Elmeszakértői performansz

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

 A pszichiátriakritikus blogger és az elmeszakértő pszichiáter meséje, aki annyira független, hogy a feljelentő pszichiáternek a kollégája. Ha minden jól van úgy, ahogy a pszichiátria mondja, miért hallgat nyilvánosan, mint aki odatett? Smasszerekel a hátukban, zárt ajtók mögött, jogilag védve és felvétel készítés tilalma mellett, egymást kinevezgetve ilyen-olyan szakértőnek, nagyon okosak, nyilvánosság elé nem mernek kiállni. Lételemük az erőszak, akár karhatalmi, akár pszichológiai, akár jogi eszközökkel történik, nekik mindegy. Szeretnek arra hivatkozni, hogy a skizofrének belátóképessége hiányzik, csak azt nem szeretik tudni, hogy életük 99%-ában nem hiányzik. Gyógyításnak nevezik azt, ami után minden 5. skizofrén öngyilkos lesz.

Örömmel tapasztaltam, hogy ma Magyarországon semmi különbség nincs a személyeskedő, rosszindulatúan mocskolódó, indulatoktól sem mentes, és némi fantáziát sem nélkülöző személyes performansz és az elmeorvosi szakértői vélemény között, ami alapján minden ügycsoportban ma részleges gondnokság alá tettek, természetesen a saját érdekemben. A szakmai kérdésekkel halvány lila dunszttal sem rendelkező bírónőnek tényleg szüksége volt szakmai (meg)vezetésre, de ez leginkább az érzelmekre ható, retorikailag jól-rosszul összetákolt vádbeszéd volt, aminek a csúcspontját az én hallucinációmnak a kivonata jelentette, amit inkább problémafelterásra lehetne használni, mint egy bíróságon valamit is bebizonyítani, ha jobban elmélyedt volna a pszichiáteri szakmájában a t. elmeorvosi szakértő is tudhatná, szóval ez különlegesen gusztustalan húzás volt a részéről. Azt a több száz bejegyzést valahogy elfelejtette mellékelni, amiben a pszichiátria aljasságait sorolom vég nélkül. Viszont szerinte a pszichiátria jelenlegi, forradalmian új nézőpontja szerint pszichoterápia nem való skizofréneknek, csak a gyógyszeres terápia, és gondolom, természetesen a gyámság, és a pszichózis alatt átélt élmények felolvasása a bíróságon.

Nem tudom, a gyógyszeres kezelés tartalmaz-e a dobozba csomagolva valamilyen megvilágosító erejű erkölcsi támpontot, ami szerint az életemet vezetni kellene, és amit a bíróság előtt számon kérnek rajtam, vagy csak szedálásra alkalmas, ami mellett a vegetálás útjára kellene lépnem. Nehezményezte, hogy „5 percenként blogot írok”, „izoláltam magam” (hehe, jó vicc), és azt is felrótta, hogy 42 év alatt nem dolgoztam sehol, a 8 év munkarehabot itt érdekes módon semmisnek tekinti, persze, tudhattam volna, ha akarom beszámít, ha akarom nem. Ahogy a kis felépített gondolatmenetünk megkívánja, amivel az igazukat szeretnék bizonygatni. Szintén az én hibám, hogy nem fejeztem be az iskoláimat, ebben természetesen nem játszottak bele sem pszichiátriai, sem környezeti tényezők. A pszichiátria minden tekintetben szent, sérthetetlen és feddhetetlen, maga a tökéletesség etalonja.

Érdekesnek tartom, hogy nekem mind a gyámügyi előadónál, mind az elmeorvosi szakértőnél sikerült érzelemmentesebbnek maradnom, annak ellenére, hogy most ástak el 5 évre élve. Egyben ki lett jelölve számomra az útirány, ami példaképpen lebeghet célként a szemem előtt: vagy pakolhatok túlgyógyszerezve kamionokat, vagy egy engedékenyebb verzió szerint ülhetek izolálva egy irodában, számára ismeretlen programnyelveken programokat fejlesztve. Természetesen kiderült, hogy a lehetséges szorongásom miatt kell nekem egyedül egy irodában ülnöm egyedül, olyanról, hogy stigma, amit rám rakott a pszichiátria nincs is, mi az? Bár könyveket olvasok, programnyelveket ismerek, szerinte egész nap nem csinálok semmit (lehet, ezek gyárilag vannak belém kódolva), hanem éjszaka kitámadok „10 kávé után” és „5 percenként blogot írok”. Valószínűleg gyalázatos magánéletem miatt nem közlik az újságok és a folyóiratok a cikkeimet, nem is a stigma miatt, borzasztó nagy bűn a blogírás, legjobb lenne, ha ezt se tenném, hanem megpukkadnék az izolációmban, amit saját magam okoztam a kifogásolható viselkedésemmel.

Nem tudtam, hogy a pszichiátereknek ilyen jó a fantáziája, és az irodalmi túlzásokra is ennyire hajlamosak mások rovására, de azt észrevettem, hogy kiszínezni egy történetet legalább olyan jól tudnak, mint én, ha nem jobban és kiragadott szövegrészletekből, és évekkel ezelőtt történt negatív eseményekből kialakítani egy fantáziakaraktert, aminek hasonlítania kellene rám. Azt is sajnálkozva vettem tudomásul, hogy a szerinte feltételezett intelligenciám az „átlagon felüli”-ről az elmúlt 1-2 évben hirtelen lecsökkent „átlagos”-ra, és a személyiségem is borzasztóan szétesett, amit igyekeztem ugyan megállítani az alkohol elhagyásával, de túl későn: a folyamat immár szemmel látható és megállíthatatlan. Ezért sietve részleges gondnokság alá tettek, minden ügycsoportban, és tudomásomra, hozták, amit eddig is tudtam, hogy „zár az égbolt”, mivel eddig 42 évig nem sikerült munkát szerezni, most már alá se írhassak munkaszerződést, hacsak nem akarok zombiként kamiont pakolni, mert arra talán még megszerezhető a megfelelő aláírás. Szóval saját érdekemben történt az egész, csak akkor nem értem, mire fel volt az a nagy lihegés, meg érzelmi túlfűtöttség. Csak egyedül amiatt aggódom, hogy az orvosszakértő úr formái már teljesen kikerekedtek (biztosan sok gyógyszert szed, szegény) annyira, hogy már a járása is teljesen szétesett, nehogy ne találkozzunk 5 év múlva, amikor rám rakja az újabb gyámságot, mert mindenképpen számítok rá. De mivel nekem se tisztem, se jogom véleményezni őt, pedig a viselt dolgai kitennének egy újabb bekezdést (csak amiről én tudok), abban a reményben búcsúzom, hogy mielőbb találkozhatunk egy újabb érzelmileg túlfűtött bájcsevejre valamelyik jóhírű pszichiátrián.

Gondnokság, Pszichiátria, Skizofrénia
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply