A Mad In America-t olvasgatva megerősítést nyert bennem, hogy nem csak én gondolkodom úgy a pszichiátriáról, hogy csak egy felesleges rossz, amit jobb lenne eltörölni. Egy kétgyerekes anyuka ugyanezen a véleményen volt, úgyhogy jó volt olvasni olyan gondolatokat, amik a pszichiátriai diagnosztizálás kellemetlen mellékhatásait témázzák. Plusz felesleges kényszerbeszállítások, traumaokozás, hogy mást ne mondjak. Egy másik hölgy bejegyzését is olvastam, akinek bipoláris zavart diagnosztizáltak, pszichotikus epizódokkal, és ugyanazt a gyógyszert kapja, amit én, paliperidont és cariprazine-t, úgyhogy én is elkezdtem a reagilát, ami a cariprazine. Úgy néz ki, egyébként nagyobb mérgezések vagy dózisok mellékhatásának kiküszöbölésére hatásos, persze, lehet, hogy csak bebeszélem magamnak. Úgy néz ki, bizonyos estéket már nem fogok otthon tölteni, ma van az első napja, hogy hazajöttem a szüleimhez aludni. Évekig laktam teljesen egyedül, de úgy látszik, valami bekattant (vagy kikattant), és kezdem egyre jobban nem tolerálni a magányt. 44 évesen már nem hiányzik a városi lárma, itt csend van, nem baszkodja senki az ajtót. Képes voltam magam elfoglalni, egy kicsit RuneScape-ztem, amit már nagyon régóta nem sikerült. Segített a játék a figyelmemet fókuszálni valamennyire. Most, hogy ezeket leírtam, persze rámkapcsolták a routert, 3-4 perc, míg újraindul. Hiába, a falusi lét szépségeit élvezni sem zökkenőmentes. Igazából ez egy nap pihenő, de lehet, hogy többször beiktatok ilyet. Sajnos, az életritmusunk nem passzol teljesen a szüleiméivel, illetve az enyém senkivel sem, nehéz hozzám alkalmazkodni. Igazából nem fekszem le hamar, természetes állapotomban, a reagila is pörget, még nincs vége az estének, az is lehet, hogy nem sikerül olyan jól, a szüleim lefeküdtek, én pedig csak pörgök, pedig már van bennem nyugtató, elvileg. Nagyon rég aludtam itt, nem tudom, hogy fog menni...