Elbizonytalanodás a korcsolyapályán

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Ha egy kommunikáció szakos az elbizonytalanodásról ír, az csak annyit jelenthet, hogy “a tökéletes kommunikáció valószínűsége nulla”, mint ahogy azt kommunikációelméletből tanultuk. Vagy az is lehet, hogy azért ír az elbizonytalanodásról, mert abban is elbizonytalanodott, hogy ő egyáltalán kommunikáció szakos, így már érthető. Amikor nekivágtam, minden biztos volt, kiszámított, és most, hogy hirtelen pszichotikus epizódok, pandémiahullámok “színesítik” az életet, belekóstoltam a rendszerkritikus szemléletbe, a konteózást sem hagytam ki, a pszichiátriáról már valószínűleg mindent elmondtam, amit érdemes volt (és amit nem), hirtelen, úgy érzem, légüres térbe kerültem, egy vákuumba, ami szinte ellenállhatatlanul szív magához, és kényszerít, hogy lassuljak le.

Igaz, hogy a kommunikáción (amit én leginkább egy speciális, gyakorlati magyar szaknak fogok fel) főként azt tanítják, hogy ne bizonytalanodjunk el, és ha elbizonytalanodtunk, azt ne kommunikáljuk semmiképpen, de mivel most éppen nyári szünet van, talán most egy kicsivel kevésbé vagyok kommunikáció szakos, mint egyébként, és megengedhető jobban az ilyesmi. Annál is inkább, mert szakmai gyakorlatot kell “választani”, ha ez ilyen időszakban könnyű lenne, egy új pszichiátert is kellene keresni, egyébként imádom a pszichiáterek ilyen irányú kérdéseit, hogy “mikor kerestem elsőként segítséget”: soha a büdös életben, “mit szeretnék, mit várok a pszichiátertől, hogy miben segítsen”: semmit, b*zd meg, csak erőszakkal bevisznek, ha nem jelenek meg. Ilyen rózsás kilátások mellett engedtessen meg nekem az elbizonytalanodás, legalább egy pár napra, vagy legalább addig, amíg rendezem a gondolataim.

És a konteó: kérdéses, hogy mennyire konteó, amikor az nem konteó, ami a pszichiátrián zajlik, ennek ellenére az emberek 90%-a hajlamos nem elhinni, hogy ilyenek lehetnek, megtörténhetnek. A konteókat sem hiszik el, mert túl durvák. Az emberekkel elhitették a keresztény (mézes-)mázat, ez a keresztény máz tatja össze jórészt az egész nyugati civilizációt, de ha megkapargatjuk, rájövünk, hogy senki sem hisz benne, úgy igazán. Vagy hisz, de nem úgy, hisz, de a saját értékrendje szerint, aztán kilyukadunk oda, hogy Isten van, mert logikus lenne, hogy legyen, mert különben ez a legnagyobb konteó, amire mégis valahogy egy egész civilizáció épül, és már kényelmetlen lenne ebből a végső konteóból (is) kilépni, mert e nélkül félő, hogy az egész kultúra a darabjaira hull, minden az értelmét veszti, amit eddig felépítettünk a 2020 év alatt.

Aztán legutolsó élményem az ezernyi forrásból hallott ezernyi információ, aminek a töredékeiből rakom össze a magam töredékes világnézetét, aztán elgondolkodom azon, hogy a posztmodern létállapot véget ér-e valaha, vagy hogy mikor, vagy inkább érdemes a fogalmat úgy kitágítani, hogy ezután minden beleférjen, és többé-kevésbé ez a világkép, ami az avantgarde-ot és a szürrealizmust is tartalmazza nyomokban, lesz a maradandó. Szóval, úgy érzem, egyszer elcsúsztam, és évek, évtizedek óta próbálok talpra állni, és amikor már úgy tűnik, hogy majdnem sikerül, észreveszem, hogy egyre sikamlósabb talajon kellene folytatnom ezt a mutatványt, ezt a tápászkodást, és közben csak csúszkálok, kalimpálok, és minden távolivá válik, a zsivaj ezen a korcsolyapályán, a nézők és a többi korcsolyázó kiabálása, a pszichiátria groteszk halálpofává torzul és mégis nevetségessé válik a maga múlt század közepiségével és erőszakosságával, amivel mégis tiszteletet követelne, és egyre kétségbeesettebben keménykedik, hogy komolyan vegyék, de akinek esze van és bátorsága, jelen idő szerint magasról tesz az egészre, inkább a tápászkodásra koncentrál, a talpon maradásra, aztán, persze a végén úgyis csak hanyatt fekszik a földön.

A kérdés mindössze annyi, hogy sikerül-e visszanyernie az illető korcsolyázónak az egyensúlyát, és mennyi időre, az első elcsúszás és a végleges hanyattfekvés között. Vagy sikerül-e egyáltalán. Meglátjuk.

Alkalom, Írások, Pszichiátria
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply