cisordinol kúra és szadizmus

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Most megint a cisordinolról fogok írni, valószínűleg utoljára, mert remélhetőleg hamarosan lecserélik azt a mocskot, ami jelenleg is kering a véremben. El szeretnék menni magánorvoshoz, ha a vírushelyzet engedi, mert ezzel a szarral egyre nehezebb együtt élni. Különösen azokra kártékony, akik valamilyen szellemi munkát szeretnének végezni, de amúgy mindenkire. A cisordinol kúra végpontja állítólag a demencia, de rövid távon is okoz gondolkodási zavarokat, amint megfigyelhettük. Lehet, hogy a pszichiáter úgyis ráfogja az emberre, hogy alapból debil, és gyámság alá való, de arról is van információ, hogy a gyógyszerek is segítenek a folyamatban, amit mélyen szeret elhallgatni a kedves orvostudomány, akarom mondani, a pszichiátria. A cisordinal még az is a baj, hogy annyira sunyi, hogy lecsökkenti a motivációidat annyira, hogy úgy gondolod, valahogy elnavigálsz az egyre szaporodó rosszullétekkel is az életben, leszedál, lealtat, tudod, hogy probléma ez a szar, de aztán mégis valahogy azt gondolod, hogy nem. Pedig de.

Nem először vagyok cisordinol kúrán, de az első alkalommal észre sem vettem magaon a lecsúszást és a szellemi hanyatlást, a termelésben dolgoztam a munkahelyemen, annyira nem erőltettem meg magam agyilag, valójában itt csak a legegyszerűbb munkafolyamatokra voltam képes, lévén, hogy kézügyességem nem nagyon van, olyan jellegű kreativitásom és fantáziám, ami ehhez a munkához kell, még kevésbé, és kedvem és elhivatottságom pedig a legkevésbé. Szóval ott dolgozgattam, délután megittam a közeli kocsmában azt a 3-4 sört, este bambultam egy kicsit, majd bezuhantam az ágyba. Aztán reggel kezdődött minden elölről. Mókuskerék. Volt, hogy írkáltam ezt-azt az akkori blogomba, csupa érdektelenséget, skizofrén dumákat, például Anikóról és a Hello Kitty-s pénztárcáról. Fényévekre voltam a normális élettől, a normális gondolkodástól, de ezt még csak észre sem vettem.

Aztán jött egy újabb abilify-os, origós korszak, amikor helyt kellett állni a „normálisak” között, igaz, csak blogszinten, és amint leváltották nálam a cisordinolt, egyből megnyertem a blogversenyt, aztán még évekig publikáltam az egyre konzervatívabb, végül a kormánypropaganda szócsövévé változtatott Origón. Igaz, hogy ezzel le kellett nyelnem egy csomó magánvéleményt, de örültem, mint majom a farkának, hogy valahol publikálhattam. Aztán jött a második cisordinolos korszak, és az Origón egyre bedurvuló kormánypropaganda, és a kattintásvadász, színvonaltalan cikkek és kritikátlan hazudozás. A portál nézettsége is meredeken csökkent. És nem is az a közönség járt oda, akinek érdemes ilyen témában publikálni. Erőm sem volt már ebben részt venni és kedvem sem.

A fő poén az, hogy az egyetemen kell ezzel a a szarral helyt állni, ahova alapból be se adtam volna a felvételimet, ha tudom, hogy ilyen kúrán vagyok. Ám ez a pszichiátriát egy cseppet sem szokta érdekelni. Annak idején is ők cseszték szét az egyetememet, ha rajtuk múlna, már most is rég megszűnt volna a jogviszonyom, és úgy általában mindent megtesznek, hogy betartsanak nekem és ellehetetlenítsenek. Nem tudom, hogy gondolták, hogy úgy írok majd újságcikket, hogy a gyámom írja majd alá helyettem, vagy mellettem. Tehát a pszichiátria úgy segít, hogy kicsinál. Mindig is ők tették tönkre az életemet, és most is, nem pedig az úgynevezett betegség. És a legjobban azt utálom, hogy úgy kell tennem, mintha szentek lennének, pedig az utóbbi időben számos olyan emberi tulajdonságot fedeztem fel bennük, mint a nemtörődömség, a káröröm, a bosszúvágy, és valljuk be őszintén, egy kis(?) szadizmus is… Nem csoda ha valaki, aki mások bezárásával, kínzásával és gyötrésével foglalkozik hivatásszerűen, ilyen lesz… szakmai ártalom… Mindegy, nem hiszem, hogy nekem foglalkozni kellene többet ezzel*, ez a téma nem vezet sehova, ha valaki szadista, akkor az, ez társadalmilag oké. Nekem inkább irány a magánorvos és a gyógyszerváltás.

  • Egyébként ma jöttem végleg rá, hogy a társadalom nem vevő erre a témára. Inkább hazugnak nevezi, aki ilyeneket mond, a saját lelki nyugalma érdekében. A téma komolyabban nem jelenik meg a médiában, amennyire meg igen, kis hír a legújabb játékok, filmek és iphone mellett… A felszín a csillogás-villogás, a technikai fejlődés, a szociálisan érzékeny újságírás nem egy piacképes valami. Szóval amíg otthon ülünk a karanténban, és játszunk a legmenőbb, legújabb horrorjátékunkkal, nézzük a horrorfilmet, ami a legújabb tanulmányok szerint elengedhetetlen a mai tizenévesek lelki éréséhez, közben 1-1 eldugottabb helyen valakit így vagy úgy halálra kínoznak IRL, de ez nem publikus, nem is médiaképes, és legfőképpen semmiképp nem rentábilis. Tajgetosz Reloaded.

Pszichiátria, Skizofrénia, Újságírás
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply