Filozofálás a pszichoanalízisről

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Mi történik, ha két olyan népszerűtlen diszciplínát összeeresztünk, mint a filozófia (amit a bölcsészkarok tartanak életben) és a pszichoanalízis (aminek még a létjogosultsága is erősen vitatott)? Az történik, hogy megkapjuk Bánfalvi Attila: A szabadság arcai a pszichoanalízisben című könyvét, ami a Horror Metaphysicae című sorozatban jelent meg 1998-ban, és aminek az aktualitása és érvényessége azóta is rohamosan devalválódik.

Mostanában pár hónapnyi kitérő után újra elkezdtem hasonló dolgokkal foglalkozni, és remek lehetőségnek látszott a polcon porosodó könyvet ebből az apropóból elővenni. A filozófia értelme, mint tudjuk, kérdések feltevése, és a szerző alkalmasnak látta az időt, hogy kérdéseket tegyen fel a pszichoanalízisre vonatkozóan néhány esszé formájában, aminek az első pár darabja érdekesen indul, majd a közepe felé, amikor szó szerint a semmiről értekezik a pszichoanalízisben, kissé gyanússá válik, amit a végén helyre hozni látszik egy Ferenczi Sándorról szóló eszmefuttatásban.

Az esszék szerkezete általában követi a könyvét, az elején gyakran érdekesen indulnak, hogy aztán a szerző elkezdjen csapongani mindenféle irányokban, és a végén igyekszik összekapni magát, hogy adjon valami összetartó erőt az egésznek. Persze, a filozófiának mindig megvan az a mentsége, hogy még mindig meg lehet állapítani, hogy én nem értettem eléggé, vagy rosszul értettem félre a szöveget, mivel – ez a könyvben is szerepel – minden szövegértelmezés egyben félreértelmezés.

A csapongó gondolatok közül azért akad 1-2 értékes is, például amikor felvetődik, hogy az orvosoknak mi közük egyáltalán a humánumhoz, ha humán szaknak még csak a közelében sem jártak soha, vagy mi különbözteti meg őket az állatorvosoktól – lényegében semmi. Továbbá feltehetjük a kérdést, hogy egy beteg társadalomba integrálódni vajon az egészség vagy a betegség jele-e. Ezeket a kérdéseket jórészt magunknak kell megkonstruálnunk, úgy tetszik, az író szórakozottságból hagyott a szövegbe erre utaló útmutatást, önmaga nem foglal állást.

Sem ezek leírása közben, sem akkor, amikor azt sugalmazza, hogy a tudomány szabadságellenes, sőt, pszichotikus és skizoid, a szövegből kiolvasható a beteg és az azt kezelő ellátórendszer polarizációjának megfordítására tett javaslat is. Az őrültet és a filozófust egyaránt Isten teremtményeinek tekint, a társadalom két végpontjaként, amikor magára hagyja az embert, majd később, amikor visszanéz, meglepődve tapasztalja, hogy alig van különbség köztük, sőt az a vád érheti a filozófust, hogy intellektuális szócséplésével csak elleplezi az őrültségét.

Az utolsó fejezetben Ferenczi Sándor kapcsán eljutunk a pszichoanalitikus módszer teljes dekonstruálásáig, amit Wittgenstein létra-hasonlatával világít meg a szerző, ami valami olyasmi, hogyha követjük a szerzőt a lépcsőfokokon, ugyanoda juthatunk gondolkodásban, mint ő, és a folyamat végén a létra mint segédeszköz egyszerűen eldobható, a meghaladott lépcsőfokok később már nem rendelkeznek értékkel, a létra leselejtezendővé válik. Ferenczi is így hagyta maga mögött a pszichoanalízis létráját, amikor kimondta, hogy az analízis alapja a kölcsönösség és a szeretet kellene, hogy legyen, és az utolsó analízisébe a fáma szerint bele is halt. Hát, szomorú.

Egyébként a könyv egyáltalán nem annyira érdekes, mint ahogy most itt előadtam.

Talán bennem is él egyfajta beteges vonzalom az olyan, manapság haszontalannak tűnő dolgok iránt, mint a filozófia és a pszichoanalízis, mert különben legkésőbb körülbelül a felénél félbe hagytam volna. Egy másik lehetséges olvasat a szerző fontolva haladására, hogy egyetemi tanár, a felesége pedig gyakorló pszichiáter, így csak felszínesen kritizálta azt, amit igazából kellett volna. Inkább odamondogatott egy párat, és az olvasóra bízta, hogy „félreértelmezze”.

Filozófia, Könyv, Pszichológia
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply