Gyenge pillanatok

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...
Mert ilyenből egyre több van, és nem a csokoládéra gondolok (bár ez ügyben is kissé többet fogyasztok, mint eddig).
Érdekes, hogy az első könyvemben keménynek mutatkozom – saját meglátásom szerint – akit összetörtek. A másodikban cinikus vagyok, a harmadikban megismertem jobban a férjem és küzdök a műtétekkel meg a könyveim létjogosultságával.
Jelen pillanatban pedig egyszerűen pa-rá-zok! Lassan múlik, lépésenként nézek szembe a félelmeimmel. Gondolok itt az időszakos anyagi problémákra, a bezártságra, mikor még a sütőt sem tudtam meggyújtani, hogy lesz a szeptemberi sulikezdés és igy tovább! Költözés előtt újból eluralkodott rajtam a “sz@r az életem” érzés, melyen ezúttal változtatni akartam, csendes beletörődés helyett, mint a múltkor (férjem megismeréséig éreztem ezt). És mikor már totális volt az újbóli összetörés, akkor változtattam: és elkezdtünk albérletet keresni. Nem hazudok, ha azt mondom, tulajdonképpen azért is költöztünk ide, mert a közelben egyszerűen nem volt kiadó lakás, illetve ház! Maradtunk volna, ha nem kapok ügyvédtől levelet és a szüleim engednek, de nem igy történt. Igy aztán, miután megtudtuk, hogy létezik ez az albérlet támogatás, úgy döntöttünk (és az én elhatározásom komoly súlyban volt ezügyben), hogy feladjuk a darázsfészek otthonunkat és szerencsét próbálunk egy órányira. Igazából nem is vagyunk olyan messze, mégis, mintha ezer km-re lennénk.
És itt jön szembe az, hogy már majd 10 évet úgy töltöttem, hogy nem változott semmi. Hiányoznak a programok, a nagy beszélgetések, az állandó szülői jelenlét, amit kb 4 évvel ezelőttig éreztem. És persze a nyugalom… Amit itt megkapok.
Nem akarom fényezni a férjem túlságosan, de tény, hogy ő az egyetlen, aki őszintén és önzetlenül szeret! ❤ Annyi lemondással jár az új életünk, pl a csapban mosom meg a hajam vagy éppen fát kell majd pakolni, vagy nincs időszakos felügyelete a fiamnak tehát semmi kettesben töltött idő (kivéve a késő estéket) valamint a sok szervezés, ha orvoshoz akarok menni! Semmi olyan, amit gyalog is elintézhetnék, marad az online vagy a várakozás, mig társam végez a munkában… Nem hiányzik a sok intrika, az ellendrukkerek vagy a megmondóemberek, hogyan is kellene élnem az életem. Sokkal szabadabb vagyok itt, és én sem ismerem (még) a teljes potenciálomat, határaimat, ami persze félelemmel tölt el. Mégis csinálom, és ez inditotta el bennem azt, hogy féljek. Az új kihivásoktól, az új emberektől, az új orvosoktól, holott eddig mindet csont nélkül vettem. Nem vagyok kemény, sőt, egy puding vagyok ott belül, én vagyok a nagy, ahogy mások mondják, felnőttem. Remélem, hogy jól csinálom!! Összeomlott bennem a saját magamról alkotott kép, formálódik az új. Ez a folyamat nem mindig kellemes, kisebb pánikrohamok törnek rám, de eddig mindet legyőztem és ebből meritek erőt… Szóval a tetoválások és az irások már köszönőviszonyban sincsenek a valódi énemmel, kisnyuszi és puha nő lettem, egy naplóval, pár ismerőssel és egy csupa ismeretlennel teli hellyel! Drukkolj te is, hogy megerősödjek és felemelt fejjel haladja az “élni akarom az életem” utamon!

Leave a Reply