Beindult az egyetem is rendesen. A hétvégén volt két fontos óránk is, a hírszerkesztés és a médialabor. A hírszerkesztés órát én valójában „hírírás” órának nevezném, bár az írásnak olyan szintű lebutításásáról van szó, hogy nevezhetjük nyugodtan „szerkesztésnek” is. Ha egyesek csodálkoznak, hogy az újságíróknak miért nincs egyáltalán stílusuk, most kiderül a válasz: a hírek gyártásának folyamata valójában tartalomgyártás, nem sok köze van a kreatív íráshoz. Az újságíró valóban „szöveggyáros”, a hírek legyártásának szigorú szabályai vannak. Például: tartalmaznia kell a hírmagot: Mi történt? Kivel/mivel történt? Mikor történt/Mikor fog történni? Hol történt? Ezek a szűkített hírmag kérdései. Miért történt? Hogy történt? A bővített hírmag kérdései. A legfontosabb információkat kell a hír elejére írni, és bekezdésenként kell folytatni a kevésbé fontosakkal. Ha csak a hír elejét olvassák, akkor is tájékozódjanak, és ha vágni kell a hírből, a szerkesztő a végéből vág.

Az újságírásnak (ezen belül is főleg a hírek írásának) általában annyi a lényege, hogy tüntesd el az összes egyéni stílusod és véleményed (ha van egyáltalán). Talán egyeseknek ez furcsa lehet, de én szeretném magam kipróbálni ebben is. A blogolás jó dolog, de itt pont nem előny. De vannak olyan publicisztikai műfajok, ahol ezekre is lehetőség nyílik, például a tárca, glossza, stb., de ezeket általában pont nem újságírók írják. Aztán vannak a PR ügynökségek által írt hírek, ezek bújtatott reklámok, meg a kommunikátorok által kiadott közlemények (ezek is). A PR hírek esetében felmerülhet, hogy az ember összeegyeztetheti-e ezt a fajta újságírást az elveivel, én például nem érzem úgy, hogy válogatnom kellene az újságírói feladatok között. Az egyedüli aggályom azzal van, hogy az újságírónak néha „szemtelennek” kell lenni, talán ez jellemző rám a legkevésbé.

A médialaboron olyan készségeket tanultunk, mint a fényképezés, kamerázás, vágás, valószínűleg ezekre soha nem lesz szükségem az életben. Bár, soha ne mondd azt, hogy soha. Vlogger tutira nem akarok lenni, de végül is a fényképezkedés meg a kamerázás jól fizet(het), még rákényszerülhet az ember. Most hétvégén ötlött fel bennem, hogy valahogy nekem is közömnek kellene lennie a médiához, ha máskor nem, gyakorlaton. Másfél év után ideje volt feljönnie az ötletnek, azt hiszem. Bár valószínűleg csak az újságírás perifériáján kapok majd valami munkát, ha kapok, de az világosan kiderült számomra, hogy a blogolás és az újságírás két különböző dolog. A blog végül is csak a forma, amibe belezuttyintja az ember a tartalmat, és nekem a blogírásom műfajilag nehezen besorolható, talán az irodalmias színezetű esszék váltakoznak a pszicho témájú művek recenzióival, ha valahogy meg akarná az ember fogalmazni. A blog (mint műfaj) általában is az irodalom és az újságírás között hezitál valahol félúton, az utóbbi időben inkább az újságírás felé mozdult el. Jellemző rá az őszinteség, talán ez még a leginkább megkapó ebben a műfajban (a frissessége mellett, na meg természetesen az ingyenesség is nagy csáberő.)

Igazából a blog ilyen népi irányvonal, se az irodalom nem igyekszik vállalni a műfajt, se az újságírás, az előbbi minőségi, az utóbbi szakmai szempontok alapján határolódik el tőle. Így állhatott elő a helyzet, hogy lett egy csomó írásom fent az interneten, ami túl értékes ahhoz, hogy csak úgy elvesszen. Talán ebből az apropóból is szerkesztek egy kiadványt, amiben egy csomó jó mondatszerkesztés található, innen a műfaji senkiföldjéről szedegetve össze az írásokat. Jellemzően túlsúlyban vannak benne a pszicho témájú recenziók, kritikák, amiket az előbb említettem, a személyes vonal szinte teljesen kiesik. Valamennyire látlelet ez a hazai viszonyokról a témában, valamennyire aktuális is, azért is próbálom mielőbb összehozni, hogy ne veszítsen (túl sokat) az aktualitásából. Reményeim szerint ezzel a kötettel lezárom a pszichiátriakritikai témát, vagy ha mégsem, akkor lefektetem annak az alapjait, hogy még magasabb szinten lehessen írni róluk. De hogy még őszintébb legyek a könyvvel kapcsolatban, inkább azért kell, hogy ilyenfajta vélemény is publicitást kapjon, és hátha a pszichiáterek is beperelnek végre harmadszorra is (nem csak ígérgetik).