Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona című könyvét először furcsa volt olvasni, mert főleg azokról a drogosokról ír benne, akiket háziorvosi praxisa során kezelt a Downtown Eastside-on. Ilyen közel a halálhoz ilyen tárgyilagos stílusban fogalmazni egyrészt bravúr, másrészt először ennek a könyvnek a kapcsán fordult meg először a fejemben, milyen lehetne segítő pályán lenni. Természetesen nem orvosként (fura volt, amikor és ahogyan az antidepresszánsokról, vagy kényszerítő intézkedésről írt), hanem, mndjuk pszichológusként vagy szociális munkásként. Érdekes, a pszichológus és a szociális munkás szakma mennyire a skála legszélén áll népszerűségben, holott a nagyjából ugyanannyira segít mind a kettő, csak mondjuk, a szociális munkás a társadalmilag hátrányos helyzetűekkel foglalkozik, a pszichológus a felső 10000-rel, leginkább. Máté Gábornak, orvos létére kijutott mind a kettőnek a tevékenységi köréből. Közben nem hallgatja el könyvében a saját függőségét sem: hanglemezvásárlás a Sikora zeneműboltban, munkahelye környékén. Felidéz egy olyan történetet is, amikor egy szülő nőt kellett másra hagynia furcsa hanglemezvásárlási mániája miatt. Családja elhanyagolása is szóba jött, sőt fia blogírási kényszere, és önjobbító tanfolyam-mániája is, nem ritkák az ilyen belső monológok sem a könyvben. Mindez 544 oldalon keresztül, végülis meglehetősen olvasmányos és helyenként irodalmi stílussal fűszerezve sorjáznak előttünk a drogosok történetei (nem igazán happy endesek, általában), orvosi magyarázatokkal tarkítva és Máté Gábor saját vívódása a függőségével. Ha egy olyan könyvre vágyunk, ami hosszú időre kikapcsol, csak ajánlani tudom, amennyiben nem lomboz le minket a benne ábrázolt emberek sanyarú sorsa.
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157