Csinosan, gyerek mellett?

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Nem hangzik elsőre ez olyan nehéz dolognak, nemde? Elvégre gyerek nélkül is voltál már ápolatlan picit, ahogy néha legtöbbünk. Mi olyan nagy változás a gyerekvállaláson, hogy örökre meg kell hiznunk tőle és örökre ápolatlannak kell maradnunk? Vagyis inkább, miért érezzük ezt a “kellt”? Személyes tapasztalatok jönnek.

Több oka is van, meglátásom szerint.

Elsőnek az, hogy mit fog mindenki szólni, ha meglátják, hogy magammal foglalkoztam már megint? Már megint alszik a gyerek és én elmentem a strandra arra a két órára, máris borzasztó anya lettem. Mert aki nem bámulja a gyerekét, mig az az igazak álmát alussza, illetve erre a kis időre mer mondjuk hajat mosni vagy tornázni, az máris börtönszökevény és jaj neki, és HOL a gyerek? Aki magát fotózza, az megkapja, hogy nárcisztikus, aminek eredeti jelentése közel nincs a külső tartalomhoz. Hány ilyen és hasonló gyerekkel kapcsolatos kérdésözönt kellett elviselnem nekem is, nomeg mikor csinosnak éreztem magam, utána mindig elrontotta egy “te csak az anyja vagy” mondat és a teljes büntudatkeltés. Egyenes út a válás felé, és itt most én és b. családom közti összhang néha teljesen hiányzó része dominál.

Rólam ebben a családban már mindenki lemondott… Arról is, hogy valaha lefogyjak (Schobert Norbi után, ez volt a kedvenc témám, a dagadtan szülés után), pedig sikerült. Arról is, hogy valaha leszokjak a cigarettáról, pedig sikerült. Arról is, hogy valaha férjhez menjek, pedig sikerült. Sorolhatnám.

És most újabb cél van, és természetesen ezt a újabb célt is igyekeznek a károgók és az ellendrukkerek megfúrni… Több, kevesebb sikerrel, bár amit nagyon akarok, azt vagy megszerzem, vagy lemondok az akarásáról, szóval most holtpont van megint. Sőt, mondhatni úttorlasz. Én értem, hogy 39 évesen, egy gyerekkel én hova akarok menni, külföldre dolgozni, meg minek, miért nem elég annyi pénz, amennyi van és miért is kellene nekem bármerre is elindulnom, van nyugdijam meg gyerekem, maradjak csöndben, ennyit adott az élet. Na ez nem lesz. Pedig úgy tünik, ez van megirva, ha én valaha elhagynám a már 9 éve elfoglalt státuszom a kedves családban. Ez a státusz a kellemesen mosolygó, amúgy sikhülye beteg nő kényszerképzetem és felvett szerepem, nem teljesen önként, hozzáteszem.

Szóval a gyerek mellett, csinosanra vissza. Ha mindenki a környezetedben ellenkezik, és te mégis megléped, akkor hidd el, valamit jól csinálsz. Ésszerü keretek között, nyilván. Ha én munkával szeretném elérni egy lakás önrészét, akkor ebben kinek az érdeke engem megkérdőjelezni, megakadályozni? Elárulom, elvileg senkinek, hiszen ez egy lépés az önállóság felé. Egyébként pedig nincs kire hagyni a fiam 3 hónapra, vagy akár egy nyári szünetre. Igy viszont megakadt minden. Munka helyett reménykedjek inkább az öröklésben? Nem hiszem! Legfőképp, mert ott sem számitok semmire és mire föl, hogy igazam lesz! Röghöz, helyhez kötve azt gondolom, mig meg nem találom a megoldást, ami egyébként nincs, vagy kvázi lehetetlen hogy létezzen, és igy teljen el a maradék kis életem, ennyi erővel otthonba is zárhatnának, ugyanaz. El vagyok keseredve… Dugámba dőltem!

Na persze, még hogy csinosan, gyerek mellett!!

Leave a Reply