fárasztó hét


Mostanában a szakkörben olyan furcsán kedves velem mindenki, talán kezdenek megszokni. Jött egy új szoc munkás is, a főnökség, vagyis a segítők teljesen kicserélődtek, úgyhogy már alig tudom követni a változásokat, de nem is nagyon érdekel, csinálom, amit mondanak, és nem foglalkozok már jobban a dolgokkal. Ez a hét eléggé fárasztó volt, Anikót kellett mentálhigiénésen támogatni + mindig volt valami. Egyébként ebben a mentálhigiénés dologban nem vagyok jó, régebben sörözés mellett mindig vevő voltam az ilyesmire, és próbáltam is segíteni tőlem telhetően mindenkinek, akkor váltam immúnissá ezekre a dolgokra, ahogy olvasgattam a bura fórumon a szuicid topikokat, és rájöttem, hogy a problémák nagyjából mindig ugyanazok, csak valaki szereti hangoztatni, hogy ő már inkább öngyilkos lesz. Valaki már évek óta ezt hangoztatja, de ezen kívül nem csinál semmit. Én nem azt mondom, hogy csináljon, de azt is figyelembe vehetné, hogy valaki másnak meg pont az agyára megy. Szóval, ha valakinek mostanában ez a problémája, max. annyit tudok tenni, hogy meghallgatom, és még annyit, hogy nem szólok be neki érte. A burán volt 1-2 beszólásom, annak rendje és módja szerint ki is moderáltak, szóval akkor mit fárasszuk egymást az ilyen emberekkel? Különben ezt leszámítva Anikóval is minden rendben, szerintem ez a blog-dolog sem igazán érdekli, és annyit én is megtehetek, hogy a dolgainkat megpróbálom először magamban lerendezni, azt hiszem, “ez így fair”.