évzáró ünnepség kávéval


Túl vagyunk a munkahelyi karácsonyon, pontosabban az egyesületi karácsonyon. (Az egyesületbe többen tartoznak, mint ahányan ott dolgozunk.) Nem történt  semmi érdekes, csak majdnem rám borult egy fogas, én meg ijedtemben leöntöttem 1-2 kabátot kávéval. Arra számítottam, hogy a sok pszichotikus majd meglincsel, de szerencsére a dolog észrevétlen maradt, vagy legalábbis nem tette szóvá senki. De ahhoz elég volt, hogy az ünnepségen végig azon majrézzak, mikor kezd el valaki rinyálni miatta. Emiatt nem tudtam kellően a műsorra figyelni, de ami el  is jutott a tudatomig, nem volt túl érdekes. Igyekeztem a hátralévő időben nem túl sok kávét inni, nehogy valaki kiszúrja, hogy én vagyok a “kávés ember”, és biztos én locsoltam le a kabátokat. Sajnos még mindig nem tudták biztosra mondani, hogy jövőre folytathatjuk-e a munkát, csak annyit mondtak, hogy valószínű, mert valami keretszerződés három évre szól, amiből még csak egy telt le. Meg hogy e-mailen várják a választ, de szombatig még nem érkezett meg, de hétfőn lesz egy munkamegbeszélés, akkorra már remélik, hogy meg tudják mondani.

Nekem meg nincs kedvem se itthon lenni, se csavarogni, csak nézek ki a fejemből, és nem csinálok semmit, azt hiszem, ezt hívják “pihenés”-nek. Legalábbis én ráfogtam, hogy ezt hívják úgy. Végigtoltam egy csomó régi rpg makerrel készült horror játékot, most egy kis szünetet tartok, de szerintem a szünetben is játszani fogok. A melóból még egy nap van hátra, a hétfői, azután meg nem tudom, mikor mondják meg, hogy kell-e jönni jövőre, vagy nem…