Én, Frankenstein

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

A közelmúlt dramatikus (traumatikus?) eseményeit feledve sikerült magam annyira elengedni, hogy megnézzem az Én. Frankenstein című filmet. Az alkotást semmi komolyabb kritika nem említi, viszont ahol igen, ott nem zengenek dicshimnuszokat róla, megjegyezve, hogy a színészeket (Aaron Eckhart, Billy Nighy, Yvonne Strahovski, stb. „nem az A listáról válogatták”. Egyébként azon kívül, hogy egy Frankenstein spin-off (remélem, jól használom a szót, maradjunk a feldolgozásnál), némi áthallást is vélnek felfedezni az Én, Frankenstein és az Underworld története között, csak itt nem vámpírok és vérfarkasok harcolnak egymással, hanem vízköpők és démonok. A harc a háttérben zajlik, az emberek tudomása nélkül, esetleg akkor figyelhetnek fel rá, ha néha szétverik a várost.

A történetbe beágyazódik, szerintem logikusan Frankenstein (másik nevén Adam) karaktere, akinek hirtelen jelentős szerepe lesz a vízköpők és démonok harcában. A történet végig kiszámíthatóan folyik, szerintem, sokszor borítékolható az ellenfelek következő lépése. Annak ellenére, hogy horror (esetleg: fantasy), és sokat ütik-verik egymást, szerintem a lájtosabb fajtából való, nem törekedtek arra, hogy csak nyugtatóval/altatóval lehessen utána elaludni. Igazából meglepetést nem okoz a film, engem kikapcsolt maximálisan, nem nézegettem közben, hogy mennyi van még hátra belőle, mint szoktam. Apró logikátlanságok (vagy inkább következetlenségeknek mondanám) feltűnnek a filmben, de végül is szerintem minden megnyugtatóan meg van benne magyarázva, mi miért történik. Frankenstein szörnyét 200 éve üldözik jók és rosszak, mert a mesterséges ember előállításának a titka mindig aktuális egy globális, de rejtett háborúban. 200 év alatt természetesen a környezet is sokat változott, ám a főhős mit sem vesztett mogorvaságából és magának valóságából. Egyetlen vágya, hogy társra leljen, talán sikerül neki.

A kritikák a látványelemekre szoktak még panaszkodni, hogy nem a legjobban sikerültek, szerintem pedig az, hogy mennyire pixeles a rémpofák ábrázata, amikor a következő pillanatban úgyis darabokra hullanak, annyira nem oszt, nem szoroz. A harc sok benne, több másik filmben látványosabban/izgalmasabban van megoldva, elismerem, itt hamar halálra csapkodják egymást, a démonok lelke vörös sugárral lefelé utazik a pokolba, a vízköpőkké kékkel felfelé a mennyországba. Végül is egy horrormese, Frankenstein szörnyének történetét tovább gondolva, egy átváltozást mutat be, mely során a gonosz, bosszúálló teremtmény a jó oldalra áll (részben a körülmények hatására), így némi jellemfejlődésnek is tanúi lehetünk. Mindenkinek ajánlom, aki ismeri az eredeti Frankenstein történetet, és mindenkinek, aki egy könnyen követhető, másfél órás kikapcsolódást nyújtó, és a horrorelemek dacára mégsem undorító vagy paráztató történetre vágyik. Eszem ágában sincs lehúzni, annak ellenére, hogy kategóriájában esélyesebb, ha a B-filmek között indul, de mit tegyek, vonzódom a másodvonalbeli alkotásokhoz. Talán média szakos létemre ez takargatni való lenne, de egyre inkább ragaszkodom az életben a látásmódomhoz, több témában is.

*Annyit fűznék még hozzá, hogy a kedvelt irodalomtörténeti toposz, mi szerint a tudóst, aki létrehozta a teremtményt, Victor Frankensteinnek hívják; a szörnynek nincs neve. Ezt a filmben egyszerűen úgy hidalják át, hogy vagy Adamnek hívják, vagy a teremtőjéről Frankensteinnek, vagy egyszerűen csak szörnynek, teremtménynek. A cím furán hathat, de mivel többször utalnak Frankensteinre, mint apára, evidens, hogy a főszereplő is megkapja a nevet. A film során érdemes lehet figyelni, hogy játszanak a főszereplőre való hivatkozással, már ha valakit leköt az ilyesmi.

Fantasy, Film, Kalcsör
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply