fáradt vagyok


Kedvtelenség, üresség, érdektelenség. A skizofrénia epizódjaira már alig emlékszem, de amit hagyott maga után, az a rossz közérzet, amit nem tudom, lehet-e gyógyszeresen kezelni. Vagy maga a gyógyszeres kezelés okozza a negatív tüneteket? Ezt sosem tudtam eldönteni, és már nem is fogom tudni, azt hiszem. Nekem az antipszichotikumot elhagyni már nem szabad, bár szellemileg hamar kifáradok tőle, örökké ezen a fátyolon keresztül kell már látnom a világot. Ez csak azért baj, mert képtelen vagyok koncentrálni huzamosabb ideig, képtelen vagyok akár csak megszólalni, jelen lenni, és úgy tenni, mintha érdekelne bármi is. Ezt a blogot írni is egyre nagyobb megerőltetés, meg szellemes(nek tűnő) tweeteket kitalálni, főleg az egyre lanyhuló érdeklődés mellett. A skizofrénia, már rájöttem, nem az a dolog, ami érdekelné az embereket. Ha nincs “történés”, akkor pedig kimondottan az unalmas kategória. Beszélni kell(ene) róla, de úgy érzem, nincs kinek, az interneten (fórumokon, blogokon) nem aktívak az ezzel a betegséggel küzdők, én is, nem tudom, mit produkálom magam, megalkotni egy-egy összefüggő szöveget jó érzés, aztán, ha kész, nemigen érdekel tovább, jól esik leírni, az emberek nem is tudják, hogy mennyire megerőltető egy skizónak a megszólalás, ergo nem is díjazzák különösebben. Nekem is talán jobban el kéne fogadni a dolgot, hogy “csökkentett mód”-ban futok, de képtelen vagyok rá, az eltelt lassan 10 év is kevés volt hozzá. Sokan képesek feldolgozni jobban a mentális betegséget, elfogadni a rehabilitációs munkahelyeken való tengődést. Sőt, majdnem mindenki. Szerintem sokan titokban örülnek is annak, hogy leszázalékoltan “megúszhatják az életet”, és elvannak, mint a befőtt.

A skizofréneknél nehéz dolog ez a “betegségbelátás”. A járulékos nyavalyák sokszor zavaróbbak, mint maga az “alapbetegség”. Ha nagyon nevesíteni akarjuk, akkor itt van a depresszió, a szorongás, a szociális fóbia, ésatöbbi. Ha viszont pontosak akarunk lenni, akkor elég annyi, hogy “szarul vagyok”, és nehéz meghatározni, és kielemezni, hogy mi micsoda. Bár nekem is mondták már, hogy “mit akarok, megvan kezem-lábam…”, és hogy inkább örülnék neki. Hát, kösz, szépen. És az ilyen embereknek a legnehezebb elmagyarázni, hogy ami nem kézzel fogható, vagy látható, attól még létezik. És szerintem ez az általános hozzáálás. Ezért többször gondoltam már rá, hogy hagyom az egész internetes jelenlétet a picsába, egyetlen dolog van, ami miatt nem teszem: hogy nincsen életem (legalábbis nem olyan, amilyet szeretnék).

Na, ezt is csak megírtam, és többet nem lesz rá gondom…