Ez, az, amaz

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Tudom, már teljesen Robi uralja a saját oldalát! Én lassan visszavonulok… Elfogyott a mondanivalóm! Most ezen a korai órán (7:15 van) igy pénteken, kukásautó háttérzajjal, mégiscsak nekiállok összeszedni a gondolataimat.

Először is, elég volt a koronavirusból! Bár, mivel szövődményei közé tartozik a pszichiátriai betegség (minden harmadik embernél kb), ezért lesz dolga az átereknek. Ugyanakkor nincs is nyitva semmi! Ez igazi katasztrófa… Hamarosan általános lesz a depresszió, amibe édesanyám is beleesett. Mellesleg nem csoda! 40 fokos lázzal került be a kórházba, virusos tüdőgyulladással. Beöltözött emberek, ingerszegény környezet, halálfélelem. Mellette ketten 3 és fél hét alatt meg is haltak. Nos, nem csoda. Sokk.

Emlékszem, mikor én frissen, szülés után 2 nappal, bekerültem az akkor még létező Dél Pesti Jahn Ferenc kórház zártjára. Úgy, hogy a gyereket egyszer láttam. Szerintem engem legalább akkora sokk ért, mint anyukámat!! És két és fél hónapig ebben a kórházban voltam, majd továbbra is heti 1x láthattam a gyerekem, akit a hatóságok valamilyen oknál fogva igenis örökbe akartak adni…. Bizony, az élet nem habostorta. Csoda, ha ezek után én is rosszul voltam? Engem is sokk ért, nem is akármekkora.

De ez már a múlt. Most minden ok. Leszámitva, hogy három havi recepttel elbocsátottak, miután utoljára voltam, hogy majd menjek májusban. Jól van. Az injekciót igy is megkapom, szerencsére a háziorvostól… Aki mindig ellt, igazán szerencsés vagyok vele!

Ugyan az oltásra még decemberben regisztráltam magunkat, még nem hivtak. Férjem már igen, de ő nem kérte az Astra Zenecát. Érdekes, mert ugye figyelembe veszik a betegségeid is, mikor ajánlanak valamit, nos, őt 33 évesen már hivták, engem 41 évesen még nem…

Amit viszont nálam is a korona tett tönkre, az a munka. Kaptam, még a lezárások előtt egy hónappal, óraadói állást itt a városban egy iskolában. Nem azt mondom, hogy könnyű volt, egyáltalán nem volt az, mégis, heti 2 napot emberek között lehettem… Kimozdultam, csináltam, a gyerekek rosszak voltak, mint a bűn (hátrányos helyzetűek egyébként, ez egy alapitványi iskola), és jól esett segiteni. Jó volt! Végül mindent bezártak, és most, hogy nyitnának, közölték, nem tartanak igényt a munkámra! Pedig erősen számitottam rá. Igy aztán lehet újra keresgélni, bár fiamnak már csak 2 hónap van hátra, utána nyári szünet és ugyan hova teszem??! Úgy néz ki, hogy mióta a rokkantak (idéntől) bármennyit kereshetnek, még annyi munka sincs, mint eddig. Róka fogta csuka: mikor limitálva volt a kereset, azért nem tudtam annyit dolgozni (mindig sakkozni kellett, hogy miért kérek olyan keveset, mennyi a max, aztán otthagyni, mert többet kaptam), most pedig még ennyi pénzért sincs munka. Marad az online.

A fiam egyébként szuperül van, mindezeket leszámitva nekem sincs semmi bajom. Nem fáj sehol, nem vagyok beteg (ő sem), minden nap főzök továbbra is, és ismét vezetem az autót, ahogy kell, be a városba, illetve ismét a suliig meg vissza. Egyelőre, fentiek miatt, még nem kell a másik autó, de már tervezzük. Ugyanis be fogunk költözni a városba, hamarosan, amint lejár a határozott idejű szerződésünk. Ott megint minden más lesz, talán elfelejthetjük ezt a sok szelet, mikor nem lehet begyújtani és a szobákba szorulunk…

Voltam fodrásznál, rendeltem párezer forintért arcpakolásokat, és elkezdtem kocogni újra, igaz, 2km is lefáraszt már, de csinálom. Ilyenkor örülök, hogy kinn lakunk a halál fülén, meg amúgy is itt sokkal barátságosabbak a szomszédok. Benn a városban majd jógázni fogok, ez a terv 🙂

Szóval az van, hogy nincs semmi különös, minden megy a maga útján, készitjük szemétből az állatot a rajzra, sokat eszünk, minden tiszta, és tesszük a dolgunkat. Ezért ugyan minek irjak? Átlagos életet élünk, talán szerényebben, mint sokan, viszont én mindennél jobban értékelem ezt az átlagosságot, biztosan a múltam miatt!

Szólj hozzá Te is!