Freud, az első anti-pszichiáter

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Írta: Lawrence Kelmenson, MD, Mad In America, 2017. december 15.

Freud nem volt pszichiáter; neurológus volt, aki elhagyta az orvoslást, hogy tanulmányozza az elme belső működését, a társadalom működését, és a kölcsönhatást a kettő között. Inkább volt pszichológus/szociológus/filozófus. A viktoriánus időkben élt, amikor, nem úgy, mint ma, a szexet elfojtották, és a nőket alulértékelték; ez nagyrészt megmagyarázza, mért tűnik néhány elmélete furcsának és támadónak sokaknak manapság. De ha ezek mögé a hibák mögé látunk, találunk néhány érdekes koncepciót.

 

Freud a pszichoanalízist inkább a pszichológián belül képzelte el, mint az orvosláson, és szorgalmazta, hogy ne medikalizálják. Úgy gondolta, hogy bárki, megfelelő alkalmasság birtokában kiképezhető arra, hogy analízist csináljon, és a gyógyszeres gyakorlat csak ront a helyzeten, azzal, hogy korlátozza az ember képességét a józan belátásra. Lenézést mutatott a pszichiátriával szemben: „Az orvosi iskolában a doktor többé-kevésbé az ellenkezőjét tanulja annak, amire nekünk szükségünk van a pszichoanalízishez való felkészülésre… Ott inkább csak hibás és hátráltató hozzáállást szereznek.” Szóval, Freud látta a valótlanságukat és kártékonyságukat, ilyenformán ő volt az első anti-pszichiáter.

Az USA-ban mohón monopolizálták a pszichiáterek az analízist Freud akarata ellenére, és kreáltak homályos kifejezéseket, mint „szuperegó” és „id”, amit csak ők használtak. A pszichiáterek, akik nyilvánosan patologizáltákaz elnökjelölt Goldwatert, 1964-ben, hataloméhes, politikai gondolkodású emberek voltak. Az igazi freudiánusok nem tettek volna ilyet, mivel abban hisznek, hogy mindannyiunknak vannak konfliktusaink; ezt Freud alapozta meg, amikor logikusan elmagyarázta az álmokat, vicceket, és hibákat, amiket ma Freud-i elszólásoknak nevezünk.

Gyakran mondják, hogy az elméleteit lerombolták. És tették ezt azzal, hogy kijelentették, hogy az érzelmi és viselkedésbeli gondoknak biztos hogy kell legyen genetikai vagy biológiai agyi betegségi alapja (ahogy a modern pszichiátria illogikusan prófétálja), inkább minthogy ezek reakciók lennének a tudattalan/tudatos emlékekre, amik a gyerekkorból eredeztethetők, mint ahogy azt Freud racionálisan levezette. De ez soha nem történt meg, az elméleteit sohasem cáfolták.

Hasonlítsuk össze a két nézőpontot: Freudiánus terapeuták nem alkalmaznak kiközősítést vagy címkézést, mivel mindannyiunknak vannak nehézségeink. Hagyják a pácienseket felállítani a saját céljaikat, és hagyják őket aktívan közreműködni a terápiában, mivel a felismerések csak akkor jelentésteliek és hasznosak, ha saját maguk teszik meg őket. Hallgatnak, megértenek, és kapcsolódnak, mélyen, nyugodtan és tisztelettel. A klienseik tudják, miért cselekszenek úgy, ahogy, felfedeznek és kifejeznek problémákat, amik a társadalmi együttélésből erednek, és hagyják, hogy címkézzék őket szabad választásuk szerint. Használják az agyukat, hogy kifejlesszék az önbizalmukat és irányítsák az életüket.

De a modern pszichiáterek sietnek, hogy személytelenül/ítélkezőn/hatalmaskodón címkézzék a pácienst betegnek vagy abnormálisnak. Arra biztatják a klienseket, hogy seperjék szőnyeg alá a problémáikat, inkább mint feltárják és megnevezzék őket, tagadják a szabad akaratot azzal, hogy ez „genetikus”, és passzívan kövessék az utasításokat. Az egy kaptafára menő gyógyszereikkel befogják a szájukat, deaktiválják az agyukat, és örökösen függő zombikat csinálnak belőlük futószalagon. Szóval pontosan az ellenkezőjét csinálják: „anti-freudiánus”, „gyógyszerpárti modell”-t alkalmaznak. A freudiánus pszichiáterek az 50-es 60-as években küzdöttek a biológiai pszichiátria ellen, így ők voltak a következő anti-pszichiáterek. Az első DSM (1952-ben, még Freud idejében) nem arról szólt, hogy kategorizálják a tünetek alapján a betegségeket, hanem a lehetséges szociális/pszichológiai okok feltárásáról.

A későbbi években Freud célja kevésbé az volt, hogy „kezelje a mentális betegséget”, mint inkább az, hogy fejlessze a társadalmat, emelve az öntudatosság szintjét, és csökkentse a szociális elnyomást (amit meg is tett), azt gondolva, hogy ez a legfőbb oka az elégedetlenségnek. Ha ma élne, valószínűleg azt mondaná, hogy inkább az érzelmi, mint a szexuális elnyomás a probléma, és vádolná a pszichiátriát a „mindennapi élet medikalizációjával”, ahogy Szasz mondja. Vádolná a sok fogyatékosságért, öngyilkosságért, lövöldözésért, droghasználatért és túladagolásért a gyógyszeres modellt, amiért megmérgezi a kultúránkat, és így szidna minket: „Figyelmeztettelek benneteket!”

Így analizálná a beteg társadalmunkat:

A gyógyszeres modell elnyomja az emberekben a normális/kellemetlen/elfogadhatatlan érzéseket, mint a szomorúság a veszteség fölött, aggódás a jövő miatt, düh mások iránt, hogy elkerülje, hogy „mentális betegnek” bélyegezzék, amikor ezeket az érzéseket mutatja (depressziója, szorongása van, vagy bipoláris, vagy borderline, ha mindhármat kifejezi).

Sokan, akik figyelnek magukra, át vannak verve, amikor azt gondolják, valami nem jól van velük (egy agyi betegség), és csalogatják őket eredmény nélkül, hogy próbálgassák gyógyszerezni a problémáikat/érzéseiket. Néhányan pszichiáterhez mennek, hogy gyógyszerekkel elnyomja őket, néhányan az alternatív gyógyászatot választják, tartva a mérgektől, gyógyszer mellékhatásoktól, diétától, stb. Így a „normális” most az érzelmi elnyomottság, és öntudatlanság; ez fojtja meg azt, hogy úrrá tudjunk lenni az élet nehézségein. A gyógyszerezésnek köszönhetően, azoknak az embereknek a száma, akik a gondolataikra/küzdelmeikre/érzelmeikre nem tudatosak (vagy le vannak szedálva) magasabb, mint bármikor ezt megelőzően. Ennek katasztrofális eredménye van.

Természetesen Freud sok elmélete már idejét múlt vagy érvénytelen, de még Szasz is elfogadta a fő elméleteit a tudattalanról, és arról, hogy az elfojtott problémák és érzések további problémákhoz és cselekvésekhez vezethetnek, anélkül, hogy tudnánk róluk. Szóval egyfajta ellenszere lehetne annak a mérgezésnek, amit a gyógyszeres modell követ el a kultúránkon, ha újra bemutatnánk Freud néhány elméletét (nem terápiában, hanem oktatásban) a közönségnek. Mindezek után, nem a gyógyszeres modell ellenzője lenne a legjobb, hogy ellensúlyozza azt? Kombinálva ezt az oktatásban, és bebizonyítva a pszichiátria hazugságait, lenne a legjobb módja, hogy véget vessen az uralmának. Nem lenne nehéz, mivel Freud elméletei már bennünk vannak, csak a felszínre kellene hozni őket.

Freud még mindig értékelt a legtöbb európai kultúrában. Ez tehetné az embereket kevésbé sebezhetővé, hogy legális/illegális szerekhez dealereihez forduljanak, és így ne haljanak meg túladagolásban. Szóval MIA olvasók: Miért nem hagyjuk, hogy Freud csatlakozzon hozzánk? A mi oldalunkon áll, jó elméletei vannak, és ő kezdte az ügyünket!

Freud: The First Anti-Psychiatrist

Mad In America
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány / robi781030@gmail.com

Szólj hozzá Te is!