nyáron mindent bepótolok, és és ezt most nem csak úgy mondom, ahogy 1 hónap alatt leraktam az ECDL-t most nyáron a 0-ról, úgy érzem, hogy erre is képes vagyok.

Rájöttem, hogy felesleges CMS-ekkel tölteni az időt, jövőre már képesnek kell(ene) lennem sajátot írni, meg a kalandjáték-író nyelvekkel sem szabad már időt töltenem, hiszen Javában sokkal könnyebb ilyet írni, el is kezdtem egyet, az a címe, hogy: Halál a pszichiátrián: north & south indigó adventure. Terveim szerint valami nyomozós játék lesz, és azért north & south, mert (egyelőre) csak északra és délre lehet benne menni, és azért indigó, mert ez a szó olyan divatos, és a betegségem is úgy kezdődött, hogy azt képzeltem, hogy egy indigó gyerek vagyok, és egy másik bolygóról jöttem.

 

Igen

A Forrásanyagok óra az, ahol általában azt sem tudom, milyen rendezvényen vagyok, ha véletlenül betévedek, csak azt tudom, hogy szöszmötölni kéne ilyen szerkesztőprogramokkal, a tavalyi zéhán csináltam egy ilyen állólámpa-utánzatot, és csak annyit mondott zord arccal a tanár: “kettest kap”. Most még ennyit sem csináltam, és ott figyel a jól megszokott kettesem a Neptunban. Ja, hogy ennyi lenne a számítógépes grafika? Lényege? (Valamiért még régebben azt gondoltam, hogy az egész képzés ilyen lesz, mert hogy csak egy OKJ-s papír, aztán rájöttem.)

Egyébként nem szép dolog, hogy itt sírok, hogy nem értek a számítógépes grafikához, aztán így leokézom a forrásanyagokat. Amúgy már csak a JavaScripttel küzdök, kevés unszimpatikusabb programnyelvet ismerek. A C++-t pedig mint kiderült, fél év alatt elfelejtettem, hát, nem lesz ez így jó.

 

Destination: Budapest

Sokan nem tudják, mi a fenét kerestem Budapesten, hát nappal szcientológiai tanfolyamokat csináltam, volt, hogy napi 8 órában, nagyon kemény volt. Aztán este kiszökdöstem, volt, hogy annyi erőm volt csak a nap végén, hogy befordultam a sarkon, és az összeesés határán kikértem a sörömet, aztán mikor hogy durvult el a buli, volt, hogy kurvát vittem fel, volt, hogy arra eszméltem egy reggel, hogy a városban járkálok, mert a piától kikapcsolt az agyam. A szcientológusok éjszakába nyúlóan tanultak az orgban, én meg tőle egy sarokra táncoltam a Blaha sörözőben. Kurváknak meséltem tök részegen, hogy elvonó kúrán vagyok, akik csak ennyit mondtak, hogy látják, hogy nem sok eredménnyel. Volt, hogy hajnalig ittam a csöves bort egy csavargóval, de a legnagyobb poén mégis az volt, amikor elszöktem a Szigetre, bár ott nem rúgtam be (eléggé). Hát röviden ennyi volt a budapesti kalandom, mert rámjött a hoppáré (a szcientológusok nem engedték, hogy gyógyszert szedjek), és azt képzeltem, hogy a szcientológusok elfoglalták Budapestet, és egész Magyarországot, és az embereket telepekre küldik, és a végén már a szcientológusok raktak pszichiátriára. Azóta sem voltam Budapesten.

 

Árnyoldal

Mindenhol sört, meg feleseket látok. Remegek a kávétól, megittam vagy ötöt. Már régóta nem szokásom ennyit kávét inni. Előjönnek miskolci és budapesti képek. Hallucinációim a fűtől meg a piától. Az Apostolban alakok ülnek körülöttem, minél többet iszok, egyre jobban alakot öltenek. Utolsó erőmmel kérek egy kávét, erre eltűnnek, másnap megnyílik az ég, és zöld polipcsápok nyúlnak le, Kazincbarcikán a Las Vegasban bárdos ördögök ülnek január elsején, nem merek cigit kérni, a kirakatban a csokis sütik kiröhögnek, a Zsarnai telepen cilinderes törpék ugrálnak a zongorabillentyűkön a Bartók rádió zenéjére. Mindenhol Havas Henriket látom az utcán, meg a barátnőm anyukáját. Felszállok az intercityre, elvisz Debrecenbe, ott is iszok pár sört, visszavisz a vonat Kemecsére. Végül elvisz a vonat Sátoraljaúlyhelyre, másnaposan sírkerteken mászok át éjszaka, végül megérkezek Sárospatakra, ahol a református templom kertjében alszok. Rakamazon szóba se állnak velem, végül Miskolcon leoltanak egy vénás Rivotrillal, és ez pontot is tesz a történet végére. Vége? Bedobok egy abilifyt citromos sörrel, és remélem jobban leszek.

 

“Ne szomorkodj”

Találkoztam a kedvenc csoporttársammal, akivel “ugyanabban a cipőben járunk”, azaz nincs meg egy csomó tantárgyunk, és egymást szoktuk hülyíteni, hogy ez még nem gáz. Általában a félév elején, meg a félév végén találkozunk, mert az órarendünk eléggé széttartó, nem ugyanazokat az órákat látogatjuk (hanyagoljuk).

Így karácsony előtt kaptam tőle egy “Ne szomorkodj” tanácsot, bár lassan már ott tartok, hogy ez több, mint szomorúság, de még szerencsére nem depresszió. Azt hiszem, ez a legjobb, amit mondhatott, mert egy cseppet sincs karácsonyi hangulatom, de legalább szomorkodni nem kéne.

 

és annak is ő az oka, hogy félrészegen ilyen bejegyzéseket írok, mert ő erőlteti kettőnk közül az alkoholt. Csak azt nem bírja felfogni, hogy én “nem szarral gurigáztam” régebben, hanem minden nap masszívan ittam, és ha iszok egy kicsit, sokszor csak egy hajszál választ el, hogy nekiinduljak a világnak, és ha van nálam egy kis pénz, addig járjak kocsmáról kocsmára, amíg elfogy, persze nem csak ezt nem hajlandó felfogni, mondjuk szerintem ezt még a tőle sokkal több ésszel rendelkezők is nehezen fogják fel, hogy vannak még (léteznek) ilyen emberek. Ráadásul, ha ez így megy tovább, egész biztos visszaszokok (“Igyál mán velem!”, “Megiszod, nekem már nem kell”, stb. dumák).

 

Anikó…

már a második csávónak adja meg a telefonszámát a jelenlétemben. Ilyenkor köpni-nyelni nem tudok. Egy részről idegesít, amúgy meg jó lenne “kiházasítani” még az év vége előtt. A régi fickói is jelentkeznek, meg látszólag mindenki őt akarja, hát legyen vele boldog az első, aki elviszi. Csak egy dobása van nálam. Lehet, hogy dobnia sem kell. Sajnos én nem tudom komolyan venni, hátha valaki igen, nem tartom vissza.

Bár ő az egyetlen szociális kapcsolatom, úgymond érintkezésem a való világgal, NEM KELL. Ha ő nem lenne, már biztos kialakítottam volna egészséges kapcsolatokat, a suli is jobban ment volna, igazából nem kell nekem SENKI. Csak idegesít, és lefáraszt. Igazából amit én adok ebbe a kapcsolatba, az a pénz, és amit várok cserébe… ez beteges. Nekem már régóta csak ennyit jelent. Mikor lesz már ennek vége?

Ahogy teljesítettem a suliban, a legtöbben abbahagynák (abbahagyták), a párkapcsolatoktól egy időre elment a kedvem, és itt is a legcélravezetőbb lenne abbahagyni, és beismerni, hogy a betegségem utáni életem egy zsákutca, csak én erőltetem mind a kettőt, azért, hogy úgy érezzem, hogy élek, pedig nem is.

És már annyira messzire jutottam ezen az úton, hogy nincs régi iskola, sem régi barátnő, sem intellektuálisan (túl)fejlett baráti társaság: mindenhonnan kirúgtak, végérvényesen. Örülhetek, hogy úgy-ahogy megtűrnek egy fsz képzésen, és van egy fogyatékos barátnőm. Csak az a baj, hogy amíg egy ilyennel járok, addig a szüleim sem vesznek komolyan. Ha valaha is visszatér egy olyan színvonalra az életem, amilyen régebben volt, azonnal befejezem a blogírást.

Nem vagyok magamutogató, egy dolgot szerettem volna megmutatni, hogy hogy lehet a skizofrénia után talpra állni, de csak a seggreülést sikerült. És a recept: végy egy súlyosan sérült barátnőt, egy majdhogynem teljesíthetetlen iskolát, szóval vállald túl magad az élet minden területén, és a kudarc garantált. Nem baj, okosabb lettem. Ha ez nem is látszik. Legalább 2 éve próbálkozok, addig ennyi se volt.

 

Ráadásul

ma rámjött a bulizhatnék. Milyen szépek voltunk, ahogy Miskolcon végigrohantuk a várost részegen minden este. Különös tekintettel a két ünnep közöttre. A volt barátnőm erős karácsonyi alkoholizálós múlttal rendelkezett, szóval már akkor elkezdődött az előszilveszter, de szilveszterre általában már úgy megrémültem magamtól, hogy hazamenekeültem családi körbe a végén. Ez a szám jelenti számomra azt az életet, amikor mindenkinek volt ugyan lakása, de mindig másnál aludtunk egy rakáson. Újra végigcsinálnám, ezúttal kevesebb alkohollal.

 

Főiskola

Minek mentem oda? Az azoknak való, akik az ingyenes képzés fejében vállalják, hogy hülyének nézzék, megalázzák, és halálba sz*passák őket. És én még fizettem is az első évért. Most már nem kellett fizetni, de fél év alatt akartak belénk verni 3 programnyelvet + még amit sikerül, és mindezt olyan álszent, cinikus hozzáállással, ami szerintem csak informatikus körökben divat. Jó, hogy valaki x év alatt megtanul néhány programnyelvet, de nekem szűk 3 hónapom volt rá, és ebből, úgy látszik, csak a javára futotta.

Visszakanyarodva a szpatásra: lehetett hallani olyasmit, hogy az informatika szakokon szórják ki az embereket, hogy juthatott eszembe, hogy nekem, akinek még a bölcsészkar is gondot okozott, informatikára adjam a fejem. Amúgy szerintem van tanítás: ha fizetsz érte, magánúton, vagy tanfolyamokon, lásd ECDL, pénzért minden van, és ez korrekt is az informatikában, de ami egy ilyen állami intézményben van, már bocsánat, de az lfasz. Nem tanítás, az van, f*szverés, az van, meg követelés, de olyan módszerekkel, ami megmutatja, mennyire begyepesedettek pedagógiai téren ezek az informatikusok, sajnos hajlamosak tanuló automatáknak nézni a hallgatókat.

Szóval az a véleményem, hogy aki informatikát akar tanulni, vagy tanuljon magától, vagy menjen fizetősre, ahol nem szívatják szét a fejét, hacsak nem külön az a szándéka, esetleg a társaság miatt érdemes odamenni, meg a bulik miatt, bár egy ilyen szak mellett ha egy héten egyszer el tudsz menni bulizni, az nagy szám, a webprogramozókat meg még külön le is nézik, mert nem kapnak diplomát, de ugyanúgy kell államvizsgázni, szakdolgozatot írni, gyakorlatra menni, és mindezt 2 év alatt. Sajnálom, hogy nem vagyok benne abban a 4-5 emberben a harmincvalahányból, akinek még van esélye idén végezni, de … kapják be.

Na, szóval, ez most kijött belőlem, de már napok óta bennem van, ez az én hivatalos verzióm erről az egészről. Meg az, hogy hülye vagyok, de hát ez köztudott. 😛

Amúgy tervezem a következő félévemet: egy kis html 2, egy csipetnyi mysql-lel, megbolondítva egy kis adatszerkezetek és algoritmusokkal, felüdülés lesz a programnyelvek után. Egyébként szerintem ez volt a leggyilkosabb félév. Sajnos több “emberi szót” már nem fogok hallani, az ilyen tölteléktantárgyakat már letudtam, pedig akik gazdaságis karról tanítottak, még hajlamosak voltak emberszámba is venni minket…

 

“Szívesebben unatkoznék”

Meg kell mondanom, hogy kétoldali (szerver-, és kliens oldali) iskolaundorom van. Esetleg van, aki emlékezik még, hogy a múlt félévben mennyire pánikoltam, na az ehhez képest semmi. Persze, mert a webprogramozást lényegében csak a 2. évben kezdtük, addig csak alapozó tárgyak voltak (html, c, ecdl, matek). Persze felfoghatnám úgy is, hogy mindenképpen jól járok, ha kénytelen leszek befejezni, megszabadulok a nyűgtől, ha meg folytatom, akkor lesz mit csinálnom továbbra is, mert alapvetően érdekel érdekes dolgok ezek. Nem gondoltam, hogy a webes programozás ennyire hazavág.

Anikó azt szokta mondani, hogy “Jó neked, legalább te nem unatkozol.” Erre én: “Szívesebben unatkoznék.” Unatkozni éppen nem unatkozok, de nem is szórakozok valami jól.

 

Ülök a könyvtárban

Készülök, hogy mit fogok mondani, miért nem sikerült ez a félévem. Minden gondolatom az iskola körül forog, mégse megy. Az összes szabadidőmet rá kéne áldozni, csak egy baj van: nem tanultam meg tanulni. Nem is tanulni, hanem gyötörni magam, gyakorolni, és éjjel-nappal ebben a számítógépes világban élni. Túl sokat sétálok. Túl sokat megyek Anikóhoz. Túl sokat foglalkozok blogokkal. És szert tettem egy új hobbira is: szöveges kalandjátékok, ami egyelőre több bosszúságot okoz, mint örömöt, mert minden angolul van. Rosszabb pillanataimban arra gondolok, hogy ha már ez a betegségem, tartsanak el. Az állam, a szüleim, akárki. Utálom ezt a küszködést magammal, az iskolával, ami nem megy. A szakmám annyira elavult, amennyire lehet, mi még csak dos alatt nyomtuk turbo pascalban, meg dbase-ben. Ehhez képest ránk zúdították az összes webes technológiát, most éppen a JavaScripttel küzdök, ami köszönőviszonyban sem áll Javával, akkor kellett volna lépni, amíg ért valamit a szakmám, mert így mindent elölről kell kezdeni a 0-ról, az a tizenhárom év, amíg nem foglalkoztam ilyesmivel, szinte bepótolhatatlan*. És most 2 választásom van: vagy ott ülök, mint egy hülye, órán, vagy majd jövőre! felkiáltással ülök a könyvtárban és blogolok, hogy én milyen szerencsétlen vagyok.

  • emlékszem, milyen boldog voltam érettségi után, hogy soha többé számítástechnikát, aztán kicsit megbántam, mert robbanásszerűen elterjedt az internet, én meg csak szidtam magam folyamatosan, hogy otthagytam az aranytojást tojó tyúkot, és most kaptam észbe egy súlyos betegség után/közben, hogy miért is ne lehetne onnan folytatni, ahol abbahagytam, de az a világ már elmúlt, szóval mindent elölről kellett kezdenem, és rohadt nehezen megy, különben meg utálom ezt a netes világot, csak a pénz motivál, hogy egyszer majd talán, de miért is választanának engem, öreg is vagyok, hülye is, a suliban sz@rul tanítanak, ez a szak már tényleg az önmenedzselésről szól, itt  nem törődik az emberrel a kutya se… viszont ha kitartó vagyok, egyszer, talán pénz üti a markomat, és onnantól kezdve mindig…

 

Régebbiek | Végére »

Azok az aranyos gyerekek és nagymamák és nagypapák, akik idáig elolvasták, kapnak egy kis Easter Egget: Az 5G titka az, hogy nincs titka (de amúgy van, xD), de ettől úgy tudod magad megvédeni, távol tartani, (levédeni, bevédeni), ha veszel egy 5G képes készüléket, és letiltod rajta az 5G funkciót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

0 items - Ft
"A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány." - Balla D. Károly, mint tudjuk.