Egy könyvkihívás ürügyén


Már 2. éve éve rendezik meg a könyvkihívás nevű tevékenységet, aminek a lényege abban áll, hogy olvass el x idő alatt y könyvet z fajtából, és némi nyereményre is apellálhatsz aktivitásod kapcsán esetleg. Eredetileg 50, különböző kategóriájú könyv kiolvasása elolvasása volt a feladat, de már van lights verzió is, 25-ös olvasási kvótával. Sőt, aki egy hónap alatt 4 könyvet vállal, szintén részt vehet a happeningen. Ha jól gondolom, az esemény megrendezése már indulásakor nehézségekbe ütközik, tekintve a mutatókat: már második évben negyedannyi a kihíváson való részvételi kedv. Az is lehet, hogy idén rendezték meg utoljára, és sose többet. (http://www.konyvkihivas.hu/)  Bár ezt mondjuk kétlem. Egy nem túl nagy költségvetésű játékról van szó, az összes díjazás nem kerül annyiba, mint maga a honlap, szvsz. Talán ezért is volt az idén nyomottab idén az érdeklődés.

F*sza dolog egy ilyen könyvkihívás. Bár nekem úgy tűnik, kicsit túl sok az eszkimó, és kevés a fóka, olyan értelemben, hogy olyan játékokon szoktam indulni, amiben van valami emberi léptékű esély is, hogy esetleg talán nyerek valamit. Azért decemberben én is beneveztem egy utolsó, 4 könyves kihívásra. Az első knyígu, amit véleményeztem, Charles Dickens Karácsonyi éneke volt. Persze, szép dolog magáért a részvételért megcsinálni, de én egyre inkább szeretnék ezt-azt, vagyis ellenszolgáltatást kapni a dolgaimért, még ha csak gesztus értékűt is, egyre ritkábban szólalok már fel öncélúan, leginkább afelé tendálok, hogy valami hasznom legyen az írásaimból, ha más nem, erkölcsi. Vagy mondjuk azért írok, hogy effektíve pressziót gyakoroljak egy bizonyos ügyre, Nyaff, azt hiszem, az önértékelésem nagyjából mostanában hágott a tetőpontjára, nem feltétlenül összhangban a teljesítményemmel. Az írás nálam kezdetben terápia volt, de kezd komolyra fordulni. Persze valamit nem lehet kihagyni, nem lehet nem megírni, mert különben nagyon nagy baj lenne. xD

Emlékszem, a Reszkessetek, betörők! – tematika előtt, mindig valami Karácsonyok szelleméről hadováltak ilyentájt a televízióban, ami engem borzasztóan nyomasztott. Aztán Dickens egy másik karácsonyi történetét fordítgattam éppen, aminek kapcsán felmerült ez a sztori is. Szerintem is nagyon arrranyos, bár egy kicsit tagadhatatlanul nyálasabb, mint a másik történet, amit fordítottam (Mese a manókról, akik elvittek egy sírásót), és ennélfogva inkább filmre kívánkozó. Dickens és a természetfölötti témák viszonya megérne egy hosszabb terjedelmű monológot is, most csak annyit jegyeznék meg csendesen, hogy az idei Karácsony szelleme valószínűleg kielégülést nyert velem kapcsolatosan, ugyanis 30+ év után eljutottam arra a pontra, hogy elolvastam a regényt. Habár a filmet nem valószínű, hogy látni fogom, hacsak nem sugározza idén a tévé, és nem bújik elő belőlem az összehasonlító irodalomelméleti izé, ha ez nem lenne túl nagy képzavar.

Jó, minek írok akkor ilyen lefutott, idejét múlt dolgokról, mint könyvkihívás, Charles Dickens és Karácsonyi ének, ha olyan nagyokos vagyok? Mert mondani akarok vele valamit. Talán csak annyit, hogy úgy gondolom, hogy ideje visszaklasszicizálódni, mármint irodalmilag. Vannak témáim, amikkel nem fárasztom itt a népet, mivel az amatőr játékok szerepeltetése a blogban enyhén szólva is megosztó volt, ezért ezeket máshol próbáltam közzé tenni. Megkockáztatom, még amatőrebb módon tettem ezt, mint amennyit a játékok megérdemeltek volna. Ebbéli munkámmal továbbra sem fogok felhagyni, de itt az ideje, hogy tovább szélesítsem a látókkörömet, na jó, fogalmazzunk úgy, hogy “visszaszélesítsem”, és ahogy a 8-bit retro játékok mellé annak idején felvettem a nem-lineáris, tehát interaktív fikciós műveket, visszatérek a kályhához, vagyis … *dobpergés* újra könyveket fogok olvasni *néma döbbenet*. Charles Dickens és a Karácsonyi ének nemcsak egy nyitás, egy gesztus a decemberi ünnepkör felé, hanem egy folyamat kezdete. Hiszen, mint mondtam, hogy ezek a dolgok már nélkülözik a kanti értelemben való “szép az, ami érdek nélkül tetszik” megállapítást, hanem vagyok annyira izé, hogy mindenben az anyagi lehetőséget lássam elsősorban, és ha bele is feledkezek esztétikailag bizonyos tevékenységekbe az úgynevezett flow élmények miatt, olyan profán dolgokat, mint zabálás, fingás, stb. valamiből finanszíroznom kell majd, ez lenne a következő lépés. Mert. A családommal való viszonyom megérne egy amolyan kritikusabb bejegyzést, most sprintügyileg ennek szezonja is lenne, lehetne, de pont ünnep előtt nem szeretnék khm… fügét mutatni nekik, és lehetőség szerint utána sem, de ha így megy tovább, nem tudom garantálni… és ez nem fenyegetés, csak lehetősége valaminek, amire nekem van néha a legkevesebb ráhatásom, igazság szerint. Tkp anyám van ezeken a dolgokon fennakadva, néha apám, a tesómék nemes egyszerűséggel letiltottak a családi facebookos nyalifaliról, én meg mondjuk azokon, amit ők csinálnak, szóval ez így korrekt is lenne… Az már rég nem elverás velük szemben, hogy az életkoruk alapján, vagy az úgymond egészségességük okán valamivel is több eszük lenne nálam, amire itt szükség lenne, talán úgy nevezném, hogy belátási képesség, de az sincs… momentán raktáron.